Orvosi Hetilap, 1951. április (92. évfolyam, 13-17. szám)
1951-04-01 / 13. szám - TOVÁBBKÉPZÉS - Fodor Imre: A cardiacumok története
ORVOSI HETILAP 1951. 13. az orvosok szakképzettségének növeléséért folytatott harc. Fontos lépést jelent a kórházak és szakrendelők, a körzetorvosi rendelők hálózatának kiépítése. Az üzemek egészségügyi viszonyainak megjavítását lehetővé teszi az üzemegészségügy legújabb szabályozása, az üzemorvoskérdés rendezése. Intenzívebben foglalkozunk a bányászok és az építőmunkások egészségvédelmével és figyelmünk fokozottabban a falu egészségügye felé fordul. Elsősorban a termelőszövetkezetek, a gépállomások dolgozóinak egészségvédelmét kívánjuk kiépíteni. Az Egészségügyi Minisztérium különös figyelmet fordít közegészségügyi feladatainkra, amelyeknek megoldására megszervezi az állami közegészségügyi felügyeletet. Szocialista egészségügyünk kiépítésében biztos támaszpontot jelentenek a nagy Szovjetunió állandó támogatása, a szovjet tudósok és orvosok eredményeinek megismerése, a nálunk dolgozó Petrovszkij, Szapozskov elvtársak tanácsai. Feladataink teljesítésének alapja, hazánk békés fejlődésének biztosítása. Minden erőnket mozgósítani kell a béke harcos megvédésére. Tudatosítani kell az egészségügyi dolgozókban, hogy fejlődésünk útja a béke útja, az az út, melyet Pártunk tűzött elénk. Hazánk megerősödése a béketábor megerősödését jelenti. Ezért minden munkatársunknak teljes erejével, lelkesedésével, elszántságával és áldozatkészségével azon kell lenni, hogy hozzájáruljon népköztársaságunk erejének növeléséhez. Április 4. hazánk felszabadulásának nagy ünnepe. Nem csupán az ünnepélyes megemlékezés és a hála napja a Szovjetunió és dicsőséges Vörös Hadserege felé, hanem egyben figyelmeztető az imperialista háborús veszélyre. Figyelmeztető arra, hogy a béke megvédéséért még keményebben sorakozzunk fel Pártunk mögé, hogy ezzel is erősítsük a Szovjetunió vezette hatalmas béketábort. Budapest, 1951. március hó 23-án. RATKÓ ANNA A cardiacumok története Írta: FODOR IMRE dr. egyetemi magántanár A digitálisra vonatkozó történeti adatok áttekintéséből sok tanulság vonható le, így elsősorban az, hogy milyen sokáig lehet ismert egy növény, míg annak használhatóságát és főleg helyes használhatóságát felismerik , a felismerés után milyen nehezen alakul ki a helyes alkalmazási mód és végül a kémiai kutatás, hatóanyagok tisztázása milyen lendületet ad a therapiának és milyen biztatást nyújt ez a további fejlődésre. A digitalis purpurea ez a feltűnő virágú növény, mint gyógynövény sokáig rejtve maradt az emberek előtt. A növény őshazája a Britszigetek, Közép- és Dél-Franciaország és mindenek szerint a Rajna hegyvidéke lehetett és innen került a növény keletre. Rainer Stenius végigtanulmányozta az indiai, előázsiai, déleurópai, továbbá az egyiptomi népek régi gyógynövény irodalmát de azokban a piros gyűszűvirággal nem találkozott, pedig arról biztos tudomásunk van, hogy mint dísznövényt a legrégibb kertekre vonatkozó adatok már felemlítik. Míg tehát Közép-Európára és a Közel- Keletre vonatkozó ismereteink a gyűszűvirágra, mint gyógynövényre nem tartalmaznak felhasználható adatokat, addig őshazájából, Írországból már vannak ismereteink, amelyek amellett bizonyítanak, hogy ír szerzetesek már használták mind külső, mind belső használatra, mint kenőcsök alkatrészét és gyógyszerként a gyermekágyi merevgörcs ellen is ; ajánlják mint »szemverés elleni gyógyszert«. A Meddigon Midway c. könyv, mely egyike a legrégibb gyógyszereket és orvosi kezeléseket összefoglaló munkának és adatai 500—-1200- as évig terjednek, már megemlíti a piros gyűszűvirágot, mint daganatok, fekélyek elleni és fejfájás elleni gyógyszert. A növényre vonatkozó kutatást megnehezíti, hogy a növény latin nevét csak 1546-ban kapta Leonard Fuchsiustól, aki már tudta azt, hogy Németországban a nép a digitalis leveleit és virágát infusum és decodum alakjában belsőleg is alkalmazta, de ugyancsak ő jegyzi meg, hogy orvosok tudomása szerint a gyógyszert nem használják, így pl. biztosan tudjuk, hogy Paracelsus a gyógyszert nem ismerte. Angliában azonban már a XVII. század végén úgy látszik orvosok is használták, így Gerarde és Parkinson, akik emetikumnak és exspectoransnak alkalmazták. A XVIII. században Salmon tüdőbaj ellen ajánlotta. Látjuk tehát, hogy itt-ott népi gyógyszerként, máskor orvosi ajánlatra is használták a digitálist, de általános alkalmazásról, vagy a digitálisnak szívszerként való használatáról nem beszélhetünk. A digitálisról szóló első összefoglaló orvosi munkák Angliából származnak, arról a földről, hol népies gyógyszerként leginkább használták a digitálist és ahol a növény őshazája is lehetett. Az orvosi közvélemény ezt az úttörő munkát William Withering-nek, egy Birminghamban élő orvosnak tulajdonítja, aki hosszú éveknek tapasztalatát foglalja össze .An Account of the Foxglove ------- TOVÁBB KÉPZÉS QCM