Orvosi Hetilap, 1955. március (96. évfolyam, 10-13. szám)
1955-03-06 / 10. szám - EREDETI KÖZLEMÉNYEK - Endes Pongrác - Takács-Nagy Lóránd - Rubányi Pál - Gömöri Pál: Adatok a malignus hypertonia pathogenesiséhez
ORVOSI HETILAP 1955. 10. lehet eldönteni. Erre egyrészt módot nyújtanak az újabb, exactabb klinikai vizsgálatok, melyekkel a malignus hypertonia diagnózisa a veseműködés zavarának bekövetkezése előtt is megállapítható, másrészt a vesebiopsia lehetővé teszi, hogy a malignus hypertonia korai szakának szöveti képét is megismerjük és ne csak a veseelégtelenséggel végződő terminális szakot vizsgáljuk. Éppen ezért tanulmányoztuk a malignus hypertonia korai szakának szöveti képét biopsiás anyagon, másrészt a terminális képet sectiós anyagon. Végül a malignus nephrosclerosisban fellépő érelváltozások elemzésével is foglalkozunk. I. Biopsiás anyag. Munkánk első részében a malignus hypertonia korai szöveti képével foglalkozunk. Az ehhez szolgáló anyagot a hypertonia kapcsán végzett thoracolumbalis sympathectomia alkalmával nyert vesebiopsiák szolgáltatták. A biztosan malignus hypertonia kritériumaként három feltételt: a gyors progression a magas diastoles nyomást, a súlyos szemfenéki képet tekintettük. Magasnak mondtuk a diastoles nyomást, ha az tartósan 140 Hgmm, vagy ennél magasabb volt. A szemfenéki képben megkívántuk a hypertoniára egyébként jellemző kép mellett a papilla-, illetve retinaoedemát. Öszszesen 12 esetet vizsgáltunk. Primaer malignus hypertoniának csak azon eseteket tekintettük, melyek anamnesise két évnél nem volt hosszabb (10 eset), két esetünkben hosszabb ideje fennálló benignus hypertoniához csatlakozó malignus fázisról volt szó. Valamennyi biopsiás betegünk vesefunctiója normális volt, a betegek jól concentráltak, a glomerulus filtratió normális volt. A glomerulus filitratiót az endogen kreatinin clearance-szel (Ck) mértük, egyes esetekben a vesén átáramló plasmamennyiséget (Cpah) és a fitratiós fractiót is meghatároztuk. A biopsiát Castleman és Smithwick (11) módszerével végeztük. A veséiből 1,5—2 cm hosszú, 1 cm széles és mély, ékalakú részt távolítottunk el szövettani vizsgálat céljára. Castleman és Smithwick (11), valamint saját megfigyelésünk rEndes és Takács-Nagy (13)] szerint is az így nyert anyag alkalmas a vese állapotának megítélésére. A primaer.. malignus hypertaniások életkora 27 évtől 50 évig terjedt, tízből hat 40 év alatt, négy 40 év felett volt. A glomerulus filtratió kilencnél 72 és 131 ml/min. között, egynél 60 ml/miin. volt. A vesén átáramló plasmamennyiséget hat esetben határozták meg, valamennyiben a narmálinérték alatt (ötnél 325 és 416 ml/min. között, egynél 325). Az első hypertoniás panaszok megjelenése 12 év és 2 év között, az első magasabb mért vérnyomás 2 hónap és két év között volt. A két bentignus hypertoniához csatlakozó malignus-fázisban a kor 30 és 50 év, a glomerulusfitraitio 78 és 63 ml/min., egy esetben a vesén átáramló plasmamennyiség 300 ml/min. A hypertonia a két esetben 4, 0l. 10 éve állott fenn. A talált szövettani elváltozásokat, régebbi beosztásunkat követve [Endes és Takács-Nagy (13)] három csoportba osztottuk. Ezen osztályozás szerint 12 malignus hypertonia esetünkből 5 a súlyos (ebből 2 a benignus hypertoniához csatlakozó malignus fázis esete), 5 a közepes és 2 az enyhe esetek közé tartozott. Egy esetben sem észleltük azonban a malignus nephrosclerosisra jellemző nekrotizáló-gyulladásos érelváltozásokat. Eredményeink értékelhetőségét megerősítik Castleman és Smithwick (11) adatai is, akik saját biopsiás anyagukban 14 (malignus hypertonia) szintén egy esetben sem találtak arteriola nekrosist. Több esetben az említett intimalis lipoid-hyalin infiltratiótól függetlenül a vese arteriolák izomzatában is sikerült azonnal egyneműen pirosra festődő degeneratiós foltokat kimutatni. Ezt a leletet fontosnak tartjuk, mert az irodalomban a media degenerativ elváltozásaira vonatkozó adatok hiányoznak, noha a hypertonia pathomechanismusában éppen az arteriolák izomzatának tartós összehúzódása az egyik fő tényező, összehasonlítva anyagunkat 64 benignus hypertoniás biopsiájával, megállapíthatjuk, hogy lényegileg ugyanezen elváltozások találhatók a klinikailag biztosan malignus eseteinkben is, azzal a különbséggel, hogy malignus esetekben a súlyos és közepes elváltozásokat gyakrabban, az enyhéket ritkábban észleljük. A korai szöveti elváltozások azonossága benignus és malignus hypertoniában kitűnik abból, hogy még olyan biopsiás esetekben is, mikor a betegnek már magas diastoles nyomása és súlyos szemfenéki tünetei voltak, a vesékben csak degenerativ arteriola elváltozásokat láttunk, nekrosis nélkül. A malignus nephrosclerosis szöveti képe tehát csak a hypertoniabetegség végső szakában alakul ki. II. Sectiós anyag. E csoportba 20 eset tartozik, közülük kilencben a klinikailag megállapított malignus hypertonia mellett szövettanilag két esetben a malignus nephrosclerosisra jellemző képet találtak, gyulladásos és nekrotizáló érelváltozásokkal. Két esetben a szöveti vizsgálat csak benignus nephrosclerosist mutatott, ezek röviddel a sympathectomia után haltak meg és egyiknél sem volt veseelégtelenség. A kilenc típus esetünket külön nem részletezzük. Sectiós anyagunk további 11 esetében, ahol a klinikai kép primaer malignus hypertonia, ill. hypertomiabetegséghez csatlakozó malignus fázisra utalt, a szöveti feldolgozás kapcsán — malignus nephrosclerosis jelei mellett, vagy anélkül — a vesékben más természetű elváltozást is találtunk. Eseteinkből minden alkalommal feldolgoztuk a veséket, a szív, a lép, a máj, a pancreas, a mellékvese részeit, az agyból a nyúltvelő és a törzsdúcok egy részletét, néhány alkalommal a bélfalat és a heréket is vizsgáltuk. A preaparatumokat fagyasztott metszetben zsírral, Sudannal festettük, ezenkívül haematoxylineosin, elastica-Van Giesen, Heidenhain-féle azonfestés, több ízben Weigert-féle fibrinfestést és Foot-féle ezüstimpregnatiót is végeztünk. A hypertoniás érelváltozások vizsgálatára azonban legalkalmasabbnak bizonyult a Mallory-féle phosphornol framsavas haematoxylin (MPH) festésnek általunk kidolgozott azonfestéssel való kombinációja, mellyel az összes érlaesiók egyidejűleg jól feltüntethetők (14/a). Az alábbiakban közöljük az egyes esetek rövid klinikai és pathológiai leletét (eseteink részletesebb adatait illetően az Acta Morphologicában megjelenő közleményünkre utalunk): 1. U. L. 37 éves férfi, két éve hypertoniás. Fél évvel halála előtt kórházi kivizsgáláson essentialis hypertoniának bizonyult, jó vesefunctióval. Néhány