Orvosi Hetilap, 1955. március (96. évfolyam, 10-13. szám)

1955-03-06 / 10. szám - EREDETI KÖZLEMÉNYEK - Endes Pongrác - Takács-Nagy Lóránd - Rubányi Pál - Gömöri Pál: Adatok a malignus hypertonia pathogenesiséhez

ORVOSI HETILAP 1955. 10. lehet eldönteni. Erre egyrészt módot nyújtanak az újabb, exactabb klinikai vizsgálatok, melyekkel a malignus hypertonia diagnózisa a veseműködés zavarának bekövetkezése előtt is megállapítható, másrészt a vesebiopsia lehetővé teszi, hogy a ma­lignus hypertonia korai szakának szöveti képét is megismerjük és ne csak a veseelégtelenséggel vég­ződő terminális szakot vizsgáljuk. Éppen ezért ta­nulmányoztuk a malignus hypertonia korai szaká­nak szöveti képét biopsiás anyagon, másrészt a terminális képet sectiós anyagon. Végül a malignus nephrosclerosisban fellépő érelváltozások elemzé­sével is foglalkozunk. I. Biopsiás anyag. Munkánk első részében a malignus hypertonia korai szöveti képével foglalkozunk. Az ehhez szol­gáló anyagot a hypertonia kapcsán végzett thora­­columbalis sympathectomia alkalmával nyert vese­­biopsiák szolgáltatták. A biztosan malignus hyper­tonia kritériumaként három feltételt: a gyors progression a magas diastoles nyomást, a súlyos szemfenéki képet tekintettük. Magasnak mondtuk a diastoles nyomást, ha az tartósan 140 Hgmm, vagy ennél magasabb volt. A szemfenéki képben megkívántuk a hypertoniára egyébként jellemző kép mellett a papilla-, illetve retinaoedemát. Ösz­­szesen 12 esetet vizsgáltunk. Primaer malignus hypertoniának csak azon eseteket tekintettük, me­lyek anamnesise két évnél nem volt hosszabb (10 eset), két esetünkben hosszabb ideje fennálló be­nignus hypertoniához csatlakozó malignus fázisról volt szó. Valamennyi biopsiás betegünk vesefunc­­tiója normális volt, a betegek jól concentráltak, a glomerulus filtratió normális volt. A glomerulus filitratiót az endogen kreatinin clearance-szel (Ck) mértük, egyes esetekben a vesén átáramló plasmamennyiséget (Cpah) és a fitratiós fractiót is meghatároztuk. A biopsiát Castleman és Smithwick (11) módszeré­vel végeztük. A veséiből 1,5—2 cm hosszú, 1 cm széles és mély, ékalakú részt távolítottunk el szövettani vizs­gálat céljára. Castleman és Smithwick (11), valamint saját megfigyelésünk rEndes és Takács-Nagy (13)] sze­rint is az így nyert anyag­ alkalmas a vese állapotának megítélésére. A primaer.. malignus hyper­tani­ások élet­kora 27 évtől 50 évig terjedt, tízből hat 40 év alatt, négy 40 év felett volt. A glomerulus filtratió kilencnél 72 és 131 ml/min. között, egynél 60 ml/miin. volt. A vesén átáramló plasmamennyiséget hat esetben hatá­rozták meg, valamennyiben a narmálinérték alatt (öt­nél 325 és 416 ml/min. között, egynél 325). Az első hypertoniás panaszok megjelenése 12 év és 2 év között, az első magasabb mért vérnyomás 2 hónap és két év között volt. A két bentignus hypertoniához csatlakozó malignus-fázisban a kor 30 és 50 év, a glomerulus­­fi­traitio 78 és 63 ml/min., egy esetben a vesén átáramló plasmamennyiség 300 ml/min. A hypertonia a két esetben 4, 0l. 10 éve állott fenn. A talált szövettani elváltozásokat, régebbi be­osztásunkat követve [Endes és Takács-Nagy (13)] három csoportba osztottuk. Ezen osztályozás sze­rint 12 malignus hypertonia esetünkből 5 a súlyos (ebből 2 a benignus hypertoniához csatlakozó ma­lignus fázis esete), 5 a közepes és 2 az enyhe ese­tek közé tartozott. Egy esetben sem észleltük azon­ban a malignus nephrosclerosisra jellemző nekro­tizáló-gyulladásos érelváltozásokat. Eredményeink értékelhetőségét megerősítik Castleman és Smith­wick (11) adatai is, akik saját biopsiás anyagukban 14 (malignus hypertonia) szintén egy esetben sem találtak arteriola nekrosist. Több esetben az emlí­tett intimalis lipoid-hyalin infiltratiótól függetlenül a vese arteriolák izomzatában is sikerült azonnal egyneműen pirosra festődő degeneratiós foltokat kimutatni. Ezt a leletet fontosnak tartjuk, mert az irodalomban a media degenerativ elváltozásaira vonatkozó adatok hiányoznak, noha a hypertonia pathomechanismusában éppen az arteriolák izom­zatának tartós összehúzódása az egyik fő tényező, összehasonlítva anyagunkat 64 benignus hy­pertoniás biopsiájával, megállapíthatjuk, hogy lé­nyegileg ugyanezen elváltozások találhatók a klini­­kailag biztosan malignus eseteinkben is, azzal a kü­lönbséggel, hogy malignus esetekben a súlyos és közepes elváltozásokat gyakrabban, az enyhéket ritkábban észleljük. A korai szöveti elváltozások azonossága benignus és malignus hypertoniában ki­tűnik abból, hogy még olyan biopsiás esetekben is, mikor a betegnek már magas diastoles nyomása és súlyos szemfenéki tünetei voltak, a vesékben csak degenerativ arteriola elváltozásokat láttunk, nekrosis nélkül. A malignus nephrosclerosis szöveti képe tehát csak a hypertoniabetegség végső szaká­ban alakul ki. II. Sectiós anyag. E csoportba 20 eset tartozik, közülük kilenc­ben a klinikailag megállapított malignus hyperto­nia mellett szövettanilag két esetben a malignus nephrosclerosisra jellemző képet találtak, gyulla­dásos és nekrotizáló érelváltozásokkal. Két esetben a szöveti vizsgálat csak benignus nephrosclerosist mutatott, ezek röviddel a sympathectomia után haltak meg és egyiknél sem volt veseelégtelenség. A kilenc típus­ esetünket külön nem részletezzük. Sectiós anyagunk további 11 esetében, ahol a kli­nikai kép primaer malignus hypertonia, ill. hyper­­tomiabetegséghez csatlakozó malignus fázisra utalt, a szöveti feldolgozás kapcsán — malignus nephro­sclerosis jelei mellett, vagy anélkül — a vesékben más természetű elváltozást is találtunk. Eseteinkből minden alkalommal feldolgoztuk a veséket, a szív, a lép, a máj, a pancreas, a mellékvese részeit, az agyból a nyúltvelő és a törzsdúcok egy rész­letét,­­ néhány alkalommal a bélfalat és a heréket is vizsgáltuk. A preaparatumokat fagyasztott metszetben zsírral, Sudannal festettük, ezenkívül haematoxylin­­eosin, elastica-Van Giesen, Heidenhain-féle azonfestés, több ízben Weigert-féle fibrinfestést és Foot-féle ezüst­­impregnatiót is végeztünk. A hypertoniás érelváltozá­sok vizsgálatára azonban legalkalmasabbnak bizonyult a Mallory-féle phosphornol framsavas haematoxylin (MPH) festésnek általunk kidolgozott azonfestéssel való kombinációja, mellyel az összes érlaesiók egyide­jűleg jól feltüntethetők (14/a). Az alábbiakban közöljük az egyes esetek rövid klinikai és pathológiai leletét (eseteink részletesebb adatait illetően az Acta Morphologicában megjelenő közleményünkre utalunk): 1. U. L. 37 éves férfi, két éve hypertoniás. Fél év­vel halála előtt kórházi kivizsgáláson essentialis hypertoniának bizonyult, jó vesefunctióval. Néhány

Next