Orvosi Hetilap, 1962. július (103. évfolyam, 26-30. szám)
1962-07-01 / 26. szám - Nyíry Zoltán: 100 éves a Meniére-betegség első leírása
reggel: ez az elviselhetőbb. Néha a rohamok előtt közvetlenül hirtelen fokozódik, színezetében megváltozik. 3. A szédülés: Rohamokban jelentkezik, lehet néhány percig, óráig, vagy napokig tartó. Néha bizonytalanság-érzet előzheti meg. Közvetlenül előtte teltségérzet lehet a fülben. A rohamot a hirtelen fellépő, drámai, forgó jellegű szédülésen kívül mindig émelygés, hányás, nystagmus és ataxia kíséri. Eszméletvesztés nem fordul elő, de a beteget a roham megsemmisülése érzésbe, magával tehetetlen helyzetbe hozhatja. A rohamok ismétlődése, időtartama, hevessége teljesen bizonytalan. A horizontális-rotatorikus nystagmus rendszerint az ép oldal felé irányul. Előrehaladott esetekben, a rohamközti időszakban elvégzett thermikus vestibularis vizsgálat, a beteg oldalon csökkent ingerelhetőséget mutat ki. Tehát a szédülés nem kóros érzékenységfokozódás miatt, hanem éppen ellenkezőleg csökkent működés folytán keletkezik, melyet a kétoldali labyrinthcoordinatio zavara vált ki. A megzavart egyensúlyt centrális agyi működés igyekszik helyreállítani, erre a roham megszűnik. A betegség progressiója újabb coordinatio-zavar következményeként szédüléses rohamot eredményez. A három kardinális tünet gyakran nem jelentkezik egyidőben. Sokszor hónapokig, sőt évekig észlelhető belsőfül eredetű halláscsökkenés, mely váltakozó erősségű és csak évek után társul szédüléssel. Ilyenkor van nagy jelentősége az audiometriás vizsgálatnak, mely a regressio kimutatásával lehetővé teszi a korai diagnózist. Elkülönítő kórisme: A Méniére betegség számos vonatkozása a fülészet mindmáig meg nem oldott kérdései közé tartozik. Williams és Altmann összefoglaló referátumai — Hallpike és Cairns kórszövettani vizsgálata eredményeként — a betegség okát a labyrinthus hydropsban jelölik meg, s megszüntetik a nomenclaturában is jelenlevő véleménykülönbségeket. Azóta a Méniére betegség az előbbiekben tárgyalt szorosan körülhatárolt kórformát jelenti. Az elkülönítő kórisme legfontosabb feladata, hogy a labyrinthus eredetű szédülést megkülönböztesse a centrális eredetű szédüléstől. A labyrinthus eredetű szédülés, ritka kivétellel, forgó jellegű. Időtartama rövid. Neuro-vegetatív tünetek társulnak hozzá: a beteg sápadt, bradycardiás, hányingere van. A szédülést spontán nystagmus kíséri. Erőssége párhuzamosan halad az egyensúlyzavar fokával. A nystagmus horizontális, vagy horizonto-rotatorikus. A dőlés, esés, félremutatás mindig mindkét karral a nystagmus lassú komponense irányába történik. A nystagmust a fej helyzetváltoztatásával befolyásolhatjuk. Perifériás szédüléskor a beteg oldalon legtöbbször labyrinthus eredetű halláscsökkenés is van. Egyoldali megbetegedés esetében vestibularis dysfunctio mutatható ki. A labyrinthus teljes pusztulásakor ingerlékenysége is megszűnik. Labyrinthus eredetű szédüléssel kapcsolatos ideggyógyászati eltérés nincs. A centrális eredetű szédülésben ezek a jellegzetességek hiányzanak. Ha a beteget szédülésének mibenlétéről alaposan kikérdezzük „szédülése” alatt bizonytalanságot, gyengeséget, ájulás-érzést, sötét karikák látását érti. A súlyosabb agyi megbetegedésektől, uraemiától, intoxicatióktól elkülöníti a Méniére betegséget az öntudat tisztasága. Sclerosis multiplex, agydaganat eseteiben mindig találunk a localisatiónak megfelelő ideggyógyászati tüneteket. A lues fennállását is ki kell zárnunk. Centrális eredetű szédülést okozhatnak továbbá a belső secretiós szervek megbetegedései, terhesség, vitaminhiány, gyomor és bélmegbetegedések, koponyasérülés, caisson-betegség, barotrauma. Ismeretes, hogy gyógyszerek is okozhatnak szédülést. Nyomatékosan hangsúlyozni kell: az itt felsorolt megbetegedések szédüléstünete nem azonosítható a Méniére betegség karakterisztikus szédülésével. Más elváltozás is okozhat labyrinthus eredetű szédülést, de ezeket részletes fülorvosi vizsgálattal el lehet különíteni a labyrinthus hydrops által okozottól. A serosus vagy purulens labyrinthitis nem szokott diagnostikus nehézséget okozni, mivel a fültükri kép is elkülönítő jellegű. A kisagyhídszögleti tumorok leggyakoribb formája az acusticus neurinoma. Összetéveszthető a labyrinthus hydropssal, hiszen féloldali cochlearis és vestibularis kiesést okoz. De megkönnyíti az elkülönítést a regressiónak, a komoly szédüléses rohamoknak, a Méniére betegségre jellegzetes hallásváltozásnak jellemző hiánya. Dix, Hallpike és Hood 1948- ban mutatták ki a teljes kiegyenlítődés hiányát acusticus neurinoma esetében. Alátámasztja diagnosisunkat a csontos belső hallójárat kiszélesedését kimutató Stenvers rtg. lelet, a facialis, a trigeminus, illetve a többi szomszédos agyidegnek a laesiója, a cerebellaris ataxia, a thermikus vestibuláris ingerelhetőség megszűnése, a szemfenék pangásos papillája és a liquorban a fehérje szaporulat. A hirtelen keletkező labyrinthus eredetű süketség, a legkönnyebben összetéveszthető a Méniére betegséggel. Rohamszerű fülzúgás lép fel az egyik fülben,, amit szédülés, majd süketség követ. Oka vagy labyrinthus vérzés, vagy az a. auditiva interna embolusa, thrombosisa, illetve spasmusa. A spasmus oldódása esetében a roham lezajlása után fokozatosan csökken a szédülés és a hallás is javul, sőt teljesen normális is lehet. A labyrinthus hydropstól a szédüléses rohamok ismétlődésének a hiánya különíti el. Vestibularis neuronitis: ismételt szédüléses rohamokkal jelentkezik, de ellentétben a Méniére betegséggel a cochleáris laesio minden jele és tünete és ideggyógyászati eltérés nélkül. Lényegében jóindulatú. Gyakran társul fertőző betegségekhez. Therápia: A megelőzésre a halláspanaszok idején van lehetőség. A beteget lehetőleg intézetben vizsgáljuk ki. Ha vegetatív betegségekre vonatkozóan örökléses adatok vannak, vagy habituális szédülést ész-