Orvosi Hetilap, 1970. augusztus (111. évfolyam, 31-35. szám)

1970-08-02 / 31. szám - Szabolcs Zoltán dr.† (1909-1970)

Dr. Szabolcs Zoltán 1909-1970 Mint amikor egy hatalmas tölgyfát villám sújt és az derékban eltörik, úgy ölte meg hirtelen, vá­ratlanul, kegyetlenül egy motorkerékpár a kiváló magyar sebészt, Szabolcs Zoltán dr.-t. Néhány hét előtt együtt voltunk Párizsban, a Nemzetközi Sebész Kollégium világkongresszusán, közvetlen halála előtt Genf­be készült, hogy képviselje hazánkat az Egészségügyi Világszervezet új bizottságában, me­lyet a gyomorrák leküzdésére most hoznak létre. S aktivitásának tetőpontján, felfelé ívelő életpályájá­nak csúcsán érte őt közlekedési baleset formájában a villámcsapás. Szabolcs Zoltán 1909-ben született, s 1933-ban nyert orvosdoktori oklevelet a Budapesti Orvostu­dományi Egyetemen. Már harmadéves medikus ko­rában bejárt az akkori II. Kórbonctani Intézetbe, ahol attól kezdve nyolc éven át dolgozott. 1931-ben pályadíjat nyert. A Kórbonctani Intézetben eltöltött évei alatt nyolc tudományos dolgozatot közölt, szá­mos előadást tartott a Magyar Pathológusok Társa­ságában. 1937-ben került a Budapesti Orvostudományi Egyetem II. sz. Sebészeti Klinikájára, ahol 1939-ben műtőorvosi oklevelet nyert, 1941-ben tanársegéd lett, 1949-től 1952-ig a klinika adjunctusa volt. 15 éves sebészeti klinikai működése alatt igye­kezett a sebészet minél több területét elsajátítani, ami Bakay, Ádám, majd Sebestény professzor mel­lett sikerült is. Ezen idő alatt 13 közleménye jelent meg, számos előadást tartott a Magyar Sebész Társaság és a Sebész Szakcsoport ülésein. Klinikai működése alatt rendszeresen részt vett az orvostan­hallgatók elméleti és gyakorlati képzésében. 1952. június 1-én vette át — meghívás alapján — a szombathelyi kórház sebészeti osztályának ve­zetését és azóta, tehát 18 éven át volt annak és Vas megyének vezető sebészfőorvosa. Ezen idő alatt minden erejével igyekezett a megye sebészeti osztá­lyainak színvonalát emelni és munkatársaiban a lelkiismeretesen végzett gyógyítás mellett a tudo­mányos munka iránti érdeklődést is felkelteni. Fő működési területe ugyan az általános sebé­szet volt, de emellett különösen az onkológiai sebé­szet egyes területein végzett kiemelkedő munkát. Vas megye lakosságának az országos átlagnál jóval magasabb gyomorrák-veszélyeztetettsége arra kész­tette, hogy ezzel a témakörrel behatóbban foglal­kozzék, s az óriási beteganyagnak példás tudomá­nyos módszerességgel végzett feldolgozása alapján készült el disszertációja, amelynek eredményekép­pen 1961-ben az orvostudományok kandidátusa lett. Az Akadémiai Kiadó 1966-ban adta ki „Gyomor­rák” című könyvét, amely nemcsak hazai, hanem a nemzetközi irodalomnak is egyik legértékesebb — ezzel a témával foglalkozó — monográfiája. A Pécsi Orvostudományi Egyetem hallgatóival éveken át sokat foglalkozott osztályán Szabolcs dr. és ennek az eredményes oktató-, nevelőmunkájának elismeréseképpen kapta meg 1968-ban az egyetemi tanári címet. Példát mutatott, hogy nemcsak a fővárosban és nemcsak egyetemi tanszéken lehet kiemelkedő szak­mai és tudományos munkát végezni, hanem vidé­ken és kórházban is. Sebészi tudása és kiváló gyó­gyítási eredményei ismertté és híressé tették a ne­vét és személyét nemcsak Szombathelyt és Vas me­gyében, hanem az egész Dunántúlon. Megmutatta, hogy nehéz és fáradságos sebészi munkája mellett hogyan lehet kiterjedt közéleti, társadalmi és poli­tikai tevékenységet is folytatni. Kiváló orvos lett és két ízben kapta meg a Munka Érdemrend arany fo­kozatát. Tagja volt a Tudományos Minősítő Bizott­ságnak és az Egészségügyi Tudományos Tanácsnak. A Magyar Sebész Társaság alelnöke és több nem­zetközi sebésztársaság tagja. A Vas megyei orvos­etikai bizottság, valamint a megyei kórház szakszer­vezeti tanácsának elnöke volt. A legkülönbözőbb te­rületeken harcolt és küzdött az egészség megvédé­séért, a betegségek megelőzéséért, azok korai felis­meréséért, és a beteg emberek gyógyításáért. Ked­ves, humánus, mindig segíteni akaró egyéniségét betegei, munkatársai és tanítványai egyaránt sze­rették. Szabolcs Zoltán dr. professzor hirtelen halála szinte pótolhatatlan veszteséget okozott. Emlékét mindnyájan — akik ismertük és becsültük őt — ke­gyelettel fogjuk őrizni. Életét és munkásságát pedig példaképnek állítjuk a jövő nemzedék elé. Rubányi Pál dr. 1803

Next