Orvosi Hetilap, 1951. október (92. évfolyam, 40-43. szám)
1951-10-07 / 40. szám - Hedri Endre - Szemző György - Zsebők Zoltán: A vagotomia késői eredményeiről
ORVOSI HETILAP 1951. 40. keresése, amelynél ez a fontos szerv egészében megmarad.« »Ma két beszámolót hallottunk, számos hozzászólót és a sebésztársaság régen értett ennyire egyet, mint ma. Ha a vagotomiával olyan módszert kerestünk, amely helyettesíteni tudná a csonkító gyomorresectiot és más, kevésbbé csonkító műtéteket, úgy azt a benyomásom, hogy a vagotomiában ezt a módszert nem találtuk meg. A két referáló nem óhajtja ezt a műtétet a jövőben folytatni úgy, mint eddig. Szűkre korlátozott javallatokat hagynak meg a műtét számára és pedig: a) peptikus vékonybélfekélyben szenvedő betegeknél, akiken nem csak egyszerű gyomorresectiot, hanem súlyosabb és bonyolultabb műtéteket is kell végezni, b) midőn a beteg általános állapota olyan súlyos, hogy a gyomorresectio csak a beteg elpusztulását siettetné. Az összes hozzászólók szinte megismételték a referátok által mondottakat és ebből a szempontból úgy vélem, hogy a mai ülés nagy elvi jelentőségű, mert a Pirogov Sebésztársaság véleményére nem csak Leningrádban, hanem másutt is felfigyelnek. Nekem az a benyomásom, hogy a vagotomia hullámai minden országban és nálunk is mind messzebb terjednek. Mai ülésünk óvó figyelmeztetésül szolgál sok klinikáés orvos számára, úgy gondolom, hogy ennek a műtétnek a sorsa meg van pecsételve.« A Pirogov társaság ülésének egyik referense Filatov volt, akinek táblázatos összefoglalásai a műtéti eredmények különböző szempontok szerint való elbírálásáról érdekesek és tanulságosak. Kitűnik, hogy Filatov közvetlen műtéti eredményei közt csak két elégtelen eset szerepel 50 beteg közül, míg másfél évvel a műtét után a 42 után vizsgált esetből már 13-nak eredménye volt elégtelen. Az elégtelen eredmények közül 7 esetben látható fekély fészek szerepel. De nem csak a Szovjetunióban szereztek a vagotomiával kapcsolatban kiábrándítótapasztalatokat. Bírálatnak vetették alá a műtétet Amerikában is, ahonnan pedig elindították. Az 1948. évi Atlantic City-i meeting szerint a vagotomizált betegeknek csak 80%-ában volt az eredmény kielégítő, 20%-ában nem és pedig az ulcus gyógyulásának elmaradása, ulcus-recidiva vagy más okok miatt. Az esetek 85—90%-ában feltűnő volt a fájdalmak azonnali megszűnése. A konferencián résztvettek közül a vagotomia terén legjáratosabb szerzők szűkebb körű discussióra ültek össze, amelynek végén az elnöklő Bockus azt a kérdést tette fel, vájjon a vitában részt vevők közül hányan végeztetnének belgyógyászatilag eredménytelenül kezelt duodenális fekélyük miatt saját magukon vagotomiát. Dragstedt és Moore sebészek igennel szavaztak, némi habozás után rajtuk kívül még két részt vevő mutatkozott hajlandónak magán műtétet elvégeztetni adott esetben, 3 résztvevő azonnal nemmel szavazott, az arány tehát 4 igen, 3 nem. Svájcban Bircher, a vagotomiát ajánló első sebészek egyike, állást foglalt a részleges vagotomiának részleges sympathektomiával kombinációja mellett. Fehr és Brunner bizonyos körülmények között a vagotomia híveinek vallották magukat. Az 1948-iki lausannei gastroenterológiai kongresszuson mindössze két előadó szerepelt e témával kapcsolatban. Szemző, aki nagyon tartózkodóan nyilatkozott és Bandier (Koppenhágából), aki a közvetlen eredményekkel elégedett volt, de a későbbi eredményeket illetően óvatosságra intett. A csehszlovák Niederle 1949-ben közölte észleléseit. A vagotomia közvetlen eredményei jók voltak, de késői eredményekről még nem állt módjában beszámolni. A vagotomia mind a belgyógyászokat, mind a sebészeket több okból kifolyólag tartotta vissza attól, hogy e műtét híveivé váljanak. Ezek az okok az ismert mellékhatások (retentio, hasmenés stb.), a fekély-persistenia és a fekélyrecidiva. Mindazon eljárásoknak, amelyek a mellékhatások kiküszöbölésére irányulnak, nem tulajdoníthatunk túlzottan nagy jelentőséget, minthogy nem tudjuk előre megmondani, hogy kik lesznek azok, akik csak a mellékhatások miatt fognak szenvedni és kikben fog a fekély kiújulni. Mégis kitérünk arra, hogy milyen elgondolások alapján igyekeztek a mellékhatásokat elkerülni. Franksson azt hiszi, hogy ha a vagotomiát úgy végzi, hogy a baloldalon a ramus hepaticust, a jobboldalon pedig a ramus coeliacust megtartja, akkor a beteg a mellékhatásoktól mentes marad. Eseteit azonban egyáltalán nem találjuk meggyőzőeknek. Moore a mellékhatások elkerülése végett úgy járt el, hogy a bal vagust resecálta, a jobb vágásnak azonban meghagyta a ganglion coeliacumhoz, illetőleg az aorta körüli plexusokhoz menő ágát. Ennek ellenére a gyomorürülés lassult volt és a hasmenések néha még a szokottnál is jelentősebbek voltak. Saját eseteinket ismertetve elöljáróban meg kell mondanunk, hogy mai előadásunk csonka lesz egyrészt azért, mert a vagotomiával kapcsolatos sok érdekes monctani, élettani és kórtani problémát feldolgozni nem tudtuk, hiszen azok mindegyikéhez külön szakembert kellett volna igénybe vennünk, másrészt, mert olyan időpontban kellett megtartanunk, amikor a betegek utánvizsgálatait még nem fejezhettük be. Hiszen 110 operált esetről van szó és eseteink közül csak 50-nek sorsáról tudunk beszámolni. A betegek közül néhányan nem voltak hajlandók magukat az egyes vizsgálatoknak alávetni, más esetekben pedig, bár érdekes problémák vetődtek fel, ezekre a megfelelő vizsgálatok lehetőségének hiánya miatt választ adni nem tudtunk. Annál is inkább hangsúlyozandónak tartjuk az elmondottakat, mert mai előadásunkban még nem lesz szó végleges állásfoglalásról. Egy ilyen végleges állásfoglalás ugyanis nagy felelősséget jelent, mert ettől függ azoknak a