Orvosi Hetilap, 1961. október (102. évfolyam, 40-44. szám)
1961-10-01 / 40. szám - Korányi András: A coronaria syndroma prophylaxisa és therapiája különös tekintettel a zsíranyagcserére
ORVOSI HETILAP 1875 sok körében kétszer annyi a coronaria halálozás, mint specialistáknál. Ennek oka a gyakorló orvosok fokozott igénybevétele volna. Melly adatai szerint hazánkban az 1948—57. évben az orvosok halálokaként első helyen a szív- és keringési szervek megbetegedései szerepelnek. Bizonyos országokban élő nemzetiségi, faji és kulturális csoportok coronaria halálozási aránya V4—Vic e az illető ország lakosságára jellemző átlagnak. Pl. japánok és bantuk halálozási aránya alacsonyabb a Délafrikai Unióban, mint az ott élő európai származású fehér lakosságé. Ugyanez vonatkozik a Guatemalában élő indiánokra és az Olaszországban élő szardíniaiakra, valamint az Izraelben élő jemeni zsidókra. Mindezen adatokat azonban kritikával kell fogadnunk, mert — mint arra később még rá fogok térni —, szerepelhet e csoportok között a szociális és anyagi helyzet, valamint foglalkozás adta különbözőség és főleg a táplálkozási factorok, így pl. az Amerikában élő japánok coronaria halálozása jóval magasabb, mint általában a Japánban élő japánoké. Mielőtt előadásom tulajdonképpeni tárgykörére, a coronaria syndroma tárgyalására rátérnék, meg kívánom jegyezni, hogy az angina pectoris, coronaria thrombosis és coronaria sclerosis nem egységes kórkép, hanem syndroma, melynek anatómiai alapja az esetek túlnyomó többségében a fokozódó coronaria sclerosis, vagyis arterioscleroticus manifestatio. Ahhoz, hogy a coronaria sclerosis coronaria betegséggé váljon, más factorok fellépte is szükségesnek látszik. Ezek között a factorok között a következők szerepelnek: az arterioscleroticus placque-ok localisatiói, anatómiai variációk a coronariákon és a megváltozott intravascularis vérrögösödés. Az utóbbi magábanfoglalja a véralvadás fokozódását a „sludging”-ot, a csökkent fibrinolysist és egyéb factorok, mint a lipoid clearing és a capillaris fragilitás megváltozását. Nem térhetek ki az arteriosclerosis aethiológiájára vonatkozó különböző elméletek ismertetésére. Megállapítom csupán: számos ok vezethet az érfal megkeményedéséhez, az elasticitás csökkenéséhez és a lumen beszűküléséhez, mint az arteriosclerosis jellemzőjéhez. A szerzők túlnyomó többségének véleményével megegyezően azonban meg kell állapítanom, hogy az arteriosclerosis complex aetiológiájához mai tudásunk szerint kétség nem fér. E hatalmas kérdés-complexumot teljes egészében e helyen nem ismertethetem, s így engedjék meg, hogy szűkebb kutatási területein, a zsíranyagcsere és arteriosclerosis összefüggéseiről, s e téren elért eredményeimről beszámoljak. Az utóbbi évtizedben — mint általánosan ismert — az arteriosclerosis aetiológiájában a számos factor közül a zsíranyagcsere problémája került leginkább az érdeklődés előterébe. Leary a zsíranyagcserének, főleg a cholesterinnek ugyanolyan jelentőséget tulajdonít az arteriosclerosis létrejöttében, mint a Koch-bacilusnak a tbc-ben. Ha Leary megállapításait túlzottnak is mondhatjuk, a 118* lipoid anyagcsere zavarát az aetiológiára vonatkozó elméletek közül, mint azt Haranghy is hangoztatja, mind kísérletileg, mind klinikailag a legmegalapozottabbnak kell tartani. Az arteriosclerosis és zsíranyagcsere közti szoros összefüggés mellett szól az az analógia is, mely szerint vannak megbetegedések, mint a nephrosis syndroma, diabetes mellitus, myxoedema, Cushing syndroma, idiopathicus hyperlipaemia és hypercholesterinaemiás xanthomatosis, melyeknél a kóros serum lipoid értékekkel egyidejűleg súlyos és korai érfal elváltozásokat lehet találni. A hypercholesterinaemiás xanthomatosisnál már igen korán súlyos coronaria sclerosisos elváltozások lépnek fel, s az esetek nagyjában a halál oka myocardialis infarctus. 1913-ban Anicskov és Halatov volt az első, aki a cholesterin aetiológiai szerepére rámutatott. Ez a megállapítás akkoriban nem keltett kellő érdeklődést a klinikusok körében. Így Anicskovtól Gojmanig majdnem 40 éven át az arteriosclerosis kutatás szinte egy helyben topogott és a vér cholesterinszint ellentmondó adatainak tükrében szinte zsákutcába jutott. Gojman nem a cholesterinszint emelkedésének, hanem a lipoproteid fractio eltolódásának tulajdonít jelentőséget. Mások a cholesterinphospholipid arány eltolódásában látják az okot. Újabb vizsgálatok a Burr testvérek által felfedezett essentialis zsírsavak jelentőségét hangsúlyozzák. A többszörösen telítetlen vagy essentiális zsírsavak jellemzője, hogy a szervezet azokat sem fehérjékből, sem szénhydrátokból nem tudja synthetisálni. Ide tartoznak fontossági sorrendben a linól-, linolon- és arachidonsavak. Sinclair és Kinsell megállapításai szerint az arteriosclerosis bizonyos fokig hiánybetegség, mégpedig a kétszeresen telített linolsav hiányán alapul. A linolsav és vitamin hatására a szervezetben arachidonsavvá alakul, mely még a linolsavnál is nagyobb fokban lipoidcsökkentő hatású. Schrade és munkatársai szerint a vér triglycerid arányának megváltozása ugyancsak jelentős tényező. E még nem tisztázott elméletek mellett Kinsell és másai tették a legnagyobb jelentőségű megállapításokat, amikor rámutattak arra, hogy a serum lipoidszint magasságáért a táplálékkal bevitt zsiradékok (zsírok, vaj, margarin és növényolajok) természete a felelős. Exogen, alimentáris factorokat kell tehát elsősorban felelőssé tenni azért, hogy az arterioscleroticus betegek vérében található zsírok túlnyomó többségben telített és egyszerűen telítetlen zsírokból állnak, míg a többszörösen telítetlen essentialis zsírsavak relative igen kis mennyiségben lelhetők fel. Kinsell, Ahrens és más szerzők mutatták ki ezzel szemben elsőknek, hogy a serum lipoidszint olyan zsiradékfajták bevitelével csökkenthető, melyeknek essentialis zsírsav tartalma magas. A magas jódszámú növényolajoknak: len, napraforgó, tengeri, sezam, szójaolaj — van a legkifejezettebb seramlipoid csökkentő hatásuk.