Orvosi Hetilap, 1954. július (95. évfolyam, 27-30. szám)
1954-07-04 / 27. szám - REFERÁTUM - Rauss Károly: A csecsemőkori coli enteritis problémái
ORVOSI HETILAP 1954. 27. 3. Ujjabbkórokozók felderítésére vonatkozó vizsgálatok. 4. Az aetiologia kérdése. 5. Patogenitás igazolása állatkísérletben. 6. Patogenitás igazolása emberi kísérletben. 7. Csecsemőkoron kívüli fertőzések. 8. Fertőzés forrása és terjedése. 9. Pathogenesis néhány kérdése. 1. Bakteriológiai diagnosztika. Baktériumok vagy baktériumcsoportoik patogenetikai jelentősége tisztázásának első feltétele a biztos diagnosztikai eljárás. Több próbálkozás ellenére még ma sem áll rendelkezésre olyan differenciáló táptalaj, amelyen a Cd. törzsek a commensalis coli flórától biztonsággal elkülöníthetők lennének. Agglutinálóival történik a Cd. telepek kikeresése a vegyes coli tenyészet közül. Enneka módszernek értékére ad felvilágosítást a Marget (3) modellkísérlete, amely szerint normál coli suspensióhoz kevert Cd. 30 telep agglutinálásával csakakkor voltkimutatható, ha utóbbi a vegyes suspensiónak legalább 10%-át képezte. S. enteritidist még 1% esetén is sikerült selectiv táptalajon kimutatni; ezek szerint a Cd. kimutatásának jelenlegi módszere lényegesen bizonytalanabb, mint a Saknonellák izolálása. Elkülönítő táptalajok előállítására irányuló fáradozások között elsősorban saccharose tartalmú indikátoros táptalajjal folytatott kísérleteket kell említeni. A saccharose bontók feltételezett kiváltságos szerepét csecsemőkori enteritisekben azonban nem sikerült megerősíteni, mert a saccharose bontás nema Cd. jellemző sajátsága, hanem az E. coli csoport gyakori fermentatiós jelensége. Braun és Krebs (4) szerint a saccharose bontó F. coli törzsek egyforma gyakoriságban találhatók enteritises és egészséges csecsemők bélflórájában. Orskov (5) újabban ismét felvetette a Cd. törzsiek saccharose fermentálásának jelentőségét. Megállapította, hogy normál és D. coli törzsek keverékében saccharoses táptalajban Cd. túlnő egyéb coli törzseket, míg más szénhydrát jelenlétében a helyzet fordított. Igaz, hogy sacciharosebontó »normal« coli törzs is hasonló magatartást mutatott, tehát nem fajlagos jelenségről van szó. A Col. törzsek késői sorbit, ill. sorbose bontására alapozott sorbit, ill. sorbose tartalmú indikátoros táptalaj (Rappaport, Henig) (6) sem oldja meg a kérdést, mert a 111 és 55 törzseknek legalább 25%-a 24 óra alatt fermentálja e szénhydrátokait, az O 26 törzsek pedig kivétel nélkül 1 nap alatt bontanak. Streptomycin tartalmú táptalajok alkalmazását is javasolták (Schmidt) (7) a Cd. törzsek relatív streptomycin resistentiájára való hivatkozással. A 200 g/fm,l concentrátióban alkalmazott antibioticum ,azonban skb. a törzsek 50%-át gátolja. A Cd. törzsek nagyobb gyakoriságban tenyésznek ki a desoxycholát-citrát agaron, mint egyébEscheridhiák. Ezen megfigyelésre alapítva dolgozta ki Bader (8) az említett táptalaj változatát, amelyen a Cd. törzsek, szemben a commensálisokkal, jól tenyésznek. További megfigyelések fogják eldönteni a táptalaj gyakorlati értékét. Van olyan szerző (Modica és mtsai) (9), aki a véresagart tartja legalkalmasabb táptalajnak, mert azon a lapos, szürke, nem haemfolysáló Cd. telepek biztonsággal felismerhetők. Az Eörsi (10) féle phagkimutatáson alapuló indirekt eljárás — még ha be is bizonyosodik, hogy a phag betegség esetén mindenkor jelen van a székletben — jelenlegi formájában túl komplikált tömeges vizsgálatok végzésére. A fáradozások ellenére tehát nem tekinhető megoldottnak a Cd. törzsek kulturális elkülönítése egyéb céli fajtáktól. Megfelelő selectív táptalaj kidolgozásáig pedig kevés a remény arra, hogy lásd. fertőzések epidemiológiájának sok homályos részletét felderítsük (fertőzési forrás keresése, felnőttben, idősebb gyermekekben, terjedés stb.). Alkalmas elkülönítő táptalaj kidolgozása tehát sok vonatkozásban előhaladást jelentene. 2. Szerológiai diagnosztika. Az adatok ellentmondók, negatív észlelésekkel szemben pozitív megfigyelések állanak. Több szerző nem talált agglutinineket dyspepsia kapcsán (11, 12, 13, 14). Az agiglutinatiót észlelők tábora ugyan nagyobb, deközös megállapítás, hogy általában alacsony titerben jelennek meg az agglutininek és csak a betegek kisebb hányadában mutathatók ki. E sajátságokat a csecsemők rossz agglutininképző sajátságaival magyarázzák. Giles és mtsai (15) 41 esetből 21-ben találtak 1/40—1/ 1600-ig terjedő titert. E agglutinineket nem észleltek. Smith és mtsai (16) 29 reconvalescens csecsemő között 8 ízben 1/10—1/100 hígításig O és H agglutinineket találtak, később 32, 55 típussal fertőzött csecsemőt vizsgáltak és 2 pozitívat találtak: egyik 1/5260 hígításig terjedő O, másik 1/20 H titert mutatott. Braun és Hervakel (17) 55 okozta járványban az esetek ár-ában 1/20—1/1280 hígításig terjedő O és K agglutinatiót észlelt. Három 111 fertőzésből 2 ízben 1/40—1/80 K és O agglutinint talált. Laurell (18) és mtsai is hasonló eredményekről számoltak be. Modica és mtsai (9) 2 esetben vizsgáltak treconvalescens savót, egyik 1/20, másik 1/25600 litert adott. Krepier és Zischka (19, 20) 10 savóban keresett agglutinineket, de csak 2 volt pozitív. Braun és Reseman (21) egyetlen 026 fertőzésben sem, míg 5 eset 86. típus okozta enteritisben pedig 1 ízben látott 1/20 hígításban O .agglutinineket. Clement és mtsai (22) inactivált savóhasználatát ajánlják, ilyen technika mellett nem ritkán 1/320 hígításig találtak O agglutinineket, élő törzzsel szemben agglutinatió azonban nem jelentkezett. Neter és mtsai (23, 24) közölték elsőként, hogy 111 és 55 ellemanyagaikkal szemben vörösvértesteket lehet sensibilizálni, amelyek érzékenyebben jelzik a savok biterét, mint a megfelelő baktérium suspensiók. Le Minor és mtsai (25) e megfigyelést megerősítették. E vizsgálatokat mesterségesen immunizált anyutak savójával végezték, betegeken végzett vizsgálatokra adatot nem találtunk. Alkalmas szerológiai vizsgálat sok kétes esetben adhatna megnyugtató választ, ezért a problémával tovább kívánatos foglalkozni.