Orvosi Hetilap, 1964. április (105. évfolyam, 14-17. szám)
1964-04-05 / 14. szám - Schnitzler József: Gondolatok Április 4-én
626 ORVOSI HETILAP életünk további fejlesztésében és különösen a debreceni egyetem szempontjából nagy veszteség ért bennünket Sántha Kálmán és más kollegák halálával. Az ellenforradalom után ismét magunkra találtunk, országunk konszolidálódott, s erőinket ma már maradéktalanul a szocializmus további építésére fordíthatjuk, bizton támaszkodhatunk a Szovjetunióra, a többi szocialista országra és nemzetközi megbecsülést is kivívtunk magunknak. Jól esik figyelembe venni az egészségügy terén is elért vívmányainkat, amelyeket Pártunk következetes politikája, népünk tehetsége, akaratereje és szorgalma eredményezett. Hiszen a felszabadulás óta eltelt idő alatt sok mindent alkottunk. A társadalombiztosítás, az ingyenes gyógykezelés és a csaknem díjtalan gyógyszerellátás gyakorlatilag majdnem az egész lakosságra kiterjed. Általános szociális beruházások és létesítmények útján, a jól szervezett közegészségügyi hálózat segítségével eredményesen küzdöttünk meg a pusztító népbetegségekkel, így pl. a tuberkulózissal, az egykor súlyos népbetegséggel szemben olyan eredményeket értünk el, hogy megvan a lehetősége teljes felszámolásának, hiszen a gyermek-tbc néhány megyében már alig fordul elő. Az általános biztosítás viszont rendkívüli feladatokat és teljesítményeket kíván az egészségügyi dolgozóktól. A rendelkezésre álló létesítmények és azok kapacitása szűkebb, mint azt a megoldandó feladatok megkívánnák. A gyógyító-megelőző munka mennyiségi oldala mellett, a minőségi részét is fejlesztenünk kell, ugyanakkor pedig lépést kell tartanunk a tudomány fejlődésével. Mindezek ellenére nem panaszkodhatunk, mert a szerény — mondhatni — nyomasztó kezdetből az egészségügy is magas — nemzetközi vonatkozásban is — számottevő színvonalra küzdötte fel magát. Orvosaink külföldi szereplése, előadásaik és közleményeik általános megbecsülésnek örvendenek. A külföldi kollegák, látogatásaik során, elismerésüket fejezik ki munkánk és eredményeink láttán. Sokszor kérdezik — magam tapasztaltam —, vajon hogyan érünk el ilyen szép gyógyeredményeket szerényen felszerelt és túlzsúfolt rendelő- és gyógyintézeteinkben? Részünkre különösen becsesek az ilyen elismerő szavak, hiszen külföldi kollegáink is tudják, hogy honnan indultunk, el az újjáépítésben. Mi viszont tisztában vagyunk azzal is, hogy megfeszített munkával, még korszerű berendezéseket nélkülözve is, el lehet érni elég jelentékeny tudományos szintet. Természetesen bizonyos technikai, anyagi eszközök csak átmenetileg nélkülözhetők és a magas színvonalú gyógyító munka biztosítására a további tervekben ezeket feltétlenül számításba kell venni. Megbecsülik szakirodalmunkat is, mind a szocialista, mind pedig a nyugati országok tudósai. Utóbbi években egyre gyakrabban kérik külföldről az Orvosi Hetilapban megjelent dolgozataink különlenyomatát. Nemrégen Svájcból kértek tőlünk különlenyomatot fordítás céljaira. Mindez mutatja, hogy a magyar tudományos folyóiratok cikkeit több külföldi folyóirat referálja, vagy legalábbis közli címüket. Annál szomorúbb, hogy még mindig vannak magyar orvosírók, akik szívesebben idéznek külföldi munkákból, mintsem figyelmet fordítanának a hazai irodalomra. Ünnepek alkalmával — így a felszabadulás ünnepekor is — örömmel emlegetjük eredményeinket, de nem lenne célravezető a további fejlődés szempontjából, ha elhallgatnánk azt, amit talán nem a legjobban csináltunk. Ezek megállapításakor pedig az a fontos, hogy most már tudjuk, mit nem szabad még egyszer megismételnünk, és széles körben vitázhatunk arról, hogyan lehet jobban, céltudatosabban, még eredményesebben dolgozni. Jelenleg például sok orvost foglalkoztat az a feladat, hogy javítanunk kell a betegellátást és közben a súlypontot a szakellátásra kell irányítanunk. Az orvosképzés fontossága is felmerül, valamint az a meggondolás, hogy ennek érdekében jobban kellene szorgalmazni az egyetem fejlesztését, korszerűsítését. Kérdés még az is, hogy a kis járási kórházak telepítése helyes-e minden megyében? A közlekedés gyorsütemű fejlesztése ugyanis inkább a magasabb színvonalat biztosító központok kiépítése mellett szól. Nagy egészségügyi intézmények szakmailag is és a kórházkultúra emelése vonatkozásában is jobban biztosíthatják a növekvő jogos igényeket. Ilyen központokban az egyre fokozódó gépi- és műszer-szükséglet is jobban megoldható, mint kisebb egységekben. Minden intézetben, legyen az fekvő vagy rendelő, jól képzett középkáder munkatársakra van szükség. Jelenleg ez egyike a legfogyatékosabb területünknek, melyen segítenünk kell. Az ő munkájuk tehermentesíti ugyanis az orvost a beteg körüli könynyebb szakmunka elvégzésétől és leveszi a válláról a bonyolult adminisztrációs teendők zömét. Néhány kiragadott példából is láthatjuk, hogy a fejlődés hatalmas útját tettük meg, hiszen 19 évvel ezelőtt alig volt betegágyunk, ahová a műtét után fektethettük volna a beteget. Akkor az volt a gondunk, most megint más természetű. Munkánkat töretlenül folytathatjuk, mert haladó elődeink elképzeléseit sikerült valóra váltanunk és ezeket tovább kell finomítanunk, fejlesztenünk. Az egészségügy dolgozóinak százezres serege társadalmunk fejlődésében jelentős szerepet játszott és komoly tényező ma is népünk életében. Nemcsak szűkebb munkaterületen, hanem a társadalom haladását előmozdító minden munkában aktívan részt vesz. Önfeláldozóan küzd a társadalom egészségéért és a szocialista társadalom felépítéséért. Schnitzler József dr.