Orvosi Hetilap, 1969. november (110. évfolyam, 44-48. szám)
1969-11-02 / 44. szám - A magyar orvosi kar és az önálló magyar orvosi iskola kialakulása
Két évszázaddal ezelőtt, 1769 novemberében rendelte el Mária Terézia, hogy a Pázmány Péter által 1635-ben Nagyszombatban alapított egyetemet orvosi fakultással egészítsék ki. A kar a következő évben meg is kezdte működését. Az egykori fakultás örököse és hagyományainak folytatója, a Budapesti Orvostudományi Egyetem ünnepélyes keretek között emlékezik meg fennállása 200 éves évfordulójáról. Az ünnepségek során kiváló hazai és külföldi orvosokat lát vendégül és fogad díszdoktorrá. Az évforduló kapcsán lapunk tanulmányokat közöl a magyar orvosi kar hőskoráról, fejlődéséről és két kimagasló alakjáról, Semmelweis Ignácról és Markusovszky Lajosról. A magyar orvosi kar és az önálló magyar orvosi iskola kialakulása* Réti Endre dr. A 18. század végéig Európában már három országban zajlott le a polgári forradalom. Demokratikus irány Svájcban már évszázadokkal előbb jutott uralomra, Németalföld, majd Anglia a XVII. században teremtette meg a polgári demokrácia alapjait, 1789-től pedig a nagy francia forradalom a kontinensen volt eresztő hatású. Az európai fejlődés, a felvilágosodás lassanként nálunk is bizonyos haladást eredményezett. Az első állami főiskolai szintű orvosi iskolát Markhot Ferencnek, Heves és Külső-Szolnok vármegye fizikusának köszönhetjük. Az egri Schola Medicinalis 1769. november 5-én megnyílt 10 hallgatóval, de az 1774-ben írt jelentés után nyoma vész az egri iskolának. A 18. század felvilágosodása és a nemzeti törekvések hatására több magyar orvos is javaslatot tett magyar orvosi kar felállítására, hiszen pl. az egész Tiszántúlon egyetlen orvos, sőt borbély sebész sem volt. Rákóczi orvosa, Möller Károly, Fischer Dániel és Perliczi János vármegyei főorvosok azonban hiába tettek javaslatot, sok évtizednek kellett eltelnie, míg az általános európai fejlődés és a Leidenből Bécsbe került kiváló orvos, Van Swieten szorgalmazására, és talán nem utolsósorban az osztrák külpolitikai kudarcok következtében 1769-ben Mária Terézia megalapítja a nagyszombati orvosi kart, amely 1770-ben megkezdi működését. A határszéli elhelyezés, a kisváros kórháznak nem nevezhető ispotálya, a boncolási anyag hiánya végül is arra kényszerítette a hatóságokat, hogy az egyetemet Budára, majd 1784-ben Pestre helyezzék át. A munka itt már könnyebb volt, de így is csak nagy nehézségek árán tudott az egyetem működni. A tanárok részéről — alacsony létszámuk, tankönyvhiány stb. miatt — az oktatáshoz széles körű ismeretekre, nagy áldozatkészségre volt szükség. Az első tanári kar Plenck József, Shoretits Mihály, Trnka Vencel, Winterl Jakab, Prendt Ádám professzorokból állott. Az egyetem akkori tanárai közül, akik szorgalmas és képzett emberek voltak, de nyelvben és szellemben jobbára idegenek, kimagaslik az izzó hazafiságú Rácz Sámuel személye. Azt akarta, hogy mindenki, a szegények is, hozzájuthassanak a tudományhoz. Abban a korszakban harcolt ezért, melyben az 1806-ban újra kibocsátott császári nevelésügyi szabályzat, a Ratio Educationalis ismételten elrendeli, hogy a tanárok tárgyaikat bizonyos szerzők szerint kötelesek előadni. A rendelet megtiltja, hogy a tanár tudományos viták fejtegetésébe bocsátkozzon, mert — az indoklás szerint — nem az a feladata, hogy tudósokat, hanem az, hogy derék és erkölcsös polgárokat neveljen az államnak. Abban a korszakban küzd Rácz, amikor Somogyi és Izdenczy előadók (magyarok!) az ifjúság erkölcseinek megjavítására a következőket javasolják: az iskolákat nem szabad tovább szaporítani, mert „nagy kérdés, jobb-e az államnak, hogy összes alattvalói írni-olvasni tudnak, vagy sem ... mi inkább az utóbbi véleményen vagyunk ...”, s ezt a véleményt a nádor teljesen magáévá tette. I. Ferenc rendeletében leszögezte: „a parasztok és munkások gyermekei csak akkor mehetnek fel a latin iskolába, ha kitüntetéssel vagy 1. osztályzattal végezték az elemi iskola osztályait”. Rácz Sámuel (1744—1807) Bécsben szerzett oklevelet, utána Nagybánya városi orvosa volt. 1780- ban nevezték ki a bonctan tanárává. Ő lett az orvostudomány első magyar egyetemi tanára. A sebészeket, felcsereket is tanította orvostanra. Mária Terézia alapítólevele elrendelte, hogy latinul vagy németül adjanak elő az egyetemen, de Rácz magyarul tanított, és nehéz munkával ő írta az első magyar nyelvű tankönyvet is. Még nem volt egyetemi tanár, amikor megírta „Orvosi oktatás, melyben a leggyakrabb és legközönségesebb belső nyavalyáknak jelei és orvosságai röviden leíratnak” című könyvét. Ezután a bonctantól, az élettantól kezdve a kór- és gyógytanig az egész orvostudományt feldolgozta könyvekben. Harcolt a magyar nyelv jogaiért, az egyetemek vidékre való telepítése ellen („Beszéd a nemes magyar nemzethez”). Rektorrá és négy ízben dékánná is választották, de soha hivatalos kitüntetésben nem részesült. E kor másik nagy orvosa, Bene Ferenc (1775— 1858) apja tudomása nélkül, a kor nemesi gondolkodásával dacolva végezte el a bécsi egyetem orvosi karát. Sokat járt külföldön, Frank Péternek is tanítványa volt, majd a pesti egyetem kór- és bonctan tanára, később az orvostani és törvényszéki orvostani tanszék vezetője lett. Magyar nyelvű élettant, egészségtant, általános kór- és gyógytant. * Az évforduló alkalmával „A magyar orvosi iskola mesterei” címmel kiadott emlékkötet tanulmánya nyomán. Orv, EM Lap. 1969. 110. évf. 44. sz.