Orvosi Hetilap, 1956. május (97. évfolyam, 19-22. szám)

1956-05-06 / 19. szám - Hajós Károly: Fodor Imre (1891-1956)

ORVOSI HETILAP 1956.19. tika különféle kérdéseiről már két évtized előtt is olyan megállapításai voltak, melyek még ma is újak és alapvető jelentőségűek. Klinikai megfigyeléseinek megfejtésére szá­mos kísérletet végzett. Érdekesek azok, melyeket a mesaortitis luetica és az arteriosclerosis kórokta­­nának tisztázása céljából kezdett meg és amelyek most vannak megjelenés alatt. Spirochaeta modell gyanánt vasszemcsék vándorlását vizsgálta, és mint írja, a munkát még nem zárta le, tanítványainak kell most folytatniuk, hogy mesterük gondolatait formába öntsék. A diureticumok, a »diuresis fokozhatóságának módjai«, a kardiális pangás és az oedemák kelet­kezése már régen foglalkoztatták. Mintha csak érezte volna, hogy életének utolsó közleménye ezen tanulmányoknak folytatásaképpen saját betegségé­nek megírása lesz. Egyik alapvető munkájának tekinthetjük azt, melynek címe: »Háborús ártalmak, mint kiváltó tényezők. Adatok az oedema-betegség, az úgyneve­zett háborús vagy bunkernephritis kórtanához.« 1945. ápr. 15-én, Korányi Sándor halálának első évfordulóján tartottuk a belgyógyász szakcsoport első tudományos ülését. Ezen, Fodor Imre a felsza­badult lelkek minden energiájával, bámulatos iro­dalmi tudásával azonnal a tudományos vezetők élére került, és említett előadásában ismertette az akkor legaktuálisabb betegség kórtanát és kliniku­­mát. A megújuló szakirodalom első közleménye, az Orvosok Lapjának első számában Fodor Imre ta­nulmánya volt. Megalakulásának első napjától igen tevékeny részt vett a Belgyógyász Szakcsoport munkájában és vezetésében, melynek az utolsó években kitűnő elnöke volt. A nagy klinikus és orvos egyik példamutató és csodálatos megnyilvánulása, hogy súlyos beteg­sége alatt is az a vágy fűtötte, mennyiben lehet az önmagán végzett megfigyeléseket és tapasztalato­kat másoknak továbbadni és az orvosok közkin­­csévé tenni. Mikor 1956. márc. 25-ikén kezünkbe vettük az O. H. aznap megjelent számát, a legnagyobb meg­rendüléssel olvastuk a »Novurit-sref raktár kar­dia­lis oedema ACTH-kezelése és annak kísérleti alap­jait c. közleményében az F. I. jelzésű kórleírást. Tudtuk, hogy betegségével kapcsolatban pontos feljegyzéseket végez, a majdnem befolyásolhatat­lan oedemáinak kezelésére önkísérleteket folytat és új módszereket dolgoz ki. Sikerült is az ACTH-nak novurit hatást fokozó tulajdonságát saját beteg­ségében átmenetileg értékesíteni. Közleménye »egyes« (I.) számot viseli, ez is energiáját bizo­nyítja, a kísérletek folytatását tervezte! Már alig olvasható betűkkel írt jegyzőkönyvében még szá­mos megjegyzés található az oedemák ACTH-keze­­lésének veszélyeiről is. Igen értékes munkásságot fejtett ki a carci­noma kutatások terén, megállapításai a carcinomák endokrin kapcsolatairól és hormontherápiájáról még sokban ma is helytállók. Sokat foglalkozott az emésztőrendszer beteg­ségeivel, a hasi katasztrófák és az epehólyagbeteg­ségek különböző kérdései számos közleményében szerepelnek. Ezek közül talán legfontosabb »Az epeutak betegségeinek allergiás vonatkozásai« című Kunossal együtt írt tanulmánya, melyet az allergia-irodalom egyik klasszikus közleményének lehet tartanunk. Nincs a világon olyan allergia­könyv, mely ennek adatait ne idézné. Még folytathatnék tudományos működésének ismertetését, közleményeinek minden oldalán új megfigyelésekkel, új gondolatokkal találkozunk, azonban emellett még igen széleskörű munkát is végzett, mely idejének további nagy részét teljesen igénybe vette. Fodor Imre azonban nemcsak nagy orvos, ku­tató elme és szervező volt, hanem nagyon tudott és végtelenül szeretett tanítani. Bámulatos didaktikai készséggel magyarázott, oktatott és vitte át széles­körű tudását másokra. Talán azt fájlalhatjuk leg­jobban, hogy nem volt alkalma kiváló pedagógiai képességének teljes kifejtésére. Nem adatott meg neki, hogy ott és úgy vegyen részt a magyar medi­kus- és orvosképzés terén, ahol a legnagyobb szük­ség lett volna rá. Tanítási lehetőségei adottságához képest igen szűk keretűek voltak. Ez nemcsak azoknak fájt, akik közelről ismerték, hanem nagy önkritikája mellett Fodor Imre is érezte, hogy ta­nításra hivatott. Még utolsó óráiban is megemlí­tette, hogy nem sikerült neki a felhalmozott adato­kat és tapasztalatokat úgy továbbadni, mint aho­gyan azt szerette volna. Fodor Imre polyhistor volt, minden érdekelte, mindennel foglalkozott, mindent meg akart ismerni és mindezt végtelen emberszeretetéből fakadó nagy orvosi képességeivel a beteg ember javára értéke­síteni. Biztos vagyok abban, hogy nagy tudását, hu­­manismustól áthatott gondolkodását generációk is meg fogják őrizni. Hajós Károly 506

Next