Orvosi Hetilap, 1962. március (103. évfolyam, 9-12. szám)

1962-03-04 / 9. szám - Selye János - Bajusz Eörs: A szervezet nem-fajlagos rezisztenciájának néhány alapvető kérdéséről

ORVOSI HETILAP matok kutatása során az elemzések tárnak fel és gyarapítanak nap-nap után. Az egységes elvi összefoglalás szüksége, az összefüggések kutatása késztet bennünket is a stress-teória egyes tételeinek folytonos átértékelésére, hogy ily módon a szinte percenként előbukkanó új megismeréseket helyesen regisztrálhassuk és logikusan feldolgozhassuk. Ez a célja alábbi fejtegetéseinknek is, melyek során a régebbi kísérletek következtetéseiből és a nem-fajlagos rezisztencia kérdéseinek újabb adataiból teremtünk kapcsolatokat. A stress-állapotokat analizáló legelső kísérletek már arra mutattak, hogy az alarm-reakció manifesztációi nemcsak a károsodás kifejezői, hanem határozott, általános védekező jelegük is van. Kitűnt pl., hogy a mellékvese megnagyobbodása a kéreghormonok fokozott termelését biztosítja, mert ha a stressorok által megterhelt szervezet megnövekedett hormonigényei nem elégülnek ki, a károsodást nem képes túlélni (14). Valóban, ha adrenalektomizált állatokat standardizált intenzitású stressorral (pl. hideggel) kezelünk, a túlélés százaléka az adagolt kortikoidok mennyiségétől függ (15). Mégis, — mint azt később látjuk, — a mellékvese jelenléte nem mindig szükséges feltétlenül az általános rezisztencia fenntartásához, vagy fokozásához. Patkánykísérletekben azt is megfigyeltük, hogy egyes mérgező vegyi anyagok különben halálos adagjai sem pusztítják el állatainkat, ha előbb különböző stressorokkal (pl. meleg fürdőikkel vagy erőteljes futtatással) kezeljük azokat. A túlélési arányszámot szignifikánsan növelő ilyen adaptációs folyamatok kifejlődését, a legkülönbözőbb gyógyszerek és kémikáliák (morphin, dinitrophenol, adrenalin, atropin, formalin stb.) váltakozó (azaz keresztezett) inficiálása esetén is észlelhettük. Érdemes futólag elgondolkozni azon, hogy az első kísérleteknél voltaképp az állatok elpusztulásának, vagy túlélésének regisztrálása volt a szükséges technika és kritérium, mely a nem-fajlagos rezisztencia jelentkezésének felismerését lehetővé tette. Nem véletlen, hogy az állatkísérletek értékelése szempontjából ma is többet mond, — s így szívesebben is alkalmazzuk, — a „túlélés” dramatikus indikátorát, az egészségi, vagy általános betegségi állapotok meghatározásánál. Úgy tűnik, — de maradjon ez a megállapítás a kísérleti orvostudomány elve —, hogy a túlélés kritériumával kifejezőbben lehet karakterizálni a szervezet teherbíró képességét, hiszen az egészség fogalma maga is igen relatív. Ha például mm3-ként 8 vagy 9 millió vörösvérsejtet számlálunk az Andesek legmagasabb fennsíkjain, az nem tekinthető kórosnak, mert csak a különleges környezethez való alkalmazkodás tünete, s mint ilyen, szükséges az élet fenntartásához. De ha ugyanezt a tengerszint magasságában észleljük, semmiesetre sem minősítjük egészségesnek. Az egyes mechanizmusok felderítésére irányuló munka természetesen már nem támaszkodhatik csupán az elhalálozás százalékos kimutatására. A boncasztalon a meglepetés ott kezdődött, mikor egy stresser folytatólagos behatása esetében „az initiálisan megnagyobbodott mellékvese visszanyerte eredeti nagyságát annak ellenére, hogy az elsődleges elváltozást kiváltó tényező ingerei továbbra is, vagyis állandóan fennálltak” (16). Ebben a belső elválasztású mirigyben keletkező elváltozások tehát nemcsak egy toxikus anyag, vagy inger következményei, de egyben morphológiai kifejezői annak a védekezési folyamatnak, az alarm-reakciónak, mely a szervezetet képessé teszi, hogy az élet kritikus pillanataiban sikeresen ellenálljon. Felmerül a kérdés, vajon az észlelt tünetek, (pl. a mellékvese lipoid, vagy C-vitamin tartalmának változása és a thymus atrophiája) nem valamilyen specifikus adaptációs folyamat következményei-e? Az eredmény mindig ugyanaz maradt, a legkülönbözőbb és elsődleges tulajdonságaikban nagyon eltérő stressorok alkalmazásakor is. Sőt, akkor is, mikor a stress reakciók kiváltásánál, majd fenntartásánál másmás ingerhatások szerepeltek. Ezek a kísérleti megfigyelések vezettek először ahhoz az elgondoláshoz, hogy „a nem-specifikus láz- és balneo-therápiák valószínűleg így, vagyis az alarm-reakció aktiválása útján hatnak, s a szervezet védekezését a kiváltó tényezőktől eltérő, károsító behatásokkal szemben, a nem-fajlagos rezisztencia kiépítésén keresztül segítik elő” (17). Az elmúlt 25 esztendő alatt az adatok egész sorát gyűjtöttük össze, kísérleti modell-betegségek lévén, melyek az előbbi feltevést mind alátámasztják. Előzetes stress-reakciókkal pl. meggátolható az ún. anaphylactoid gyulladás, amely patkányokban tojásfehérje, vagy más „anaphylactogen”-anyag (dextran, polymyxin stb.) befecskendezésére, igen rövid idő alatt kifejlődik (18). Szenzibilizált tengeri palacokban az anaphylaxiás tünetek fellépte is rendszerint elmarad, ha a kiváltó antigén beadása előtt nem túlságosan káros hatású stressorral előkezelést folytatunk. De az anaphylaxiás-shock súlyosbodik, ha az előkezeléssel provokált stressreakciók intenzitása a küszöbértéket meghaladja, vagy ha az aktiválás nem a kellő időpontban történik (19). Ezek az eredmények már arra mutatnak, hogy a nem-fajlagos jellegű rezisztencia fokozása sikerrel járhat a fajlagos kórfolyamat megelőzésében. Az anaphylactoid gyulladás nem az általános károsodás puszta következménye, hanem a kifejlődő túlérzékenységi állapot betegségi tünete, melynek felléptét a mellékvese eltávolítása nagy mértékben elősegíti. E példákkal kiemeljük a stress-reakciók polymorphismusát és azt a gyakorlatilag fontos megfigyelést, hogy a nem-fajlagos rezisztencia mértékének csökkenése, vagy fokozódása a létrehozott alarmreakció intenzitásától és idejétől függ, s így ugyanazon stress-reakciók a potenciális kórokozó hatásokat aktiválják, vagy el is nyomhatják. A gyulladásos betegségek egész sora stressállapotok provokálásával hasonlóan befolyásolható. Így a hisztaminnal okozott kísérleti appendicitis (20), a formáimnál vagy kroton olajjal kiváltott „irritációs arthritis” (21) és az ún. „granulóma-tásika”-technikával fejlesztett lokális inflammációs folyamatok (22, 23) kifejlődése, mind megelőzhető a stressorok előzetes alkalmazása által, de csakis, ha a mellékvese ép. További vizsgálatokból nyilvánvaló lett, — s ez az imént felsorolt valamennyi példánkra egyaránt vonatkozik —, hogy a nem-fajlagos, vagy keresztrezisztencia főleg trans-adrenális mechanizmus útján jön létre és