Orvosi Hetilap, 1952. november (93. évfolyam, 44-48. szám)
1952-11-02 / 44. szám - Gegesi Kiss Pál: A nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulójára
ORVOSI HETILAP 1952. 44. annak, hogy a Nagy Októberi Szocialista Forradalom az egész világon megmozgatta és mindinkább fokozódva mozgatja ma is a felszabadulásért, az emberi jogokért küzdő tíz- és százmilliókat, hogy a forradalmi mozgalmak szerte a világon új erőre kaptak, a nemzeti felszabadító mozgalmak új, magasabb frokra emelkednek. A Szovjetunió születése első percétől vezére és reménysége a világ összes haladó és felszabadulásra vágyó erőinek. Ezért fordulnak a dolgozók szerte az egész világon az Októberi Forradalom minden évfordulóján immár 35 esztendeje szeretetük és ragaszkodásuk különös melegével a Szovjetunió felé. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom mai 35. évfordulóját a nemzetközi békefront nagy előretörése és erőgyarapodása közepette ünnepli az egész haladó emberiség. »A mi kormányunk politikájának, külpolitikájának alapja, a béke eszméje. Harcolni a békéért, harcolni az új háború ellen, leleplezni minden, az új háború előkészítésére irányuló törekvést, leleplezni minden olyan törekvést, hogy a háború tényleges előkészítését a pacifizmus zászlaja alá rejtsék el: ez a mi feladatunk.« Ezekben az egyszerű és ugyanakkor hatalmas erőt sugárzó mondatokban foglalta össze Sztálin több mint 20 esztendővel ezelőtt annak a lankadatlan harcnak az irányelveit, amelyet a Szovjetunió az ő vezetése alatt folytat a háborúk okai és okozói ellen a népek békéjéért. A békepolitika sztálini irányelvei már eddig is sok újabb vérontástól és szenvedéstől kímélték meg a világ népeit. Az emberiség történelmének egyik legmegragadóbb lapja az atörhetetlen küzdelem, amelyet a szocialista társadalom lángeszű építője, korunk tudományos szocializmusának nagymestere imperialista rablóhadjáratok, fasiszta provokációk, világuralmi törekvések közepette immár több mint 30 esztendő óta folytat a népek békés együttműködésének biztosítása és a béke szilárd alapjainak megteremtése érdekében. A béke épp úgy édestestvére a szocializmusnak, mint ahogy a háború a kapitalizmus elválaszthatatlan kísérője. A szocializmus felépítésének minden téglája, a szocialista társadalom megvalósításának minden sikere egyszersmind a béke lehetőségeit növeli és egyben meggyengíti és visszaszorítja az állandóan új háborúra törő imperialista erőket. Éppen ezért indulnak az emberiség e nagy ünnepének tiszteletére a Szovjetunióban, a népi demokrácia országaiban milliókat átfogó munkaverseny-mozgalmak. E mozgalmakat a Nagy Októberi Szocialista Forradalom eszméi lelkesítik, ezek mozgósítják további békés alkotó munkára a szovjet népet. Agazdaság és a kultúra , az ipar és a mezőgazdaság, a közlekedés és a kereskedelem, a tudomány és a művészet előtt egyaránt további feladatok nyílnak. A szovjet nép nagy tettekkel valósítja meg az építő béke politikáját és amikor a szovjet emberek új győzelmekkel növelik országuk hatalmát, nemcsak saját hazájukra, hanem a világ valamennyi népének boldogulására is gondolnak. Tudják, hogy az erős Szovjetunió bástya a népek életére törő imperialisták agressziójával szemben, biztos támasz a világméretekben folyó békeharcban. Nyilvánvaló, hogy a Szovjetunió gazdasági, politikai és katonai erejének növekedése gyarapítja a világ leghatalmasabb béketényezőjének súlyát, nehezebbé és kockázatosabbá teszi az imperialisták számára az új háború kirobbantását. A sztálini békepolitika így van a legszorosabb kapcsolatban a Szovjetunió gazdasági erejének és védőképességének megszilárdításával és különösen a Vörös Hadsereg fejlesztésével. »A Vörös Hadsereg — írja Sztálin elvtárs—a világ népei közötti béke és barátság védelmének hadserege. A Vörös Hadsereget nem idegen országok meghódítására, hanem a Szovjetország határainak védelmére teremtették.« És valóban a Vörös Hadsereg ereje, a Szovjetunió védőképessége már nem egy kritikus pillanatban döntötte el a béke és a háború erőinek mérlegét a béke javára. Bármilyen kedvező is a háború és a béke táborai között fennálló erőviszonyok fejlődése, mégsem szabad a béke híveinek és a szocializmus útját járó országok éberségének csökkennie az imperialista vezetőkörök által továbbra is lázasan előkészített háborúval szemben. Tudnunk kell, hogy tulajdonképpen a Nagy Októberi Szocialista Forradalom győzelmével vált két részre a világ: az imperialista és a demokratikus erők táborára. E kettészakadás a második világháború befejezése után különösen éles formában jelentkezett. A második világháború, ellentétben a háborút kirobbantó fasiszta gyilkosok lázálmaival, azt eredményezte, hogy újabb tíz- és százmilliós tömegek szakították ki magukat a Szovjetunió közvetlen támogatásával az imperializmus bilincseiből. A második világháború befejezése után a nemzetközi politikai helyzet fő sajátossága már nemcsak az volt, hogy a világ két részre szakadt, hanem az is, hogy a békeszerető demokratikus erők tábora erősebb, mint az új háborúra spekuláló imperialisták frontja. A második világháború befejezése után mindenekelőtt hatalmasban megerősödött a nemzetközi békefront vezetője, a Szovjetunió. A második világháborúban nemcsak a betolakodott ellenforradalmi erőket, a világ legerősebb, legreakciósabb katonai erejét űzte ki országa területéről s ezzel biztosította a szocialista társadalmi rend további virágzását, hanem számos országban meg is döntötte a kapitalista elnyomás rendszerét s a forradalmi mozgalmak bázisát kiszélesítette. A Szovjet Hadsereg győztes fegyverei nyomán így vált a Nagy Októberi Szocialista Forradalom Lengyelország, Csehszlovákia, Bulgária, Románia, Albánia, Magyarország, Kína és a Német Demokratikus Köztársaság népi demokratikus rendjének forrásává. Szovjetunió nemzetközi jelentősége és tekintélye azonban nemcsak a második világháború fényes katonai sikerei következtében növekedett, hanem állandóan növekszik a második világháború befejezése óta is. Ugyanazok a népek, amelyek a második világháború eredményeként a Szovjet Hadsereg győztes fegyverei nyomán visszaszerezték nemzeti függetlenségüket és szabadságukat s kivívták szabadságjogaikat, azt tapasztalták, hogy a győztes Szovjetunió ugyanolyan segítséget és támogatást nyújt nekik demokráciájuk megszilárdításában, mint a háború alatt a fasiszta elnyomók pusztításában.