Orvosi Hetilap, 1951. április (92. évfolyam, 13-17. szám)

1951-04-01 / 13. szám - TOVÁBBKÉPZÉS - Fodor Imre: A cardiacumok története

ORVOSI HETILAP 1951. 13. az orvosok szakképzettségének növeléséért foly­tatott harc. Fontos lépést jelent a kórházak és szak­rendelők, a körzetorvosi rendelők hálózatának kiépítése. Az üzemek egészségügyi viszonyainak meg­javítását lehetővé teszi az üzemegészségügy legújabb szabályozása, az üzemorvoskérdés rendezése. Intenzívebben foglalkozunk a bányá­szok és az építőmunkások egészségvédelmével és figyelmünk fokozottabban a falu egészség­ügye felé fordul. Elsősorban a termelőszövetke­zetek, a gépállomások dolgozóinak egészség­­védelmét kívánjuk kiépíteni. Az Egészségügyi Minisztérium különös figyelmet fordít közegészségügyi feladatainkra, amelyeknek megoldására megszervezi az állami közegészségügyi felügyeletet. Szocialista egészségügyünk kiépítésében biztos támaszpontot jelentenek a nagy Szovjet­unió állandó támogatása, a szovjet tudósok és orvosok eredményeinek megismerése, a nálunk dolgozó Petrovszkij, Szapozskov elvtársak taná­csai. Feladataink teljesítésének alapja, hazánk békés fejlődésének biztosítása. Minden erőnket mozgósítani kell a béke harcos megvédésére. Tudatosítani kell az egészségügyi dolgozókban, hogy fejlődésünk útja a béke útja, az az út, melyet Pártunk tűzött elénk. Hazánk megerősö­dése a béketábor megerősödését jelenti. Ezért minden munkatársunknak teljes erejével, lelke­sedésével, elszántságával és áldozatkészségével azon kell lenni, hogy hozzájáruljon népköztár­saságunk erejének növeléséhez. Április 4. hazánk felszabadulásának nagy ünnepe. Nem csupán az ünnepélyes megemlé­kezés és a hála napja a Szovjetunió és dicső­séges Vörös Hadserege felé, hanem egyben figyelmeztető az imperialista háborús veszélyre. Figyelmeztető arra, hogy a béke megvédéséért még keményebben sorakozzunk fel Pártunk mögé, hogy ezzel is erősítsük a Szovjetunió vezette hatalmas béketábort. Budapest, 1951. március hó 23-án. RAT­KÓ ANNA A cardiacumok története Írta: FODOR IMRE dr. egyetemi magántanár A digitálisra vonatkozó történeti adatok áttekintéséből sok tanulság vonható le, így első­sorban az, hogy milyen sokáig lehet ismert egy növény, míg annak használhatóságát és főleg helyes használhatóságát felismerik , a felismerés után milyen nehezen alakul ki a helyes alkal­mazási mód és végül a kémiai kutatás, hatóanya­gok tisztázása milyen lendületet ad a therapiának és milyen biztatást nyújt ez a további fejlődésre. A digitalis purpurea ez a feltűnő virágú növény, mint gyógynövény sokáig rejtve maradt az emberek előtt. A növény őshazája a Brit­szigetek, Közép- és Dél-Franciaország és mindenek szerint a Rajna hegyvidéke lehetett és innen került a növény keletre. Rainer Stenius végigtanulmá­nyozta az indiai, előázsiai, déleurópai, továbbá az egyiptomi népek régi gyógynövény irodalmát de azokban a piros gyűszűvirággal nem találko­zott, pedig arról biztos tudomásunk van, hogy mint dísznövényt a legrégibb kertekre vonatkozó adatok már felemlítik. Míg tehát Közép-Európára és a Közel- Keletre vonatkozó ismereteink a gyűszűvirágra, mint gyógynövényre nem tartalmaznak felhasz­nálható adatokat, addig őshazájából, Írországból már vannak ismereteink, amelyek amellett bizo­nyítanak, hogy ír szerzetesek már használták mind külső, mind belső használatra, mint kenőcsök alkatrészét és gyógyszerként a gyermekágyi merev­görcs ellen is ; ajánlják mint »szemverés elleni gyógyszert«. A Meddigon Midway c. könyv, mely egyike a legrégibb gyógyszereket és orvosi kezelé­seket összefoglaló munkának és adatai 500—-1200- as évig terjednek, már megemlíti a piros gyűszű­virágot, mint daganatok, fekélyek elleni és fej­fájás elleni gyógyszert. A növényre vonatkozó kutatást megnehezíti, hogy a növény latin nevét csak 1546-ban kapta Leonard Fuchsiustól, aki már tudta azt, hogy Németországban a nép a digitalis leveleit és virágát infusum és decod­um alakjában belsőleg is alkalmazta, de ugyancsak ő jegyzi meg, hogy orvosok tudomása szerint a gyógyszert nem használják, így pl. biztosan tud­juk, hogy Paracelsus a gyógyszert nem ismerte. Angliában azonban már a XVII. század végén úgy látszik orvosok is használták, így Gerarde és Parkinson, akik emetikumnak és exspectoransnak alkalmazták. A XVIII. században Salmon tüdőbaj ellen ajánlotta. Látjuk tehát, hogy itt-ott népi gyógyszerként, máskor orvosi ajánlatra is használták a digitálist, de általános alkalmazásról, vagy a digitálisnak szívszerként való használatáról nem beszélhe­tünk. A digitálisról szóló első összefoglaló orvosi munkák Angliából származnak, arról a földről, hol népies gyógyszerként leginkább használták a digitálist és ahol a növény őshazája is lehetett. Az orvosi közvélemény ezt az úttörő munkát William Withering-nek, egy Birminghamban élő orvosnak tulajdonítja, aki hosszú éveknek tapasz­talatát foglalja össze .An Account of the Foxglove ------- T­OVÁBB K­ÉPZÉS QCM

Next