Orvosi Hetilap, 1969. április (110. évfolyam, 14-17. szám)
1969-04-06 / 14. szám - Gömöri Pál: A vese arterio-venosus összeköttetéseinek functionalis vizsgálata
1* ORVOSI HETILAP 759 Fontosnak látszott azonban annak eldöntése, hogy vajon a feltételezett arterio-venosus összeköttetések morphológiailag megtalálhatók-e vagy nem. Ennek bizonyítása a fenti anyagunkban szintén sikerült. Ezen vizsgálatainkat nemcsak kutyán, hanem majmon is elvégeztük. Kimutattuk, hogy a vesében valóban morphológiailag jól definiált arterio-venosus communicatiók vannak, amelyeknek az átmérője az 50 g-t is eléri. Ezen arterio-venosus összeköttetések a vese különböző helyein találhatók mint corticomedullaris vagy intracorticalis öszszeköttetések, a cortex corticis összeköttetések formájában is és külön, az irodalomban először hívtuk fel a figyelmet arra, hogy egyes glomerulusok közvetlen a vénákba nyílnak (paravénás glomerulusok) és végeredményben mint shuntök szerepelnek. Ezen munkáink lényegében megegyeztek Clara, Spanner, Trueta és misóinak eredményeivel. Úgy gondoltuk, hogy evvel a vesében az arterio-venosus összeköttetések morphológiai bizonyítása és lokalizációja sikerült. Nyitott kérdés maradt azonban a shuntek functionális bizonyítása. Az a tény, hogy shockos állapotokban a shuntöket morphológiailag mint arterio-venosus összeköttetést ki tudtuk mutatni, még nem látszott egymagában elegendőnek annak bizonyítására, hogy a shuntökön keresztül valóban létrejöhet bizonyos körülmények között véráramlás. A kérdés további vizsgálatára Cargill megfigyelése ösztönzött minket. Cargill emberen más célból végzett vizsgálatai során kimutatta, hogy human serum albumin adására a vese arterio-venosus PAH különbsége, a PAH extractio (Epah) csökken. Ezt az észlelést többen, maga H. Smith is úgy magyarázta, hogy a PAH extractio csökkenése azáltal jön létre, hogy a serum albumin hatására a vesében arteriovenosus shuntek nyílnak meg, s a vérnek egy része a parenchyma megkerülésével, „bypass”-on át jut a vesevénába. Ezen kísérleteket mi magunk is megismételtük kutyán és azt találtuk, hogy human serum albumin, továbbá Nepresolin hatására a vese arterio-venosus PAH és oxygen különbsége csökken. Magában az a tény, hogy a PAH extractio és az oxygen extractio csökkent, eleve arra hívta fel figyelmünket, hogy minden bizonnyal a veseartériából a vér a parenchyma egy részének megkerülésével jut a vesevénába. Hasonló eredményre jutottak Espers és Selkurt is, akik bovin és canin serum albumin adására kutyán ugyancsak megtalálták a PAH extractio csökkenését.. Mindezen előzmények után szükségesnek látszott számunkra, hogy az arterio-venosus összeköttetéseknek functionális bizonyítását is megkíséreljük. Ennek a kérdésnek korszerű vizsgálatára a methodika újabb fejlődése adott lehetőséget. Egyrészt, mivel a vese teljes áramlását a vesevénán elektromágneses áramlásmérővel, aránylag fiziológiás körülmények között, folyamatosan tudjuk regisztrálni, másrészt mivel a Horsing és Pelley által módosított Sapirstein-féle Rb 8-os extractiós módszerrel — függetlenül attól, hogy az állat oliguriás vagy nem — a vese nutritív (capillaris) keringését is jól lehet mérni. Ezen eljárások tehát attól a hibától, amelyeket az oliguma a CpAh értékelésében jelent, mentesek. Világos, hogy a totális keringés és a nutritív keringés közötti különbség adja meg azt a keringést, ami lényegében a veseparenchumán nem halad át. A kettő különbségét az egyszerűség kedvéért „inert” keringésnek neveztük. Vizsgálataink során kiderült, hogy míg normális körülmények között a kontroll kutyán az inert keringés a totális keringésnek csak 5%-a, addig a serum albumin hatására ez az érték 28%-ra emelkedik. A kísérletekben talált ezen jelenséget csak avval magyarázhattuk, hogy az inert keringés megnövekedése valóban arterio-venosus shuntek, bypass megnyílásának lehetett a következménye (lásd ábra). Ezen eredményeket erősítik meg elvben Kövér és mtsai vizsgálatai is, akik az említett methodikával kimutatták, hogy acetylcholinnak a vesearteriába való adására az inert keringés 4%-ról 38%-ra emelkedik. Ugyancsak érdekesek Hársing és mtsainak azok a vizsgálatai is, amelyekben „stop flow” methodika alkalmazásával hasonló eredményre jutottak. Ezekben a kísérletekben az ureterek 15—20 perces leszorítása után az inert keringés 45%-ra emelkedett, a jelenség a denervált vesén is ugyanilyen mértékben létre jön. A vese denerválása, illetőleg mobilizálása (transplantatio) egymagában is 22%-ra emeli az inert keringést. Ezek szerint tehát experimentális modellben is, úgy human serum albumin adására, acetylcholin hatására, vagy az ureter átmeneti lekötésére (stop flow), illetőleg a vesék mobilizálására és denerválására ki lehet mutatni, hogy a vesében functionálisan is shuntek, bypass képződik. A klinikust természetesen döntően a kóros állapotok érdeklik. Éppen ezért tervbe vettük, hogy ugyanevvel a methodikával különböző shockos állapotokban vizsgáljuk meg a totális és a nutritív keringés közötti különbséget. Eddig exsiccpsisban végeztünk ilyen kísérleteket kutyán. Az exsiccosist, úgy mint régebbi kísérleteinkben, pyloruslekötéssel hoztuk létre. Ezen kísérletsorozatunkban a kontroll állatokon az inert keringést 3%-nak találtuk, az exsiccosisban viszont 28%-ra emelkedett. Ez azt je-Az egyes oszlopok a totalis vesekeringést ábrázolják százalékos arányban. Az oszlopok teljes magasságukban a totalis keringést jelzik. A fekete rész a capillaris nutritiv keringést jelzi. A rovátkolt rész a kettő különbsége: az „inert” keringés. C = Control, HSA = Human Sérum albumin, E = Exsiccosis.