Orvosi Hetilap, 1961. december (102. évfolyam, 49-52. szám)

1961-12-03 / 49. szám - Földes Pál: Az immunitás mechanizmusának klon-elmélete

ORVOSI HETILAP tigén fagocitálását, részleges leépítését és az ellen­anyagtermelés helyére való transzportálását. A továbbiak szempontjából döntő fontosságúak azok a különbségek, amelyek az elmélet feltétele­zése szerint az immunológiailag kompetens sejtek érett alakjai és azok mesenchymális ősei között vannak. Ezek a különbségek a következők: 1. A mesenchymális ősök mutabilitása sokkal nagyobb, mint az érett alakoké. 2. Az ősi mesenchymális sej­tek az antigénnel való találkozásra immunparalí­zissel, az érett alakok proliferációval válaszolnak. Az immun­paralízis fogalmát Felton (9) vezette be. Egerek pneumococcus fertőzése kapcsán szerzett tapasz­talatai szerint az ellenanyagtermelő apparátus az anti­gén aránytalanul nagy mennyiségére az ellenanyagpro­­dukció teljes beszüntetésével (immunparalízissel) vá­laszol. A meglevő ismeretek birtokában most már konkrét formában tehetjük fel a kérdést: mi megy végbe az ellenanyagtermelést végző sejtek ősi és érett alakjaiban és mi megy végbe magában az im­munglobulin molekulában? Az immunológiailag kompetens sejtek (lympho­­cyták, plasmasejtek) gammaglobulint szintetizál­nak. Ez a képességük nem antigénbehatás következ­tében alakul ki, hanem az említett sejtek örökletes adottsága. E sejtek mesenchymális ősei (haemocyto­­blastok, reticulumsejtek) nagyfokú mutabilitás ál­lapotában vannak. A mesenchymális mutánsok utódai, éppen a mutáció következtében a normál gammaglobulintól eltérő szerkezetű fehérjéket (immunglobulinokat) 145* szintetizálnak.** Minden egyes ilyen mutánstól szár­mazó homogén sejtpopuláció, vagyis klón más és más immunglobulin szintézis hordozója. Azok a klonok, amelyek az extrauterin élet folyamán a test saját anyagainak megfelelő immunglobulinokat szintetizálnak, az embryonális élet folyamán kisze­lektálódnak azáltal, hogy mint ősi sejtalakok az antigénnel való találkozásra immunparalízissel reagálnak. Megmaradnak természetesen a testide­gen anyagoknak és sejteknek megfelelő klónok. Ezek a megfelelő testidegen anyag, vagy sejt (anti­gén) behatására proliferációval válaszolnak. Ennek a proliferatív folyamatnak végső stádiuma az im­munológiailag kompetens sejt érett alakja, az el­lenanyagot szintetizáló plazmasejt (lásd 2. és 3. sz. ábrát). A fent vázoltak szemléletessé tételére nélkü­lözhetetlennek látszik Niels K. Jerne-nek (11), a klón-elmélet előfutárának híressé vált „szótárha­sonlata”, amely ugyanazt a szerepet tölti be ma az immunitás mechanizmusának (saját , nem saját kérdésének) szemléletessé tételében, amelyet an­nak idején a kulcsról és a zárról, vagy a pecsétről és a lenyomatról szóló hasonlat a specificitási vi­szonyok ábrázolásában játszott. A szervezet Jerne hasonlata szerint egy olyan szótár birtokában van, amelynek segítségével bár­mely szóról meg tudja mondani, hogy az saját (anyanyelvéhez tartozó), vagy pedig idegen szó-e? Világos, hogy egy ilyen szótárnak vagy az összes saját, vagy pedig az összes idegen szavakat tartal­maznia kell. Ez utóbbi állapotot kétféleképpen kép­zelhetjük el. Lehetséges, hogy minden egyes immu­nológiailag kompetens sejt az összes lehetséges idegen szavak ismerője (ez felel meg az Ehrlich­­féle elképzelésnek), de ennél egyszerűbbnek látszik az a feltételezés, hogy egy-egy közös őstől származó homogén sejtpopuláció, vagyis egy-egy klón egy, két, vagy három, de mindenesetre kisszámú ilyen információja hordozója. Hogy ez utóbbi fel­­tételezés nem merő spekuláció, azt Burnet munka­társai kísérletileg is igazolták (18). Két, vagy több **Hogy a fehérje molekula szerkezetének arány­lag kisfokú változása milyen kifejezett változással jár­hat a szerológiai specifitásban, azt meggyőzően mu­tatták Sangernek az insulin molekula szerkezetére vo­natkozó, az 1958. évi Nobel-díjjal kitüntetett vizsgála­tai (3). Az insulin, az eddig legjobban ismert fehérje molekula 51 aminosavból áll. Ezek közül 48 minden esetben ugyanaz és az insulin molekulának ugyanazon a helyén is foglal helyet, tekintet nélkül az insulin fehérje faji specificitására. A különbség az egyes állatfajok insulin moleku­láinak szerkezete között az egyik disulfid kötésen be­lül elhelyezkedő három aminosavban van: alanin-serin­­valin a marha, alanin-glycin­valin a juh, threonin-serin­­leucin a sertés és threonin-glicin-leucin a lóinsulin esetében. A számszerű viszonyokat illetően az alábbi meg­gondolásra támaszkodhatunk. A fehérje molekulába beépülő aminosavféleségek száma 20. A lehetséges variációk száma eszerint 203, vagyis 8000, ha a szeroló­­giai specificitást determináló csoprt három és 160 000, ha négy aminosavból áll. I. ábra. Feketeszörű egér embryonális szervdörzsölékét intra­vénásan adják egynapos fehér egereknek. Ez utóbbiak képesek lesznek, az immuntolerancia eredményeképpen a fekeszőrű egér­faj egyedeitől transzplantátumot elfogadni. Az ábra második oszlopából kiderül, hogy a toleranciának kölcsönösnek kell len­nie, vagyis kialakítása csak mindkét partner (donor és recipiens) embryonális fejlődési stádiumában lehetséges. Ha az újszülött egerek beoltása a feketeszőrű egérfaj felnőtt egyedeiből készí­tett szerkivonattal történik, akkor immuntolerancia helyett egy „satnyasági’-nak nevezett állapot (runt disenese) alakul ki a reci­­piensben. Az ábra harmadik oszlopa azt mutatja, hogy megfe­lelő előkészítés nélkül a fehér egérfaj egyedeinek a fekete egér­fajról vett transzplantátum nem tapad meg

Next