Orvosi Hetilap, 1951. október (92. évfolyam, 40-43. szám)

1951-10-07 / 40. szám - Hedri Endre - Szemző György - Zsebők Zoltán: A vagotomia késői eredményeiről

ORVOSI HETILAP 1951. 40. keresése, amelynél ez a fontos szerv egészében megmarad.« »Ma két beszámolót hallottunk, szá­mos hozzászólót és a sebésztársaság régen ér­tett ennyire egyet, mint ma. Ha a vagotomiával olyan módszert kerestünk, amely helyettesíteni tudná a csonkító gyomorresectiot és más, ke­­vésbbé csonkító műtéteket, úgy azt a benyomá­som, hogy a vagotomiában ezt a módszert nem találtuk meg. A két referáló nem óhajtja ezt a műtétet a jövőben folytatni úgy, mint eddig. Szűkre korlátozott javallatokat hagynak meg a műtét számára és pedig: a) peptikus vékonybélfekélyben szenvedő betegeknél, akiken nem csak egyszerű gyomor­resectiot, hanem súlyosabb és bonyolultabb mű­téteket is kell végezni, b) midőn a beteg általános állapota olyan súlyos, hogy a gyomorresectio csak a beteg el­pusztulását siettetné. Az összes hozzászólók szinte megismételték a referátok által mondottakat és ebből a szem­pontból úgy vélem, hogy a mai ülés nagy elvi jelentőségű, mert a Pirogov Sebésztársaság vé­leményére nem csak Leningrádban, hanem má­sutt is felfigyelnek. Nekem az a benyomásom, hogy a vagotomia hullámai minden országban és nálunk is mind messzebb terjednek. Mai ülé­sünk óvó figyelmeztetésül szolgál sok klinikáés orvos számára, úgy gondolom, hogy ennek a műtétnek a sorsa meg van pecsételve.« A Pirogov társaság ülésének egyik refe­rense Filatov volt, akinek táblázatos összefogla­lásai a műtéti eredmények különböző szempon­tok szerint való elbírálásáról érdekesek és ta­nulságosak. Kitűnik, hogy Filatov közvetlen műtéti eredményei közt csak két elégtelen eset szerepel 50 beteg közül, míg másfél évvel a műtét után a 42 után vizsgált esetből már 13-nak eredménye volt elégtelen. Az elégtelen eredmé­nyek közül 7 esetben látható fekély fészek sze­repel. De nem csak a Szovjetunióban szereztek a vagotomiával kapcsolatban kiábrándító­­tapasz­talatokat. Bírálatnak vetették alá a műtétet Amerikában is, ahonnan pedig elindították. Az 1948. évi Atlantic City-i meeting szerint a vago­­tomizált betegeknek csak 80%-ában volt az eredmény kielégítő, 20%-ában nem és pedig az ulcus gyógyulásának elmaradása, ulcus-recidiva vagy más okok miatt. Az esetek 85—90%-ában feltűnő volt a fájdalmak azonnali megszűnése. A konferencián résztvettek közül a vagotomia terén legjáratosabb szerzők szűkebb körű dis­­cussióra ültek össze, amelynek végén az elnöklő Bockus azt a kérdést tette fel, vájjon a vitában részt vevők közül hányan végeztetnének belgyó­­gyászatilag eredménytelenül kezelt duodenális fekélyük miatt saját magukon vagotomiát. Drag­­stedt és Moore sebészek igennel szavaztak, némi habozás után rajtuk kívül még két részt vevő mutatkozott hajlandónak magán műtétet elvé­geztetni adott esetben, 3 részt­vevő azonnal nem­mel szavazott, az arány tehát 4 igen, 3 nem. Svájcban Bircher, a vagotomiát ajánló első sebészek egyike, állást foglalt a részleges vago­­tomiának részleges sympathektomiával kombi­nációja mellett. Fehr és Brunner bizonyos kö­rülmények között a vagotomia híveinek vallot­ták magukat. Az 1948-iki lausannei gastroente­­rológiai kongresszuson mindössze két előadó szerepelt e témával kapcsolatban. Szemző, aki nagyon tartózkodóan nyilatkozott és Bandier (Koppenhágából), aki a közvetlen eredmények­kel elégedett volt, de a későbbi eredményeket illetően óvatosságra intett. A csehszlovák Niederle 1949-ben közölte észleléseit. A vagotomia közvetlen eredményei jók voltak, de késői eredményekről még nem állt módjában beszámolni. A vagotomia mind a belgyógyászokat, mind a sebészeket több okból kifolyólag tartotta vissza attól, hogy e műtét híveivé váljanak. Ezek az okok az ismert mellékhatások (retentio, hasmenés stb.), a fekély-persistenia és a fekély­­recidiva. Mindazon eljárásoknak, amelyek a mellékhatások kiküszöbölésére irányulnak, nem tulajdoníthatunk túlzottan nagy jelentőséget, minthogy nem tudjuk előre megmondani, hogy kik lesznek azok, akik csak a mellékhatások miatt fognak szenvedni és kikben fog a fekély kiújulni. Mégis kitérünk arra, hogy milyen el­gondolások alapján igyekeztek a mellékhatáso­kat elkerülni. Franksson azt hiszi, hogy ha a vagotomiát úgy végzi, hogy a baloldalon a ra­mus hepaticust, a jobboldalon pedig a ramus coeliacust megtartja, akkor a beteg a mellék­hatásoktól mentes marad. Eseteit azonban egy­általán nem találjuk meggyőzőeknek. Moore a mellékhatások elkerülése végett úgy járt el, hogy a bal vagust resecálta, a jobb vágásnak azonban meghagyta a ganglion coeliacumhoz, illetőleg az aorta körüli plexusokhoz menő ágát. Ennek ellenére a gyomor­ürülés lassult volt és a hasmenések néha még a szokottnál is jelentő­sebbek voltak. Saját eseteinket ismertetve elöljáróban meg kell mondanunk, hogy mai előadásunk csonka lesz egyrészt azért, mert a vagotomiával kap­csolatos sok érdekes monctani, élettani és kór­­tani problémát feldolgozni nem tudtuk, hiszen azok mindegyikéhez külön szakembert kellett volna igénybe vennünk, másrészt, mert olyan idő­pontban kellett megtartanunk, amikor a bete­gek utánvizsgálatait még nem fejezhettük be. Hiszen 110 operált esetről van szó és eseteink közül csak 50-nek sorsáról tudunk beszámolni. A betegek közül néhányan nem voltak hajlan­dók magukat az egyes vizsgálatoknak alávetni, más esetekben pedig, bár érdekes problémák vetődtek fel, ezekre a megfelelő vizsgálatok lehetőségének hiánya miatt választ adni nem tudtunk. Annál is inkább hangsúlyozandónak tartjuk az elmondottakat, mert mai előadásunk­ban még nem lesz szó végleges állásfoglalásról. Egy ilyen végleges állásfoglalás ugyanis nagy felelősséget jelent, mert ettől függ azoknak a

Next