Orvosi Hetilap, 1962. július (103. évfolyam, 26-30. szám)
1962-07-01 / 26. szám - Nyíry Zoltán: 100 éves a Meniére-betegség első leírása
ORVOSI HETILAP lelünk, akkor igyekszünk életkörülményeit úgy irányítani, hogy az adott lehetőségek mellett a tartós izgalmi állapotokat kiiktathassa. Kezdeti stádiumban sokszor kitűnő hatású a pihenőkúra milienvagy klímaváltozással egybekötve és a dohányzástól való teljes eltiltás. Heveny rohamban teljes ágynyugalmat kell a betegnek biztosítani kissé elsötétített, csendes szobában, a legkisebb szédülést jelentő testhelyzetben. Meg kell nyugtatnunk, hogy állapota nem életveszélyes, mert az első rohamkor különösen nagy rémületben van. Erős nyugtátokat adunk, de nem morphint, mert az még fokozhatja a szédülését. A gyógyszeres kezelésben ma még egységes vélemény nem alakult ki, igen sokféle eljárást javasoltak. Az ilyenek megítélésében mindig figyelembe kell venni, hogy a betegségnek spontán remissiói is vannak. A legfontosabb irányzatok a következők: Vizelethajtók adása, megfelelő sómentes diaetával a szervezet elektrolyt háztartásának befolyásolása céljából. Mygind és Dederding csökkenti a hasók és a folyadék bevitelét. Emellett Varga eredményesen alkalmazza az egy hetes Fonitrit kúrát. Az autonóm idegrendszer stimulálása. Tekintettel, hogy az elváltozások a belső fül vasomotoros zavaraira vezethetők vissza, próbálkoznak értágítókkal és érszűkítőkkel egyaránt. Az értágítók közül a legtöbbször a papaverint, a nitriteket, hydergint, serpasilt használják. Ha a betegség a functionális vasoconstrictiós állapoton már túljutott, az értágítás a folyamat rosszabbodását idézheti elő. Ilyenkor az érszűkítő hatás elérésére atropint, ergotamint, coffeint adagolnak. Szovjet, francia és német szerzők a ggl. stellatum novocain blokádjától láttak jó eredményt. Ezzel sikerült, sokkal jobban mint az értágítókkal, helyreállítani a normális egyensúlyt a belsőfül véredényeinek működését irányító neurovegetatív rendszerben. 5 ml adrenalinmentes 2% novocain i. v. lassú adását javasolja heveny rohamban Duchon és Miriszlai. Vitamin therápiával is próbálkoznak. Nager kísérleti eredményei szerint ugyanis a Corti-szervben, A vitamin adagolással bizonyos regeneratio érhető el. Bármelyik konzervatív therápiás eljárás a szédülésre kedvezően hat, a hallásjavulásra ez már alig mondható, a fülzúgás pedig általában nem befolyásolható. A Méniére betegség műtéti therápiája felé mintegy átmenetet képez a streptomycin nagy adagokban való alkalmazása. Ez az eljárás a streptomycinnek a vestibuláris rendszerre gyakorolt bénító mellékhatását aknázza ki. E célra dihydrostreptomycin nem alkalmas, mivel annak toxikus mellékhatása elsősorban a n. cochleatisra irányul. Fowler jmn. kétoldali súlyos megbetegedésekben a thermikus ingerelhetőség megszűnéséig napi 4 gr streptomycint adott. Caussé és Ruedi állatkísérletekkel bizonyították, hogy streptomycin nagy adagjai degeneratiót hoztak létre a tengeri malacok crista ampullarisában. A zürichi klinika kisebb adagokat javasol, mint az amerikaiak. Velük ellentétben nemcsak kétoldali, hanem féloldali esetekben is alkalmazzák, vigyázva arra, hogy a streptomycin adagolást a thermikus reactio kifejezett csökkenésekor — mielőtt az még teljesen megszűnne — beszüntessék. Műtéti eljárás csak kivételesen kerülhet szóba, mint ultimum refugium, ha a Méniére betegség féloldali, a szédüléses rohamok semmi módon sem befolyásolhatók, a beteg munkaképtelen és az állandó félelemérzés életét lehetetlenné teszi. Dandy vezette be a teljes n. octavus, vagy csak a ramus vestibularis intracraniális átvágását. Eredményei imponálók, de mivel labyrinthotomia útján is elérhetőek, szükségtelen ilyen nagy agysebészeti beavatkozás. Portmann műtétének lényege a saccus endolymphaticus megnyitása. Day és Cawthorne az oldalsó ívjáratot tárják fel. Day a hártyás labyrinthust elektrocoagulatióval roncsolja. Cawthorne finom horgocskával távolítja el a hártyás lateralis ívjáratot. Schuknecht transzympanálisan hatol be és a stapes eltávolítása után a foramen ovale megnyitásával a vestibulumba jutva, a sacculust és utriculust — a még meglevő hallás feláldozásával — szíve segítségével roncsolja. Arslan a legkonzervatívabb. Antrotomiát végez és a vestibularis és facialis működés állandó ellenőrzése mellett ultrahanggal szünteti meg a vestibularis functiót. Zürichben volt alkalmam ilyen műtétet látni és a közvetlen eredményét figyelemmel kísérni. Csak akkor került rá sor, ha a beteg állapota befolyásolhatatlan volt. A műtét után a panaszok megszűnnek és a hallás is megmarad, utóbbi a továbbiakban a Méniére betegségnek megfelelő hullámzást mutatja. Saját álláspontunk: minden esetben konzervatív gyógymóddal, elsősorban diaeta és vizelethajtók alkalmazásával kell tünetmentességre törekedni. Tudatában vagyunk annak, hogy jelenlegi gyógyító eljárásaink csak tüneti kezelést jelentenek, a kínzó tünetek megszüntetése azonban nem kis eredményű összefoglalás. Méniére már 100 évvel ezelőtt oly pontosan írta le a róla elnevezett betegség klinikai tüneteit, hogy annak szabatosságát máig sem szárnyalták túl. A betegség pathogenesisében általánosan elfogadott a labyrinthus hydrops. Újabban emellett hangsúlyozzák a membrana basilaris hyalinos elfajulását is. A szerző részletesen tárgyalja a Méniére betegség elkülönítő kórismézését, a konzervatív és műtéti therápia lehetőségeit, hangsúlyozva, hogy műtét csak konzervatív kezeléssel nem befolyásolható esetben javasolható. IRODALOM: 1. Altmann F.: Morbus. Méniére. Fortschr. HNO-heilk. 271—79. — S. Karger, Basel—New York. 1955. — 2. Arslan M.: HNO-Wegweiser. 1954. 4. 166. — 3. Cawthorne T. E.: Ann. Otol. 1947. 56. 18. — 4. Crowe S. J.: Medicine 1938. 17. 1. — 5. Csillag S.: Schw. med. Wschr. 1954. 84. 694. — 6. Dandy W. E.: J. Ameir. med. Áss. 1937. 108. — 7. Day K. M.: Laxingoscope. 1943. 53. 617. — 8. Dix M. R., Hallpike C. S. and Hood J. D.: J. Laryng. 1948. 62. 671. — 9. Duchon J., Miriszlai E.: Z. Laryng. usw. 1959. 38. 492. — 10. Duchon J., Miriszlai E.: Z. Laryng. usw. 1961. 40. 281. — 11. Fowler E. P.: Arch. Otolaryng. 1937. 26. 514. — 12. Fowler E. P. jun.: J. Amer. med. Áss. 1952. 14. — 13. Götze A. jun.: Fül-orr-gégegyógy. 1959. 5. 167. — 14. Götze A. jun.: Fül-orr-gégegyógy. 1961. 7. 178. — 15.