Orvosi Hetilap, 1938. november (82. évfolyam, 45-48. szám)

1938-11-05 / 45. szám

1938. 45. sz. ORVOSI HETILAP arról tanúskodnak, hogy a bőr ismételt izgatására meg­változik a vérsavó urticariogen hatása és ezzel kapcso­latosan, hogy a bőrből bizonyos anyagok kerülnek a vérbe, amelyek okai a vérsavó ezen megváltozásának. Egy-két idevonatkozó tapasztalatunkról már eddigi fej­tegetéseimben is megemlékeztem. Ha a ház bőrét urticariogen oldatok ismételt és ugyanabba a helybe adott befecskendezésével, vagy ha nagyobb bőrfelületeket ultraviolett besugárzással, his­­tamin-ionisatióval, meleggel vagy erélyes és tartósabb dörzsöléssel izgatjuk, majd az izgatás előtt és 20 perc­cel utána vett vér­savójának 0.02 ccm-ét külön-külön egy másik egyén hátbőrének két symmetriás fekvésű pontjának irhájába fecskendezzük, az izgatás után vett vérsavó által előidézett csalánfoltok kevés késéstől és ingadozástól eltekintve, az első izgatások után nagyob­bak, a későbbiek után kisebbek, mint a megfelelő izga­tás előtt vett vér savójának befecskendezése által oko­­zottak. Egy esetünkben, amelyben a kísérleti személy bő­rének ugyanazt a helyét ismételve ecseteltük mustár­olajjal, mégpedig oly enyhén, hogy a bőr pirja és vi­­zenyője gyorsan tűnt el, egy másik, mindig ugyanazon egyénen végeztük a vérsavó befecskendezését. Ebben az esetben arra nyílt tehát alkalom, hogy a napon­kénti bőrizgatás utáni vérsavók urticariogen hatását egymással összehasonlítsuk. Ez az összehasonlítás nem lehetséges, ha felváltva különböző személyek bőrébe fecskendezzük a savót, mert a bőr érzékenysége egyé­nileg különböző. Esetünkben a vérsavó urticariogen ha­tása az ecsetelés első két megismétlésének mindegyike után fokozódott, két további ecsetelés után csökkent, sőt még az első ecsetelés előtti vér­savójának hatása alá is sülyedt. A vérsavó urticariogen hatásának ez a megváltozása párhuzamosan halad a bőr reactivitásá­­nak fokozódásával és csökkenésével. A vérsavót ezek­ben az esetekben más egyénnek bőrébe fecskendeztük, mint akinek bőrét izgattuk, úgy hogy hatásának meg­változását másra, mint összetételének megváltozására nem lehet vonatkoztatni. Ez pedig a kísérlet berende­zése mellett másképen nem jöhetett létre, mint úgy, hogy a bőr izgatása alatt bizonyos anyagok szívódtak fel a vérbe. A kísérletek egy másik sorozatában az a szándék vezetett, hogy megakadályozzuk a kérdéses szövet­anyagok bejutását a véráramlás útján olyan bőrtájékba, amely nem lett kitéve az izgató behatásnak. E végből lekötöttük az egyik kart és a kísérletek egy részében a hát bőrét, vagyis a lekötés által a véráramlásból ki nem zárt területet, egy másik részében magának a lekötött karnak a bőrét, vagyis a kirekesztett bőrterületet iz­gattuk. Az izgatásra többnyire az UV-sugarakat, egy­­szer-másszor histamin-ionisatiót, vagy mustárolaj ecse­telést alkalmaztunk. A kar véráramlását azonban csak úgy sikerül tel­jesen megakasztani, ha a lekötés a delta-izom letapa­­dási helyének szintjében történik. Ha lejjebb eszközöl­jük, a kar véráramlásának közlekedése az általános véráramlással tovább is megmarad, bár lényegesen szűkített mederben az artéria humeralis profundának egy osteo-medullaris ágacskáján keresztül, mely az ar­téria radiális egy recurrens ágával lép összeköttetésbe és minthogy a csonton át halad, nem szorítható össze a karra alkalmazott kötelékkel. A hát bőrének izgatásával végzett kísérletekben, ha tökéletes volt a lekötés, a pangás befolyása szaba­don jutott kifejezésre, amelytől a vér urticariogen ha­tása csökken. A savó befecskendezésére kisebb csalán­foltok jöttek létre, mint a le nem kötött kar vérsavó­jának befecskendezésére. A pangásnak ez a hatása nem juthatott teljesen érvényre, ha a lekötés nem volt tö­kéletes. Ebben az esetben a lekötött kar vérsavója ki­sebb csalánfoltokat idéz ugyan elő, mint a le nem kö­tött karé, de nagyobbakat, mint az izgatás előtt vett vér­savója. Ez pedig nem magyarázható másképen, minthogy a ház bőrének izgatására olyan anyag készült és jutott — bár kis mennyiségben — a vérbe, mely a bőr gyulladását növeli. Ha a lekötött kart tettük ki az UV-besugárzásnak, a lekötött kar vérsavója nagyobb csalánfoltot idézett elő, mint a le nem kötötté. Pedig urticariogen hatásá­nak a pangás alatt csökkennie kellene. Csakhogy a le­kötés megakadályozta a bőrben keletkezett H-anyag­­nak kijutását az általános véráramlásba; az felhalmo­zódott a lekötött kar vérereiben, amelyekbe a bőrből felszívódott. Ez az oka, hogy a lekötött kar vérsavójá­nak urticariogen hatása fokozódott. Annak bebizonyítására, hogy a vérsavó urticario­gen hatásának gyengülése hasonlóképen a bőrből a vér­be jutott szövetanyagnak tulajdonítandó, az ilyen le­kötési kísérletek nem igen alkalmasak. A pangás maga is csökkenti a vérsavó urticariogen hatását. Nehéz volna tehát annak eldöntése, hogy az adott esetben kívüle még az izgatott bőrben készülő és a vérben felszívódott anyag is szerepel. Ezeknek a vérsavóra vonatkozó vizsgálatoknak előrebocsájtása után még egy kísérlet ismertetésére térek át, mely alkalmas az R-anyag szereplésének be­bizonyítására. Mindennapos intracutan morphium­­befecskendezésekkel vagy a hát ismételt histamin­­ionisatiójával egy kísérleti személyen a vér urticario­gen hatásának fokozódását, majd gyengülését idéztük elő. A legerősebb reactiót előidéző vérsavónak 0.02 ccm-ét minden nap egy második, a gyengülő reactiót okozót egy harmadik kísérleti személy irhájába fecsken­deztük, mégpedig ugyanabba a helybe. Már most az történt, hogy a fokozott urticariogen hatású savó első befecskendezései mind nagyobb, a későbbiek mind kis­­sebb csalánfoltokat idéztek elő. Ezzel szemben az a vérsavó, amely a csökkent reactio idejéből származott, okozott ugyan kisebb csalánfoltot, de ismételt befecs­kendezésre nem támadtak nagyobb csalánfoltok. Pedig mint minden más urticariogen anyagnak, ennek a sa­vónak is mind nagyobbakat kellett volna előidéznie be­fecskendezésének első ismétléseire. Ez nem történt meg. A vér összetétele tehát megváltozott, mégpedig úgy, hogy a benne foglalt urticariogen­ anyag gyulladást fo­kozó hatása meg lett akasztva. Ez pedig szintén támo­gatja azt a nézetünket, hogy sokszoros bőrizgatás fo­lyamán a gyulladást fokozó H-anyag mellett egy vele ellentétes hatású anyag készül a bőrben, ahonnan a véráramba kerül. Ez az anyag, melynek hatása a bőriz­gatások számának növekedésével mindinkább előtérbe nyomul, akadályozta meg a csalánfolt növekedését. A szóbanforgó anyagok, különösen a H-anyag ki­mutatása magában a csalánfolt izzadmányában kezdet­ben nem sikerült, mígnem rájöttünk, hogy egészen rö­vid ideje meglévő csalánfoltok izzadmányát — melyet scarificatiójuk útján nyertünk — kell az intracutan befecskendezésre felhasználnunk. Ebben az esetben pe­dig sikerült megállapítanunk, hogy pl. a morphium­­okozta csalánfolt izzadmánya az első morphium-befecs- 1083

Next