Orvosi Hetilap, 1969. november (110. évfolyam, 44-48. szám)

1969-11-02 / 44. szám - A magyar orvosi kar és az önálló magyar orvosi iskola kialakulása

Két évszázaddal ezelőtt, 1769 novemberében rendelte el Mária Te­rézia, hogy a Pázmány Péter által 1635-ben Nagyszombatban alapí­tott egyetemet orvosi fakultással egészítsék ki. A kar a következő évben meg is kezdte működését. Az egykori fakultás örököse és hagyományainak folytatója, a Budapesti Orvostudományi Egyetem ünnepélyes keretek között emlékezik meg fennállása 200 éves év­fordulójáról. Az ünnepségek során kiváló hazai és külföldi orvosokat lát vendégül és fogad díszdoktorrá. Az évforduló kapcsán lapunk tanulmányokat közöl a magyar orvosi kar hőskoráról, fejlődéséről és két kimagasló alakjáról, Semmelweis Ignácról és Markusovszky Lajosról. A magyar orvosi kar és az önálló magyar orvosi iskola kialakulása* Réti Endre dr. A 18. század végéig Európában már három or­szágban zajlott le a polgári forradalom. Demokrati­kus irány Svájcban már évszázadokkal előbb jutott uralomra, Németalföld, majd Anglia a XVII. szá­zadban teremtette meg a polgári demokrácia alap­jait, 1789-től pedig a nagy francia forradalom a kontinensen volt ere­sztő hatású. Az európai fejlődés, a felvilágosodás lassanként nálunk is bizonyos haladást eredményezett. Az első állami főiskolai szintű orvosi iskolát Markhot Fe­rencnek, Heves és Külső-Szolnok vármegye fiziku­sának köszönhetjük. Az egri Schola Medicinalis 1769. november 5-én megnyílt 10 hallgatóval, de az 1774-ben írt jelentés után nyoma vész az egri isko­lának. A 18. század felvilágosodása és a nemzeti tö­rekvések hatására több magyar orvos is javaslatot tett magyar orvosi kar felállítására, hiszen pl. az egész Tiszántúlon egyetlen orvos, sőt borbély­ sebész sem volt. Rákóczi orvosa, Möller Károly, Fischer Dániel és Perliczi János vármegyei főorvosok azon­ban hiába tettek javaslatot, sok évtizednek kellett eltelnie, míg az általános európai fejlődés és a Lei­­denből Bécsbe került kiváló orvos, Van Swieten szorgalmazására, és talán nem utolsósorban az oszt­rák külpolitikai kudarcok következtében 1769-ben Mária Terézia megalapítja a nagyszombati orvosi kart, amely 1770-ben megkezdi működését. A ha­társzéli elhelyezés, a kisváros kórháznak nem ne­vezhető ispotálya, a boncolási anyag hiánya végül is arra kényszerítette a hatóságokat, hogy az egye­temet Budára, majd 1784-ben Pestre helyezzék át. A munka itt már könnyebb volt, de így is csak nagy nehézségek árán tudott az egyetem működni. A tanárok részéről — alacsony létszámuk, tan­könyvhiány stb. miatt — az oktatáshoz széles kö­rű ismeretekre, nagy áldozatkészségre volt szük­ség. Az első tanári kar Plenck József, Shoretits Mihály, Trnka Vencel, Winterl Jakab, Prendt Ádám professzorokból állott. Az egyetem akkori tanárai közül, akik szorgalmas és képzett emberek voltak, de nyelvben és szellemben jobbára idegenek, ki­magaslik az izzó hazafiságú Rácz Sámuel szemé­lye. Azt akarta, hogy mindenki, a szegények is, hozzájuthassanak a tudományhoz. Abban a kor­szakban harcolt ezért, melyben az 1806-ban újra kibocsátott császári nevelésügyi szabályzat, a Ratio Educationalis ismételten elrendeli, hogy a tanárok tárgyaikat bizonyos szerzők szerint kötelesek elő­adni. A rendelet megtiltja, hogy a tanár tudomá­nyos viták fejtegetésébe bocsátkozzon, mert — az indoklás szerint — nem az a feladata, hogy tudó­sokat, hanem az, hogy derék és erkölcsös polgáro­kat neveljen az államnak. Abban a korszakban küzd Rácz, amikor Somogyi és Izdenczy előadók (magyarok!) az ifjúság erkölcseinek megjavítására a következőket javasolják: az iskolákat nem szabad tovább szaporítani, mert „nagy kérdés, jobb-e az államnak, hogy összes alattvalói írni-olvasni tud­nak, vagy sem ... mi inkább az utóbbi véleményen vagyunk ...”, s ezt a véleményt a nádor teljesen magáévá tette. I. Ferenc rendeletében leszögezte: „a parasztok és munkások gyermekei csak akkor mehetnek fel a latin iskolába, ha kitüntetéssel vagy 1. osztályzattal végezték az elemi iskola osz­tályait”. Rácz Sámuel (1744—1807) Bécsben szerzett ok­levelet, utána Nagybánya városi orvosa volt. 1780- ban nevezték ki a bonctan tanárává. Ő lett az or­vostudomány első magyar egyetemi tanára. A se­bészeket, felcsereket is tanította orvostanra. Mária Terézia alapítólevele elrendelte, hogy latinul vagy németül adjanak elő az egyetemen, de Rácz ma­gyarul tanított, és nehéz munkával ő írta az első magyar nyelvű tankönyvet is. Még nem volt egye­temi tanár, amikor megírta „Orvosi oktatás, mely­ben a leggyakrabb és legközönségesebb belső nya­valyáknak jelei és orvosságai röviden leíratnak” című könyvét. Ezután a bonctantól, az élettantól kezdve a kór- és gyógytanig az egész orvostudo­mányt feldolgozta könyvekben. Harcolt a magyar nyelv jogaiért, az egyetemek vidékre való telepí­tése ellen („Beszéd a nemes magyar nemzethez”). Rektorrá és négy ízben dékánná is választották, de soha hivatalos kitüntetésben nem részesült. E kor másik nagy orvosa, Bene Ferenc (1775— 1858) apja tudomása nélkül, a kor nemesi gondol­kodásával dacolva végezte el a bécsi egyetem orvosi karát. Sokat járt külföldön, Frank Péternek is ta­nítványa volt, majd a pesti egyetem kór- és bonc­tan tanára, később az orvostani és törvényszéki or­vostani tanszék vezetője lett. Magyar nyelvű élet­tant, egészségtant, általános kór- és gyógytant. * Az évforduló alkalmával „A magyar orvosi iskola mesterei” címmel kiadott emlékkötet tanulmánya nyo­mán. Orv, EM Lap. 1969. 110. évf. 44. sz.

Next