Orvosi Hetilap, 1970. július (111. évfolyam, 27-30. szám)

1970-07-05 / 27. szám - Prochnow Ferenc dr.: Elterjedt emlőrák és adrenalektomia

Országos Onkológiai Intézet (igazgató: Bodé Iván dr.), Sebészeti Osztály (főorvos: Prochnow Ferenc dr.) Elterjedt emlőrák és adrenalektomia Prochnow Ferenc dr. Bizonyára számos orvos észrevette már akkor is az emlőrák sajátos viselkedését az életkorral, a terhes­séggel, a menopauzával kapcsolatban, amikor ezt az összefüggést az endokrinológiai ismeretek hiányá­ban, értékelni nem tudták. Schinzinger (34), a se­bész tehát 1889-ben azért javasolta a fiatal emlőrá­kos asszonyok ovalnektomiáját,, mivel úgy gondol­ta, hogy a hirtelenül megöregített nő daganatának növekedése csökken, sőt meg is szűnik. Az első ovar­ektomiát azonban nem 6, hanem Beatson (3), skót sebész végezte 1895-ben, egy 33 éves asszo­nyon; úgy gondolta ugyanis — állatorvosi tapasz­talatok alapján —, hogy a petefészek eltávolítása után növekszik az emlőmirigy tejtermelése, amivel párhuzamosan csökken a mirigyhám daganatos burjánzása. Amikor azonban a recidiváló daganat teljesen visszafejlődött a műtét után, elképzelését módosította: a petefészekből származik az a miszti­kus erő, amely az idegek közvetítése nélkül is aka­dályozza, sőt meg is szünteti az emlő rákos bur­­j­ánzását. Beatson (3) tehát intuitive rakta le az endokri­nológia nagy épületének alapkövét. De hosszú volt még az út, amelyen a klinikai kutatás haladva el­érkezhetett azokhoz a megismerésekhez, amelyek megengedhették a tudatos és sorozatos ovariekto­­miákat, majd azt, hogy Huggins (23) 1952-ben az adrenalektomiát, Luft és Olivecrona (27) pedig 1953-ban a hypophysektomiát tartós eredménnyel is elvégezhessék. Azóta nem telt el húsz esztendő és az úgyneve­zett „major endocrin surgery”, amely alatt ovarn­­ektomiával egyidejű vagy ezt követő adrenalekto­­jmiát, valamint a műtéti, illetőleg a 90Y, 198Au iso­­tropos implantatiós hypophysectomiát értjük, pol­gárjogot nyerhetett az elterjedt, szétáradt emlőrák kezelésében. Lyonban rendezték meg az első Nem­zetközi Kolloquiumot (1966), amelyen az előadók 3048 adrenalektomia és 2717, főleg isotopos hypo­­physektomia eredményeiről számoltak be. Wilcke és Oesingmann (37) gyűjtése szerint 1969-ig a vi­lágirodalomban 3476 adrenalektomiáról és 3004 — főleg implantatiós hypophysektomiáról történt köz­lés. Amíg az adrenalektomiák után 35,6%-os, ad­dig a kisszámú műtéti hypophysektomia után 45 százalékos, az izotópos után pedig 35, illetve 20 százalékos objektív remissiót jegyeztek fel. A túl­élés tekintetében azonban a két műtéti eljárás kö­zött nincs különbség: a javult esetekben ugyanis Orvosi Hetilap 1970. 111. évfolyam, 27. szám az 19 hónap, a nem javult esetekben pedig 5,9, ill. 6 hónap. Az izotópos hypophysektomiák után az eredmények már kevésbé jók, a javultak túlélése csak 15 hónap. E beavatkozást ugyanis kifejezett progresszió esetén is elvégzik, aránytalanul nagy közvetlen halálozással, de sokszor nem szűnik meg teljesen a hormontermelés sem, a mirigy elégtelen roncsolása miatt. Hazánkban Babies (30), Petri (32), Orlős (18), Stefanies (13) foglalkoztak a fokozott hormonterme­léssel járó mellékvese-betegségek sebészi kezelésé­vel. Az elhanyagolt, ill. áttétes emlőrák miatt vég­zett adrenalektomiákról azonban közlés nem tör­tént. Ilyen vonatkozású implantatiós hypophysek­tomiák eredményeiről Wald, Zoltán és Polyánszky (35) számoltak be (1960). Intézetünk sebészeti osztályán az adrenalekto­­miákat 1963-ban kezdtük meg, de akkor még csak 500—600 világirodalomban közölt esetet ismertünk. Mindenesetre ebben az évben már rendelkezésünk­re állottak a hazai cortison készítmények, melyek feltétlenül szükségesek a substitutio miatt. 1963—1969. években összesen 62 esetben végez­tünk adrenalektomiát, a következő javallatok alap­ján: 1. Elhanyagolt emlőrák miatt 29 esetben 2. Recidivák, áttétek miatt 31 esetben 3. Cushing-kór miatt 2 esetben Jelen alkalommal azonban csak az 1963—1968. években operált 41 betegről számolunk be részle­tesen, az 1969-ben operált 19 betegünket a túlélés tekintetében értékelni még nem tudjuk; a két Cu­­shing-kóros betegünk ismertetésétől most eltekin­tünk. A 41 beteg közül 23 beteg elhanyagolt emlő­rákkal jelentkezett, a további 18 beteg pedig mű­tétet, ill. a kezelést követő szabad intervallum után recidivákkal, távoli áttétekkel. Összeállításunkban feltűnő nagy számmal sze­repelnek az elhanyagolt betegek, meghaladják az 50 százalékot is. A külföldi nagy statisztikákban ezek száma alig éri el az összes eset 10—15%-át és eze­ket a carcinoma inflammatum inoperabile mammae osztályába sorolják. Ez a feltűnő eltérés érthetővé válik, ha kiemeljük, hogy intézetünket igen nagy számban keresik fel az elhanyagolt emlőrákos be­tegek részint spontán, részint orvosi utasításra is, mivel úgy gondolják, hogy nálunk még megfelelő kezelésben részesülhetnek. Viszont a műtét után támadó recidivák, áttétek eseteiben az orvosok, s természetesen a betegek sem gondolnak ma még er­re a therápiás lehetőségre, ill. az orvosok ettől ko­molyabb eredményt nem is várnak. Az adrenalektomiát általában másodlagosan végzik. Megelőzi azt ugyanis az ellentétes hormon­­kezelés, ill. a radiogen vagy műtéti castratio is. A mi 23 elhanyagolt emlőrákos betegünk közül 13 ré­szesült hormonkezelésben, tehát 10 esetben elsőd­legesen történt az ovari-adrenalektomia. A 18 sza­bad intervallumos betegünket kivétel nélkül hor­monkezelés után operáltuk. A műtétet három ülésben végeztük 13 esetben; az ovariektomiát hosszabb-rövidebb idő után kö-% 1* • I 1563

Next