Orvosi Hetilap, 1964. augusztus (105. évfolyam, 31-35. szám)
1964-08-02 / 31. szám - Rozsos István: Az alkattan válsága és jövője
91* 1443 ORVOSI HETILAP ték. Elnevezéseikben is ezt juttatták kifejezésre („status”, „diathesis” stb.). A klasszikus alkattan harmadik alapvető hibája, hogy a tipológiával nem tudta gyakorlatiassá tenni az alkat fogalmát. Pedig a klinikus az alkatban azt a tényezőt kívánja megismerni, mely a betegség prognosisára döntő [Brugsch (5)] és a kezelésre irányító [Verebély (35)]. A típusok meghatározási módszerei eléggé nehézkesek, sőt a klinikum számára — bátran mondhatjuk — használhatatlanok voltak (pl. a somatometria proportio mérései stb.). Gomba módjára nőttek ki a különböző alkattani iskolák, az alkattípusok száma pedig elburjánzott, szinte áttekinthetetlenné vált, Így aztán a gyakorlatban főleg a rátekintéssel való alkatmegítélés, a „Blickdiagnosis” maradt fenn, annak minden előnyével és természetesen hátrányaival. Talán éppen a könnyebb megítélhetőségnek köszönheti némely típus, hogy az orvosi tudatban tartósabban fennmaradt többtucatnyi más típussal szemben. Így pl. az asthenia vagy a pyknikusság. Az alkattan perspektívái Milyen álláspont foglalható el ma az alkatkérdésben? Teljesen jelentőségét veszítette-e, avagy holtpontjáról kimozdítható? Ezekre a kérdésekre igen nehéz lenne egyértelműen válaszolni, főleg rövid dolgozat keretében. Célul csupán a gondolatébresztést tűzhettem ki. A teljességre való törekvés igénye nélkül is azonban néhány következtetés feltétlenül levonható az előző kritikai elemzésből. Mindenekelőtt megállapítható, hogy a tipológia nyomán elsikkadt az alkat helyes fogalma, eredeti tartalmának lényege. Mi is az alkat lényege? Ezt még ma is az emberi szervezeteknek a külvilág azonos ingereire való reakciómódjaiban, ill. az azokat meghatározó tényezőkben kell látnunk. Nem szabad tehát szem elől tévesztenünk az alkatkérdés egyik legsarkalatosabb biológiai alapelvét, a szervezet-környezet egységét. Az alkat alatt eredetileg az emberi szervezeteknek a külvilág azonos ingereire való különböző, egymástól többé-kevésbé eltérő reakciómódjait kell értenünk, tehát az egyéni alkatot. Végleg szakítanunk kell tehát azzal az erős gyökeret vert nézettel, hogy az alkatot csupán a típusokkal lehet tudományosan kifejezni. Már annak idején Bauer is hangsúlyozta, hogy az alkatok rendszerezése, tipizálása voltaképpen ellentmondás, az alkat alapja ugyanis az egyéni különbözőség (3). Az egyéni alkat viszont nem zárja ki, sőt feltételezi az emberi szervezeteknek a külvilág azonos ingereire való reakcióiban a minden emberre érvényes módjait, azaz az általános emberi alkatot. Az egyéni alkat és az általános alkat ellentmondásossága tehát csak látszólagos. A klasszikus alkattan kritikai elemzésében a mechanikus-statikus szemléleti módban jelöltem meg a tipológia két fő hibáját. E szemléleti mód döntő többségében morfológiai típusok leírásában jutott kifejezésre. A külső forma, az alaki „alkat” alapján kerestek statisztikai összefüggéseket szervezeti reakciómódokkal, betegségek gyakoriságával, hajlammal stb. Ma már azonban tudjuk, hogy a külső megjelenés, a habitus csak egy része — és tegyük hozzá, legtöbbször nem lényegi része — az alkatnak. Végre túl kell jutnunk azon, hogy külső jelek (stigmák) képezzék az alkatmeghatározás alapját. Ne csak formák és méretek harmóniájában keressük az alkatot; ez legfeljebb csak a művészetet elégítheti ki. Dinamikus szemléleti módra van tehát szükség az alkattanban is. Egyébként ennek igénye nem teljesen újkeletű, csírája már a klasszikus alkattanban is fellelhető. Krehl (19) és Tendelov (33) felfogására gondolok itt. Ők az uralkodó mechanikus,statikus szemléleti mód ellenére rendkívül dinamikusan szemlélték az alkatot. Szerintük az alkat az élet minden pillanatában változik s így azt minden pillanatban különlegesen kell elbírálni. A dinamikus szemlélet tömör lényege: minden ember alkata más és más, valamint ugyanannak az egyénnek az alkata is változik élete folyamán. Ez utóbbit — az egyéni alkat fogalmán belül — talán az aktuális alkat, kifejezetten gyakorlati célt szolgáló kifejezésével lehetne illetni. Az alkat tehát nem változatlan állapota a szervezetnek, hanem — néha lassabban, máskor gyorsan — változó szervezeti reakciómódot jelent. Az alkattípus változásaival már a tipológia is foglalkozott; Korányi (1934) is említést tesz erről dolgozatában (18), Buday (1943) külön fejezetet szentel könyvében (6). Az alkatváltozás problémaköre igen sokoldalú; ennek egyik oldalát jelenti az alkatváltozás és az életkor összefüggése. Az alkat változásainak intrauterinalis szakaszáról ma még elég keveset tudunk. Az intrauterinalis reakciómódokról a modern örökléstan, valamint a fejlődéstannak az az irányzata adhat majd komoly felvilágosítást, mely a morfológiai szerveződésen túlmenően embrionális fiziológiával, pathofiziológiával, biokémiával is foglalkozik. Az intrauterinalis életben az anyai szervezeten át közvetített környezeti hatásokról, pathológiás elváltozásokról már ismerünk némely adatot (pl. terhességi rubeola, Rh-incompatibilitás stb.). Az alkat változásainak extrauterinalis szakaszáról beszélve megemlítjük a modern gyermekgyógyászat néhány megállapítását (cit. 28). A csecsemő és kisgyermek reakciómódjai nem tekintendők „kicsiben” azonosnak a felnőttekével. A megszületés után a légzési, vérkeringési, táplálékfelvételi változások az anyagcsere alapvető megváltozását eredményezik. Ismeretes, hogy a születés után a szájon át megkezdődő táplálkozásra a gyomorbéltractus érett funkciója kb. egy év alatt alakul ki. Tudjuk azt is, hogy ebben az életkorban a neuroendokrin zavar a test alaki kihatásain túlmenően — melyek szintén nagyobb fokúak, mint a felnőttkorban — irreparabilis hibát okozhat egyes szervek, elsősorban az idegrendszer működésében. A folyadékháztartás zavarai is másképpen zajlanak le (crt. 4), mint felnőttkorban. Ismeretes, hogy minél fiatalabb a csecsemő, annál nagyobb