Orvosi Hetilap, 1963. december (104. évfolyam, 48-52. szám)
1963-12-01 / 48. szám - Budai József - Farkas Elek - Nyerges Gábor - Csapó József: A gamma-globulin hatásmódja a kanyaró elleni védelemben
139* ORVOSI HETILAP 2259 Megbeszélés: A szerológiai eredmények mindenekelőtt azt igazolják, hogy a 10 fogékony gyermek mindegyike fertőződött a ma vírusával, bár ennek klinikai jelei a nagy mennyiségben adott g. gl. hatására alig jelentkeztek. Tiereik a nem fertőződött, azonos mennyiségű g. gl.-nal oltott kontrollok adataival összehasonlítva a következőket mutatják. Az első vérvétel alkalmával védettséggel sem a 10 fertőződött, sem a 3 kontroll-gyermek nem rendelkezett. A g. gl. beadása utáni 4. napon minden előzetesen szeronegatív gyermek savója nagyjából azonos mérvű neutralizációs készséget mutatott, többségük 1,64 hígításig. Ezek a titerek a g. gl.-ból eredtek, vagyis a 10 fogékony fertőződött és a 3 kontrollgyermek ekkor egyaránt passzív védettséggel rendelkezett. Az 1 hónappal későbbi értékek már kifejezett divergenciát mutattak. A kontrollok passzív immunitása erre az időre csaknem teljesen megszűnt, titerük a védőhatás minimumát megközelítve 1,4 hígításig csökkent. A 10 fertőződött gyermek közül ezzel szemben hétnél legalább kétszeres titeremelkedés mutatkozott az előzetes passzív immunitás értékeihez viszonyítva. Három esetben csökkenést látni ugyan, de ezek lizerei is legalább nyolcszor magasabbak a kontrollokéhoz képest. A fogékony fertőzött gyermekeknek az első hó végén fennálló védettségében, mint az említett adatok mutatják, a g. gl. passzív védőhatásának szerepe már alig volt. Jelentős titerű ellenanyaguk termelését a szervezetükbe bekerült és ott elszaporodott mo vírus indukálta, így védettségük aktív immunitásnak tartható. Az 1. és 2. számú gyermeknél észlelt klinikai képet a kórlefolyás és az immunológiai következmények alapján mitigált mű-nek tartjuk. Felfogásunk ellen szól ugyan a tünetek szokatlanul korai jelentkezése, a rövidült inkubációs idő, a g. gl.-nal attenuált betegség lappangási idejének megnyúlása ugyanis törvényszerű. Hogy ebben a két esetben a megrövidült lappangás mellett kialakult tünetek a mo vírus és a bevitt ellenanyag között lezajló kötődés következményei lehettek-e, vagy a szokatlanul erős fertőzés a g. gl. ellenére megrövidítette az inkubációs időt, eldönteni nem tudjuk. A szerológiai eredmények értékelése hasonló következtetésekre vezet. A két gyermek által termelt ellenanyag koncentrációját tekintve megfelel a mitigált mű után található értékeknek, titerük csaknem megegyezik az irodalmi adatokban szereplő 1,70 átlaggal. Az ellenanyagok koncentrációjának a további egy és háromnegyed éves periódus alatt bekövetkezett változása pedig a természetes mű utáni immunhelyzet alakulásával közel megegyező mozgást mutatott. Egy-két év alatt ugyanis a kanyaró utáni titerek kezdetben magasabb, 1,150 átlagú értékei is 4—8-szoros csökkenésen mennek át, az ekkorra beálló titerek viszont tartósnak bizonyulnak (6). A mitigált mű után hasonlóképpen tartós immunitás marad vissza, amint ezt az epidemiológiai megfigyelésein kívül Karelitz adatai is igazolják (7). Vizsgálatai szerint mindazok, akik 9 éven belül mitigált mon mentek át jelenleg is védettek, azok viszont akiknél a passzív védelem céljára alkalmazott g. gl. a tüneteket teljesen elnyomta, a vizsgálat idején immunitással már nem rendelkeztek. A védetteknél nagyjából azonos ellenanyagszintet talált a betegség idejétől függetlenül. Mindezen vizsgálatok adatai alapján feltételezhetjük, hogy a mi két mitigált mé-nek bizonyuló esetünk ellenanyagtermelése is tartós lesz és aktív immunitásuk talán életük végéig megmarad. A 3. és 4. számú gyermeknél, akik a negatív anamnézis ellenére védettnek bizonyultak, ez az újabb mo expozíció sem klinikai sem szerológiai következménnyel nem járt. Számos vizsgálat egybehangzó eredményét volt módunkban így véletlenül tapasztalni és megerősíteni. Ezek szerint az ellenanyag nemcsak az általunk észlelt magas koncentrációban, hanem még a kimutathatóság határán levő mennyiségben is (1:4) biztos védelmet jelent a fertőzéssel szemben. Eseteink azt is mutatják, hogy a megszerzett védettséget fokozni természetes úton bejutott újabb antigéningerrel nem lehet. A következő két csoport gyermekei eleinte Black eseteivel megegyező viselkedést mutattak, vagyis a fertőzést észlelhető elváltozás nélkül vészelték át, és a g. gl. beadása után egy hónappal aktív immunizálódásból származó ellenanyaggal rendelkeztek, mely iitemében is megegyezett a közöltekkel. Lényeges különbség mutatkozott azonban az 1 év utáni vizsgálatoknál, mely az addig egységesnek tartott csoport megosztását indokolta. Két gyermek védettsége ugyanis megmaradt, a többi öt immunitása pedig erre az időre szerológiailag kimutathatatlanná vált, vagy a kimutathatóság határára csökkent. Az 5. és a 6. számú gyermek tartósnak mutatkozó védettségét észrevehető betegség nem előzte meg és a laboratóriumi vizsgálat is csak az egyiknél mutatott az inkubáció 9. napján 3900 fehérvérsejtszámmal járó leukopeniát. A fertőzés után 1 hónappal talált titerük ennek ellenére a mitigált mo után észlelhető koncentrációt mutatta. A további 21 hónap alatt lezajló titercsökkenés pedig megfelelt a természetes mo után tartósan fennálló ellenanyagok viselkedésének. Ez a két gyermek úgy látszik inapparens mo-n ment át és így immunizálódott. Védettségük tartósságára ellenanyagaik eddigi viselkedése alapján minden remény megvan. Az inapparens mo a mitigált kórkép olyan szerencsés fokozatának tartható, melyben a betegségi tünetek enyheségük vagy igen rövid tartamuk miatt elkerülik a vizsgáló figyelmét, mégis tartós ellenanyagtermelés indul meg. A tapasztalatok szerint a mo-nak ez a változata fertőző forrásként nem szerepel. A 7., 8., 9., 10. és a 11. számú gyermek részére az előzőkkel mindenben megegyező feltételeket biz-