Orvosi Hetilap, 1940. december (84. évfolyam, 49-52. szám)
1940-12-07 / 49. szám - EREDETI KÖZLEMÉNYEK - Blazsó Sándor: Új eljárás a toxikus vérhas gyógyítására
84. évfolyam. 49. szám. Budapest, 1940. december 1. ORVOSI HETILAP Alapította: MARKUSOVSZKY LAJOS 1857-ben. Folytatták : ANTAL GÉZA, HŐGYES ENDRE, LENHOSSÉK MIHÁLY, SZÉKELY ÁGOSTON. Szerkesztőbizottság : HERZOG FERENC, BALÓ JÓZSEF GORKA SÁNDOR, HÜTTL TIVADAR, VÁMOSSY ZOLTÁN, VIDAKOVITS KAMILLÓ, REUTER KAMILLÓ, JENEY ENDRE, FELELŐS SZERKESZTŐ : VÁMOSSY ZOLTÁN. SEGÉDSZERKESZTŐ : FRITZ ERNŐ. TARTALOM: Blazsó Sándor: Új eljárás a toxikus vérhas gyógyítására. (619—621. oldal.) ifj. Verebély Tibor: A műtéti eljárások értékelése a gastrocolicus sipoly kezelésében. (621—622. oldal.) Barla-Szabó László: Asthmás rohamban elhaltak tüdőelváltozásai. (622—624. oldal.) Irodalmi szemle: (624—626. oldal.) Könyvismertetés: (626—627. oldal.) Egyesületek ülésjegyzőkönyvei. (627—628. oldal.) Grósz Emil: A Magyar Orvosok és Természetvizsgálók Centennáriuma. (629. oldal.) Lapszemle: (629—630. oldal.) Vegyes hírek: (630—631. oldal.) Hetirend: (631. oldal.) EREDETI KÖZLEMÉNYEK A Horthy Miklós Tudományegyetem gyermekklinikájának közleménye. (Igazgató: Kramár Jenő ny. r. tanár.) Új eljárás a toxikus vérhas gyógyítására. Irta: Blazsó Sándor dr., egyetemi m. tanár. A csecsemő- és gyermekkori bacillaris vérhas egyszerű és lázas formáinak gyógyítása különösen a dietetika fejlődésével sokban tökéletesedett. Annál nagyobb feladat elé állít bennünket a toxikus vérhas, ennek gyógyítása terén még nagy a bizonytalanság s a súlyos esetekben tehetetlenek vagyunk. Hogy a dysenteria e formája milyen mértékben szedi áldozatait, kiderül Goldiiának az idén közölt s 205 toxikus dysenteriás betegére vonatkozó adataiból. E betegek 64,4°/o-a halt meg s az egy évesnél fiatalabb csecsemők halandósága 71.8% volt. Ezek az ijesztő számok érthetővé teszik a toxikus vérhas gyógykezelésének javítására irányuló törekvéseket. Hogy egy betegséget eredményesen gyógyíthassunk, ismernünk kell annak lényegét. Toxikus dysenteriáról van szó, mindenekelőtt tehát azt kellene tudnunk, hogy mi a toxikus tényező. Az első gondolat, hogy a kórokozó toxinja okozza a mérgezéses állapotot, de az is lehetséges, hogy a toxikus állapot a szervezet sejtjeinek működészavarával van összefüggésben. A sérumkezelés kudarca, továbbá az a körülmény, hogy a toxikus tünetek gyakorisága egyforma, akár Shiga—Kruse, akár atoxikus törzzsel történt a fertőzés, a bakteriális toxikosis ellen szól. Hasonló értelemben látszanak bizonyítani klinikánk vizsgálatai is (Kramár és Blazsó). Toxikus dysenteriában szenvedő betegek liguorában ú. i. sikerült olyan mérgező anyagot kimutatnunk, amelynek tulajdonságai a baktérium-toxinokéval egyáltalán nem egyeznek. E mérgező anyag egy része valószínűleg a bélben, talán a bélnyálkahártya pusztulása folyamán, másik része a szervezet sejtjeinek hibás működése folytán keletkezik. Ebből kiindulva úgy láttuk, hogy gyógyító törekvésünknek is főleg kétirányúnak kell lennie: 1. meg kell akadályoznunk a vérhas kapcsán képződő mérgezőanyag keletkezését és felszívódását, 2. a lehetőség szerint közömbösítenünk kell a már keringésbe került mérgeket. 1. A mérgező anyag felszívódásának megakadályozására irányuló törekvésünkben az égési sebek kezelésének analógiája vezetett. Tudjuk, hogy az égett bőrből mérgező anyagok szívódnak fel, amelyek a közismert égési toxicosist idézik elő. Az égettek halálozási arányszáma azelőtt igen nagy volt. Amióta Dawidson ajánlatára az égési sérüléseket csersavnak concentráltabb, 10—20%-os oldatával vagy absorbens anyagokkal kezeljük, a halálozás sokkal csökkent. Ebből az analógiából kiindulva megkíséreltük, nem lehet-e a beöntéshez általában használatos tannin-oldat töménységét növelni. Kiderült, hogy az 5%-os oldatot a betegek még jól tűrik, viszont ez az oldat már, amint azt néhány boncolásra került esetünkből láthattuk, a bélnyálkahártya vérbőségét csökkenti, a hámfosztott területeket pedig valósággal cserzi. Természetesen gondosan kellett ügyelnünk arra, hogy az oldat a magas beöntés alkalmával lehetőleg a bél minden részét érje. A betegség legelején mindig hashajtás után végeztük csak az első beöntést, már néhány napja tartó betegség esetében a megfelelő diaetán tartott betegnek hashajtót nem adtunk, hanem mindjárt beöntésekkel kezdtük a kezelést. II. A keringésbe jutott mérgező anyag közömbösítése a nehezebb feladatok közé tartozott. Erre irányuló első próbálkozásainkat a különböző mérgezések kezelésében annyira hasznos nátrium thiosulfáttal végeztük. Az eredménnyel azonban nem voltunk megelégedve. Varadéval közösen végzett s a toxikus állapotok pathologiájával foglalkozó vizsgálataink azt mutatták, hogy toxikus dysenteriában a vér glutathion szintje sajátosan megváltozik. Megfigyelhettük ugyanis, hogy az összes glutathion, de főképen a reducált glutathionszinte mérgezéses állapotokban erősen csökken. Voegtlin és Thompson, valamint Waelsch és munkatársainak vizsgálatai óta tudjuk, hogy a reducált glutathion a szervezet méregtelenítésének hatalmas eszköze. Ez adatok alapján úgy gondoltuk, hogy talán glutathion segítségével a szervezetnek csökkent méregtelenítő képességét növelni tudjuk s ezzel a mérgezéses állapot is megszüntethető. Magával a glutathionnal, illetőleg egy glutathiont és sok szerves ként tartalmazó készítménnyel, az egyéb betegségek toxikus formáiban már eddig is eredményesnek bizonyult detoxinnal próbálkoztunk. A glutathionból 3—6 mg-t, a detoxinból 3—5 ccm-t adtunk vénába kevés physiologiás konyhasóoldatban oldva, illetve avval hígítva. E szerek hatása már meggyőző volt.