Orvosi Hetilap, 1964. szeptember (105. évfolyam, 36-39. szám)

1964-09-06 / 36. szám - Szabolcs Zoltán: Eredményeink és kilátásaink a gyomorrák gyógyításában

106* 1683 ORVOSI HETILAP tikéban más és más beteganyagot jelent, és úgy­szólván sohasem tartalmazza bizonyos terület való­ban összes betegét. Táblázatunkon egyöntetűség kedvéért sebészeti osztályok anyagát tüntettem fel. Ez már válogatott beteganyag, melyből hiányzik a belgyógyászati osztályokon elakadt betegek cso­portja, így is lényeges a különbség az operabilitási százalékok között. Verebély anyagán 100%-os, Szécsény­nél viszont csak 78%. Az időszerű törek­vés az, hogy minél több beteg kerüljön műtétre, mert a biztos inoperabilitás az esetek túlnyomó többségében csak műtét közben határozható meg. Ezt a törekvést fejezi ki a sebészeti osztályok több­ségének 90% fölötti operabilitása. Az esetek lénye­ges százaléka azonban nem kerül át a belosztályok­­ról a sebészetre, vagy azért, mert a betegek nem egyeznek bele a műtétbe, vagy mert a belgyógyá­szok inoperabilisnak minősítik. Ha ezeket a bete­geket is beleszámítjuk az „összes eset”-be, az ope­­rabilitási százalék erősen csökken, amit a Vas me­gyei kórházak összesített anyaga is példáz, mely­ben az operabilitás mindössze 71,3%. Másik tényező, ami a túlélési eredmények ér­tékét befolyásolja, az ún. resecabilitási arány (6. sz. oszlop), mely azt tünteti fel, hogy a műtétre kerülő esetek hány százalékában történt gyökeres kiirtás, ún. „curatív” műtét. A resecabilitási szá­zalék elsősorban a rák előrehaladottsági fokáról, malignitásáról ad felvilágosítást, de bizonyos fokig tájékoztat a sebész aktivitásáról is. A resecabilitási százalék emelkedésével nő a túlélési arány értéke is. Ha valaki 50%-os resecabilitás mellett ér el 25%-os túlélést, az annyit jelent, hogy 100 operált beteg közül 12-t tud meggyógyítani. Ha viszont a rese­cabilitás csak 25%, akkor az ugyancsak 25%-os túlélés csak 6 beteg gyógyulását jelenti. A táblá­zatunkon feltüntetett statisztikákban a resecabili­tás 28,1% és 60% között mozog, tehát lényeges kü­lönbségeket mutat. Ismerünk sebészeket, akik bá­mulatosan magas resecabilitást érnek el. Muto (1956) pl. műtéteinek 78,8%-ában, Boerema (1958) 79,4-ában végez curatív resectiót. Minél na­gyobb egy osztály resecabilitása, annál értékesebb (egyenlő operabilitás mellett) a resecált esetekre vonatkozó túlélési százalék. A resecált esetekre vonatkozó túlélés tehát csak az operabilitás és resecabilitás egyidejű fel­tüntetésével értékelhető. Ezt elkerülhetjük, ha a túlélési arányt az egész észlelt beteganyagra vo­natkoztatva tüntetjük fel (11. sz. oszlop), így az értékek erősen csökkennek, de még mindig nem kifejezői a valódi gyógy­eredményeknek, mert az „összes eset”-ként szereplő beteganyag — mint említettük — közleményenként más és más. A túl­élési arány ily módon való feltüntetése lényegesen módosíthatja az eredményeket. A pécsi I. sz. sebé­szeti klinika anyagában pl. a radikális műtéten át­esettek túlélése (36,8%) jóval magasabb, mint a szombathelyi I. sz. sebészeti osztályáé (26,5%), az összes esetre vonatkoztatva mégis a szombathelyi anyag túlélése jobb, amit a magasabb operabilitás és a jóval magasabb resecabilitás magyaráz. Az eredmények alakulását számos olyan té­nyező is befolyásolja, amiket a statisztikákban nem tudunk érzékeltetni. Ilyen pl. a beteganyag súlyos­ságának véletlen adta különbözősége, amely külö­nösen kis beteganyag feldolgozásakor ütközik ki. Mint látjuk, a mi újabb statisztikáink többsége is aránylag kevés (60—83) öt évnél régebben operált radikális műtét utánvizsgálatán alapul. Ugyancsak nem derül ki a statisztikákból, hogy a belgyógyász vagy sebész klinikailag milyen alapon ítél egyes esetet operabilisnak vagy inoperabilisnak, és hogy a sebész milyen kritériumok szerint nevez egy műtétet curatívnak, illetve palliatívnak. Daróczy és Márton pl. 500 észlelt esetből 183 resectiót tün­tet fel, ezek közül azonban csak 92-t számítanak a curatív resectiók közé, anélkül, hogy közölnék, mi­lyen alapon sorolták a resectiók ilyen szokatlanul magas százalékát a palliatív műtétek közé. A gyógyeredményekről széltében elterjedt pesszimista felfogásért komoly felelősség illeti azo­kat a közleményeket, melyek megalapozatlan ada­tok közlésével, vagy korrekt adatok helytelen in­terpretálásával a valódinál rosszabb színben igye­keznek feltüntetni az egyébként sem kielégítő ered­ményeket. Bugyi 1960-ban megjelent könyvében a következőket írja: „A rákhalálozásoknak mint­egy 50%-a jut a gyomorrákra. ... az elénk kerülő esetek 50%-a klinikailag inoperabilis, a másik 50% fele a műtőasztalon, hasmetszés után bizonyul an­nak. A radikálisan operálható maradék 25% eseté­ben pedig az operáltaknak legfeljebb 10—15%-a éli túl az öt évet.” Feltűnően egyeznek ezek az adatok Dimitrov-Szokodi és Piróth legújabbban megjelent cikkében foglaltakkal: „ ... a gyomorrák egyike a legrosszabb prognosisú daganatos meg­betegedésnek. Hiszen egymagában adja a rák­halá­lozás 50%-át ... kórházunkban ... az előfordult eseteknek 50%-a már klinikailag inoperabilis volt, a másik 50%-nak a fele a műtőasztalon laparoto­­miánál bizonyult annak, és a radikálisan operált maradék 25%-ból csak 15% élte túl az 5 évet...” Az első kifogásolható adat mindkét idézetben az, hogy a gyomorrák-halálozás ma az összrák-halálo­­zásnak nem 50, hanem csak 30%-át képezi. Még kevésbé elfogadható az a kijelentés, hogy a gyo­­morrák-esetek 50%-a már klinikailag inoperabilis. Klinikai vizsgálatokkal az eseteknek mindössze 15— 20%-áról állapítható meg a biztos inoperabilitás. Kórházi anyagra vonatkoztatott 50%-os operabili­tás nagyon helytelen elvi felfogásokat tükröz, de akkor sem tekinthető a gyomorrák malignitásának kifejezőjeként, hiszen a műtétre nem kerülők szá­mába tartoznak azok is, akik nem egyeznek bele a műtétbe, holott operabilisak, sőt resecabilisak len­nének. Ha olyan szigorú kritériumok alapján vá­logatják ki a műtétre alkalmasakat, hogy csak 50%-ot ítélnek operabilisnak, akkor a 10—15%-os túlélés irreálisan alacsony. Ezek a korszerűtlen, rég túlhaladott adatok csak arra jók, hogy aláássák a véres verítékkel kierőszakolt gyógyeredmények hitelét.

Next