Orvosi Hetilap, 1961. március (102. évfolyam, 10-13. szám)
1961-03-05 / 10. szám - Petrovszkij, B. V.: A modern szívsebészet aktuális kérdései
ORVOSI HETILAP varban szenvedő beteg arrhythmia perpetuaval. Ebben a csoportban észlelhetők főleg a pitvari thrombosisok. Éppen azért azon igyekeztünk, hogy a thrombosis tüneteit műtét előtt felfedjük és az utóbbi időben sikerült is 55 betegen ezt a diagnózist felállítani, amit a műtét igazolt. A pitvar és a fülese thrombosisát, észleléseink szerint, jellemzi a beteg állapotának súlyossága, az arrythmia perpetua, kisfokú leukocytosis, gyorsult süllyedés és a coagulogramm eltérései. A súlyos mitralis stenosis egyéb objektív tünetei mellett gyakran az ilyen betegeken kevéssé kifejezettek a hallgatózási tünetek. A röntgenfelvételen és különösen a röntgenhymogrammon és az EKG-n feltűnik a gyenge pulzálás és az, hogy a bal fülese és pitvar mintegy rigidek. Ezeket a betegeket szívszerekkel és anticoagulansokkal történő előkészítés után szokásos módon operáljuk. A fülese köré dohányzacskóvarratot helyezünk és a fülesét lefogás nélkül szélesen feltárjuk. A thrombust speciális lapoccal és ujjal választjuk le az endocardiumról, majd vérárammal mossuk le. A sebész csak akkor végezze el a commissurotomiát, ha meggyőződött a thrombus teljes eltávolításáról. Fülese- és pitvarthrombosis eseteiben végzett 70 műtétünk eredményei, egyéb irodalmi adatokkal történő összehasonlítások tekintetbevétele mellett, jóknak mondhatók. A 70 beteg közül a műtét utáni szakban meghalt 5. Embóliát 5 esetben észleltünk. Közülük egy betegen két órán belül sikeresen távolítottuk el az embolust az aorta bifurcatiójából. A másik betegen az aorta bifurcatiójában ülő embolust sikerült masszív heparinkezeléssel megszüntetni. Egy harmadik betegen sikeres embolektomiát végeztünk a jobb a. brachialisból. Pitvar- és fülcsethrombosis gyanúja esetén, az embolia megelőzése érdekében, műtét előtt heparint kell adagolni. A commissurotomia elvégzésekor leszorítjuk a nyakon a carotisokat. Ezekben az esetekben a műtét veszélyes következményeinek megelőzésében a legjobb eljárás a thrombus-eltávolítás általunk leírt módszerének betartása. Műtét után heparint adagolunk. Hangsúlyozni kell, hogy pitvar- és fülcsethrombosis esetén a beteget ne túl hosszasan készítsük elő a műtétre, mert az ilyen betegeken gyakran fordulnak elő embóliák, az atrioventricularis nyílás elzáródása és egyéb körülmények. A mitralis commissurotomia távoli eredményei kedvezőek, különösen azokban az esetekben, melyekben a stenosis áll előtérben. A jó eredmények összesítve 85%-ot tesznek ki, csakúgy, mint más hazai és külföldi szakosított klinikán. Mitralis elégtelenség esetében a műtétet Sumákon V. I. (klinikánk munkatársa) szerint végezzük. A műtét lényege támasztó féldohányzacskóvarrat felhelyezése a bal szívfél fibrosus gyűrűjére. 12 esetben az elvégzett műtét jelentős mértékben csökkentette a billentyűelégtelenséget. 28* A halálozás azonban e műtét esetében is éppúgy magas, mint más műtétek alkalmazásakor (12 operált betegünk közül 4 meghalt, 1—5 hónapon belül), a beavatkozás eredményei pedig nem véglegesek. Ezért úgy véljük, hogy a mitralis elégtelenség kezelésének problémája még nem megoldott és ezért kísérletben és klinikailag tovább kell vizsgálni. * Az aortastenosis viszonylag ritka szívbaj. Rendszerint mitralis vitiumhoz társul (osztályozásunkban az 5. csoport). A műtét lényege (12 saját észlelés) szintén commissurotomia, melyet különleges műszerrel végezhetünk. A műszert a bal kamra falán vagy az aorta elülső falán át vezetjük be. Újabban az aorta commissurotomiát a keringésből kikapcsolt szíven, hypothermiában sikeresen végezzük klinikánkon. A rheumás szívbajok miatt a betegek gyakran igen súlyos állapotban kerülnek a klinikára, ami megakadályozza, hogy rajtuk intracardiális műtétet végezzünk. Ezeken a betegeken az aktív belgyógyászati kezelésen kívül elvégezhetjük a vena cava inferior, vagy a vena iliaca externák lekötésének műtétjét. Ezt a módszert 1953. óta alkalmazzuk (80 észlelés) és arra a következtetésre jutottunk, hogy a vena cava inferior műtétje viszonylag nagy kockázattal jár és az irodalmi adatok szerint ez a betegek 25—30%-ának halálát idézheti elő. Ezért 1954-től rátértünk arra a módszerre, hogy egy vagy két szakaszban lekötjük mindkét vena iliaca externát. Ez a műtét kevéssé traumatizáló, különösen, ha arra gondolunk, hogy két szakaszban is végezhető. Ugyanakkor hatása tekintetében, hogy ii. lassítja a vénás vér beáramlását a jobb szívfélbe, nem marad el a vena cava inferior lekötése mögött. Guszami G. M. észlelései klinikánkon azt mutatták, hogy a vénák lekötése után csakhamar megkisebbedik a máj, javul a keringés és a májfunkciós próbák. Személyes tapasztalataink alapján véleményünk szerint ez a műtét nemcsak jó előkészítés a mitralis commissurotomiához, hanem önálló palliatív beavatkozásnak is tekinthető, mitralis vitiumok elhanyagolt formái esetén. Egy közlemény keretében nem tárgyalhatjuk a szív és nagyerek veleszületett hibás sebészi kezelésének minden kérdését. Amióta Gross 1938-ban első ízben kötötte le sikeresen a nyitott Botall-vezetéket, e területen nagy sikereket értek el. Eleinte egyszerű és nem radikális műtéti módszereket alkalmaztak és fokozatosan tértek rá a nyílt radikális beavatkozásokra, melyek során a vitium minden komponensét kiküszöbölik. A nyitvamaradt artériás Botall-vezeték gyakran fordul elő a gyermekgyógyászati és sebészeti praxisban. Amilyen nagyok sokszor a diagnosztikai nehézségek, olyannyira egyszerű a sebészi kezelés. Éppen ezen vitium esetében követnek el a gya- 435