Orvosi Hetilap, 1962. december (103. évfolyam, 48-52. szám)

1962-12-02 / 48. szám - Magyar Imre: A diabetes pathogenesise

ORVOSI HETILAP AZ ORVOS-EGÉSZSÉGÜGYI DOLGOZÓK SZAKSZERVEZETÉNEK TUDOMÁNYOS FOLYÓIRATA Alapította: MARKUSOVSZKY LAJOS 1857-ben Szerkesztő bizottság: ALFÖLDY ZOLTÁN DR. * DARABOS PÁL D R. * FISCHER ANTAL DR. * HIRSCHLER IMRE DR. LENÁRT GYÖRGY D­R. * SÓS JÓZSEF D­R. * SZÁNTÓ GYÖRGY D­R. Felelős szerkesztő: TRENCSÉNI TIBOR DR. . Szerkesztő: BRAUN PÁL D­R. 103. ÉVFOLYAM 48. SZÁM, 1962. DECEMBER 2 Orvostovábbképző Intézet, I. Belgyógyászati Tanszék A diabetes pathogenesise* Magyar Imre dr. A cukorbetegség pathogenesisét egyetlen mon­datban minden különösebb nehézség nélkül meg lehet adni, ha azonban valaki alaposabban kívánja áttekinteni ezt a részleteiben egyre bonyolultabbá váló kérdést, legfőbb nehézsége éppen az, hogy ki­válassza: a rendelkezésre álló időben mire terjed­jen ki a figyelme és mire nem. Az egyetlen mondat valahogy így hangzik: dia­betes mellitus megjelöléssel ma hyperglykaemiából, glykosuriából, ketosishajlamból, mindezek követ­keztében a zsír-, fehérje- és sóanyagcsere változá­saiból, érmegbetegedésből összetevődő tünetcsopor­tot illetünk, melynek alapja a csökkent termelésből vagy csökkent felhasználásból származó primaer vagy secundaer insulinelégtelenség. A diabetes mellitus történetének az a perió­dusa, mely a pankreas szerepének felismerésével és kutyák pankreasának eltávolításával kezdődött és az insulin felfedezésével és előállításával ért vé­get a húszas évek elején, azt a reménységet kel­tette, hogy a cukorbaj gyakorlati megoldása egy­ben létrejöttének mechanizmusát is teljes egészé­ben feltárja. Ez a reménység nem bizonyult meg­okoltanak abban a következő periódusban, mely a cukorbaj hormonális okainak feltárását hozta, de még kevésbé állunk közel a teljes megoldáshoz ma, amikor egyre nagyobb teret hódít a szaporodó számban felfedezett, insulinhatást csökkentő és in­­sulinellenes anyagok megismerése. A cukorbaj pathogenesisének kérdése éppen azért egyike az orvostudomány legizgalmasabb fe­jezeteinek, mert minél nagyobb számban ismerünk meg újabb és kezdetben alapvetőnek, döntőnek látszó adatokat, annál nagyobb számban merülnek . A „Somogyi napok“ alkalmából 1962. szept. 21-én Siófokon tartott előadás. 136 fel újabb és még alapvetőbbnek és döntőbbnek lát­szó problémák, minél inkább reméljük egy-egy újabb megismerés révén a kérdés egyszerűsödését, az annál szélesebb hullámúvá és kiterjedtebbé vá­lik. A pankreas eltávolításával ugyan diabetest le­het előidézni, az állatokon ilyen módon létrehozott kísérleti diabetes azonban sok tekintetben nem fe­lel meg az emberi diabetesnek, abban például, hogy a pankreasoktól megfosztott állatokon nem fejlőd­nek ki az emberi diabetesre annyira jellemző érel­­változások, de abban sem, hogy míg a pankreas­­diabetes egyensúlyban tartható annyi insulinnal, amennyi az eltávolított pankreas napi termelése, az emberi cukorbaj esetek nagy részében sokkal több insulinra van szükség, mint amennyit az egész­séges emberi pankreas termel. Ma már nem ritka az olyan eset, melyben a pankreas daganata miatt totális pankreatektomia történik. E pankreasoktól megfosztott egyének napi 40 egység insulinjai tökéletesen egyensúlyban tart­hatók, mert körülbelül ennyi insulint termel az ép hasnyálmirigy insuláris állománya is. Hogyan ma­gyarázható tehát, hogy egyre több olyan cukor­betegünk van, akik ennél sokkal több, nemegyszer naponta 100-nál is több egység insulinra szorulnak? Nem lehetséges más magyarázat, mint az, hogy az ilyen egyének szervezetében az insulinhatással el­lentétes hatású tényezők szerepelnek. Megtudtuk, hogy e tényezők egyike magában a pankreasban van. Ha arra kerül a sor, hogy egy sok insulinra szoruló cukorbeteg pankreasát valamely okból el­távolítják, ennek a betegnek az insulinszükséglete csökken. Világos ebből, hogy a pankreas eltávolítá­sával — ami az insulin szempontjából nem jelent változást, hisz a cukorbetegnek a műtét előtt sem

Next