Orvosi Hetilap, 1965. szeptember (106. évfolyam, 36-39. szám)

1965-09-05 / 36. szám - Kerpel-Fronius Ödön: A csecsemőkori "táplálkozási zavarok" fogalmának átalakulása az utóbbi évtizedekben

1682 ORVOSI HETILAP sorvadásnál az orvosnak két fontos diagnosztikai kérdést kell megoldania: 1. Az általános állapot súlyosságának felmé­rését, és 2. az aetiológia lehető tisztázását, a két beosz­tás végül is nem zárja ki, sőt kiegészíti egymást. Az új fogalmat csakhamar általánosan elfogad­ták és diadalútját az jellemzi, hogy napjainkig több orvosgeneráció így tanulta a gyermekgyógyászat legfontosabb fejezeteit. Éppen ezért választottuk ju­biláns tanulmányunk témájának e problémakör mai helyzetének felvázolását. Analizálni igyek­szünk a következőkben, hogy actuális ismereteink birtokában, mely fogalmak, elméletek, syndromák azok, melyek megtartása ma is szolgálhatja még a klinikai és kutató munkát. Megkíséreljük továbbá ezeket kórélettani alapokra helyezve korszerűsített formában tárgyalni. A „táplálkozási zavarok” fogalmának jelentő­sége, klinikai és didaktikai használhatósága mellett, abban állt, hogy functionális szemlélettel váltotta fel, ill. gazdagította az addig uralkodó szűkebb, fő­leg kórbonctani gondolkozási mintát. Ezen túlme­nően a csecsemőszervezet erősen hangsúlyozott sajá­tos, a felnőttétől eltérő reactiós módjának felisme­rése impulzust adott a növekvő szervezet élettaná­nak kutatására. A következő évtizedek során azon­ban éppen ez az alaptudományokra, a biochemiára, élettanra, bacteriológiára, genetikára támaszkodó munkásság, olyan ismeretkincset hozott, mely szük­ségszerűen szétfeszítette a „táplálkozási zavarok” klasszikus kereteit. Ezt a folyamatot nem kell részleteznünk. Uta­lunk csupán arra, hogy Czerny és Keller még ide sorolták pl. a scorbutot, a keratomalatiát, az osteo­­psathyrosist, Finkelstein a vitaminhiányokat, de de­­finitio-szerűen ide tartoznának a moleculáris be­tegségek, enzymopathiák, részben a belső secretiós betegségek, az egész ásványi anyagcsere stb. Mind e problémakörök ma a csecsemőgyógyászat önálló nagy fejezeteit alkotják. A legfőbb nehézséget a mai orvos számára, aki már nem ismeri a Czerny—Finkelstein-féle fogalom kialakulása idején fennálló helyzetet, a hasmenéses betegségek „acut táplálkozási zavarok” címszó alat­ti besorolása jelenti a táplálkozási zavarok syste­­matikájába. Acut enteritis alatt ma gyakorlatilag exogén bélfertőzést és ehhez társuló elektrolyt- és vízháztartási zavart értünk. Az elektrolyt-vízház­­tartás és sarkasis-egyensúly zavarai azonban ma külön világot jelentenek, és kevesen minősítenék ezeket „táplálkozási zavarnak”. Újabb ismereteink fényében a csecsemő és fel­nőtt reactiós formái közti szakadékot sem látjuk olyan áthidalhatatlannak, mint pár évtized előtt. Példaként felhozom az exsiccosis- és a sorvadás­kérdést. Az exsiccosis-kérdés kutatása felnőttben a „chloropr­v­uraemia” syndroma leírásával a 20-as évek végén (3) új impulsust kapott. E kórkép lé­nyegileg exsiccatiós állapotnak bizonyult (4, 5). A kórélettani történés a felnőtt exsiccosisában ugyan­az, mint csecsemőkori „acut táplálkozási zavarok­ban” és súlyos esetekben megtaláljuk felnőttben is a csecsemőkori „exsiicatiós toxicosisnak” megfele­lő helyzetképet. Ugyanez áll a súlyos sorvadásra. A II. világháború éhségbeteg anyagának tanulmá­nyozása során kiderült, hogy a felnőttben lejátszódó kórélettani elváltozások nem különböznek a csecse­mőkori atrophiában találtaktól. A végállapot, a csecsemőkori „decompositio”, minden vonásában: hypothermia, hypoglykaemia, bradycardia, csökkent alapanyagcsere, vita parva stb., egyezik a felnőtt sorvadt végállapotának képével. Természetes, hogy a növekvő szervezet szabályozó rendszereinek ma már nagyrészt definiálható korlátozottsága töréke­nyebbé teszi a fiatal csecsemőt, és ezért aránylag kis terhelések is félelmetes „anyagcserekatasztró­fákhoz”, „toxicosishoz”, „atrophiához” vezetnek. Sú­lyosabb terhelések azonban stabilisabb védelmi rendszert is áttörnek és hasonló syndromákat okoz­nak felnőttben. A mai ismeretek alapján szükségessé vált a túl sokféle össze nem tartozó betegséget és syndromát átfogni és egyesíteni igyekvő, a csecsemőkorra nem is specifikus és ma már élesen nem elhatárolható „táplálkozási zavarok” fogalmának az elejtése. Tényleg ezt a systematikát a német nyelvterületen kívül alig is használják többé és egyes modern né­met tankönyvek is már „úgynevezett” táplálkozási zavarok címszót használják (6), mások pedig ki­emelik, hogy e fogalmat inkább történelmi, mint gyakorlati szempontból értelmezik (7). Az ún. „táplálkozási zavarok” magvát képező két nagy betegségcsoportot is, a hasmenéseket és a sorvadást, ma egymástól függetlenítve szokták tár­gyalni, míg a régi fogalomkörbe tartozó egyéb be­tegségek és syndromák a gyermekgyógyászat más és más fejezeteiben találtak helyet. Az egységesítő fogalom és a ma már részben erőszakolt „beosztások” feladása azonban koránt­sem jelenti azt, hogy az előttünk működő nagy gyermekorvos generatio értékes felismeréseit, egyes syndromáit, a systematica egyes részeit, és részben nomenclaturáját ne mentsük át az utánunk jövő generatiónak. Ha ezt kívánjuk, szükséges az egyes syndromák élesebb klinikai és kórélettani de­­finitiója, ill. korszerűsítése. A következőkben külö­nösen a klasszikusok két nagy syndromájáról, a „toxicosisról” és a „sorvadásról” kialakult felfogást igyekszünk megbeszélni. Az ún. „toxicus” syndromák Hányás-hasmenés kapcsán súlyos mérgezéshez hasonló kép alakulhat ki, melyet a régi nagy gyer­mekgyógyászok „alimentaris intoxicatio”, „toxico­sis”, „toxicus tünetcsoport”, „neurotoxicus állapot”, „coma dyspepticum” névvel jelöltek. Az „alimenta­ris intoxicatiót” Czerny eredetileg aetiológiailag de­finiált sajátos betegségnek tekintette, melyet a táplálék bélen kívül, vagy a bélben bekövetkező fertőzése, bomlása okoz. Ez az elgondolás indokol­ja az „alimentaris” jelző használatát. Egyébként, bár paradoxul hangzik, az „alimentaris” intoxica­tiót Czerny „ex infectione” származtatja, mert a lényegnek a táplálék bacterialis eredetű bomlását tartotta. Finkelstein, ezzel szemben, nem sui gene-

Next