Orvosi Hetilap, 1966. november (107. évfolyam, 45-48. szám)
1966-11-06 / 45. szám - Kádár Tibor: November 7.
2114 ORVOSI HETILAP lázat. A szocialista egészségügy alapelvei messze látó programként adnak keretet a szovjet egészségügy további fejlesztésének, tökéletesítésének. De ahogyan az egész emberiség jövőjének fényt ad November 7-e, úgy annak vívmányai sorában a szocialista egészségügy is az egész világ számára gazdag tapasztalatok tárháza. Örvendetes, hogy Magyarország nemzeti múltjának, hagyományainak pozitív tanulságai mellett, elsősorban a szovjet egészségügy gazdag általános érvényű tapasztalataira támaszkodva rakta le a társadalombiztosítás, a kórházi-orvosi ellátás, az egészségvédelem alapjait. Az elért eredmények majd minden téren jelentékenyek s még felsorolásuk is nehézségekbe ütköznek. Ezért csupán néhányat emelünk ki belőlük. A csecsemőhalandóság a 40 ezrelék alá csökkent, s egyharmada sincs az 1938. évinek. Az élveszületések száma, bár még korántsem a kívánt módon, emelkedő tendenciát mutat s a halálozási arányszám nem ad nyugtalanságra okot. A gümőkóros mortalitás 1964-ben az 1938-as 14-ről 2,6-ra csökkent tízezer lakosra számítva. Nagymértékben csökkent más fertőző bántalmak halálozási aránya is, gyakorlatilag megszűnt a járványos gyermekbénulás, és sok tömegpusztító betegség sarokba szorult. Csaknem 20 000 orvos, majdnem 80 000 kórházi ágy, rekonstruált, bővülő egyetemi intézmények, klinikák, nagy hatósugarú megyei kórházak, gondozók sűrűn kiépített hálózata s az egyre inkább talpára álló üzemegészségügy jelzik a fejlődés legfontosabb mozzanatait. A szakkönyvek, önálló monográfiák, a külföld érdeklődését is tükröző kooperációs kiadások az orvosi irodalom nagyarányú gazdagodására és az orvosi tudományos közélet fellendülésére mutatnak. Természetesen gondjaink is vannak. Ezek egy része általános, világméretű jelenség, nem csökken a rosszindulatú daganatok halálozási aránya, sok a szív- és érmegbetegedés. Szemünk láttára emelkedik a már egyszer visszaszorított szifiliszes megbetegedések száma. Sok a baleset. Zsúfoltak a gyógyintézetek, kórházak, nő a járóbetegforgalom, nehezen találnak talajra a másutt jól bevált szervezési formák: a fekvő-járóbeteg ellátás egyesítése, a szakorvosi körzetek hálózatának kiépítése, a gondozás, feltétlen javításra szorul az orvosi és nem orvosi munkaerő aránya, fokozni kell az orvos tehermentesítését a nem szakmai feladatok alól, s végül egészségügyi intézményeink műszaki fejlődése sem kielégítő ütemű. Talán eszközeink elégtelenségéből következik, hogy munkánkban még mindig nagyobb szerepe van a megelőzés elve hangsúlyozásának, mint megvalósításának. Részben ennek hiányára vezethető vissza a társadalmi vonatkozások sokszor szólamszerű hangoztatása akár etiológiáról, akár therápiáról van szó. Egészségügyünk építése, fejlesztése, tökéletesítése nem mindig korszerű tudományos módszerekkel folyik. Orvosi magatartásunk, az orvos-beteg viszony, a társadalombiztosítás gondjaiból adódó problémák, emberi-etikai kérdések oly módon merülnek fel, hogy megoldásukon fáradozva nem téveszthetjük szem elől. November 7-e útmutatásai e tekintetben is nagymértékben érvényesek. Nem egyedüli összetevője, de meghatározó komponense a magyar egészségügynek a korszerű szakembernevelés és továbbképzés. Az Orvosi Hetilap alapítója, Markusovszky Lajos, és tanítványa, a hazai egészségügy úttörője Fodor József érdeme, hogy már a múlt század második felében megtették e téren az első kapavágásokat. A hősi múlt, sőt, a közelmúlt pozitív tapasztalatait körültekintően hasznosította az egészségügyi kormányzat, amikor tíz évvel ezelőtt a kor növekvő igényeit figyelembe véve adott új szervezeti formát a hazai orvostovábbképzésnek és létrehozta az Orvostovábbképző Intézetet. Az eltelt tíz év természetesen nem, olyan tetemes idő, hogy véglegesen kialakított szervezetről, kiforrott módszerekről, a képzés változhatatlan modelljeiről, a szakok, témák, tárgykörök zárt rendjéről lehetne beszélni. De tíz év mégis jelentékeny eredményekkel járt. Közel 25 000 orvos részesült szervezett továbbtanulásban, vett részt egyéni vagy tanfolyamos továbbképzésen, s ez a továbbképzés a mindennapos rutin-tanfolyamoktól a genetikai, kibernetikai, orvosi elektronikai és biometriai kurzusokig nagy mértékben kiszélesült és természetszerűen tovább bővül. Miután a továbbhaladás az egészségügy e fontos szektorában kulcskérdés, említsünk meg néhányat a feladatok közül. A medicina mennyiségi és tartalmi növekedése egymásra tekintő, egymást kiegészítő orvosképzést igényel. Ha erős, fejlett orvosképző intézményre van szükség a hat esztendős alapozáshoz, akkor nem nehéz belátni, hogy az orvosi oklevél megszerzését követő négy évtizedes továbbtanulás biztosítása is nagy hatékonyságú, fejlett oktatási, továbbképzési apparátust igényel. Olyan intézményt, amely a kommunista szellemben oktatott-nevelt orvost méltóan tudja irányítani, segíteni, tanítani évtizedek során át. Mivel a továbbképzés az állami egészségügy keretében valósul meg s eredményességétől függ az orvosi ellátás színvonala, ezért el kell érnünk, hogy abban az orvosoknak minél nagyobb hányada vegyen részt az elmaradók és a visszahúzódók is. Természetesen mindez megnöveli azok felelősségét, akik a továbbképzés kereteinek fejlesztésén, az ott folyó munka kiterjesztésén, tökéletesítésén, a szükséges metodológia kidolgozásán fáradoznak. Látszólag messze jutottunk November 7-étől, de csak látszólag, hiszen éppen arról a máról és arról a holnapról beszéltünk, amelynek a Nagy Októberi Szocialista Forradalom szabott irányt. Úgy véljük, November 7-e ügyét méltóképpen akkor képviseljük, ha fáradhatatlanul szolgáljuk a beteg és egészséges emberek érdekeit. Mindehhez azonban az alkotómunka legfőbb feltételére, békére van szükség, békére, melyet nem zavarnak meg sem a hideg-, sem a melegháború zivatarai. Kádár Tibor dr.