Orvosi Hetilap, 1970. augusztus (111. évfolyam, 31-35. szám)
1970-08-02 / 31. szám - Szabolcs Zoltán dr.† (1909-1970)
Dr. Szabolcs Zoltán 1909-1970 Mint amikor egy hatalmas tölgyfát villám sújt és az derékban eltörik, úgy ölte meg hirtelen, váratlanul, kegyetlenül egy motorkerékpár a kiváló magyar sebészt, Szabolcs Zoltán dr.-t. Néhány hét előtt együtt voltunk Párizsban, a Nemzetközi Sebész Kollégium világkongresszusán, közvetlen halála előtt Genfbe készült, hogy képviselje hazánkat az Egészségügyi Világszervezet új bizottságában, melyet a gyomorrák leküzdésére most hoznak létre. S aktivitásának tetőpontján, felfelé ívelő életpályájának csúcsán érte őt közlekedési baleset formájában a villámcsapás. Szabolcs Zoltán 1909-ben született, s 1933-ban nyert orvosdoktori oklevelet a Budapesti Orvostudományi Egyetemen. Már harmadéves medikus korában bejárt az akkori II. Kórbonctani Intézetbe, ahol attól kezdve nyolc éven át dolgozott. 1931-ben pályadíjat nyert. A Kórbonctani Intézetben eltöltött évei alatt nyolc tudományos dolgozatot közölt, számos előadást tartott a Magyar Pathológusok Társaságában. 1937-ben került a Budapesti Orvostudományi Egyetem II. sz. Sebészeti Klinikájára, ahol 1939-ben műtőorvosi oklevelet nyert, 1941-ben tanársegéd lett, 1949-től 1952-ig a klinika adjunctusa volt. 15 éves sebészeti klinikai működése alatt igyekezett a sebészet minél több területét elsajátítani, ami Bakay, Ádám, majd Sebestény professzor mellett sikerült is. Ezen idő alatt 13 közleménye jelent meg, számos előadást tartott a Magyar Sebész Társaság és a Sebész Szakcsoport ülésein. Klinikai működése alatt rendszeresen részt vett az orvostanhallgatók elméleti és gyakorlati képzésében. 1952. június 1-én vette át — meghívás alapján — a szombathelyi kórház sebészeti osztályának vezetését és azóta, tehát 18 éven át volt annak és Vas megyének vezető sebészfőorvosa. Ezen idő alatt minden erejével igyekezett a megye sebészeti osztályainak színvonalát emelni és munkatársaiban a lelkiismeretesen végzett gyógyítás mellett a tudományos munka iránti érdeklődést is felkelteni. Fő működési területe ugyan az általános sebészet volt, de emellett különösen az onkológiai sebészet egyes területein végzett kiemelkedő munkát. Vas megye lakosságának az országos átlagnál jóval magasabb gyomorrák-veszélyeztetettsége arra késztette, hogy ezzel a témakörrel behatóbban foglalkozzék, s az óriási beteganyagnak példás tudományos módszerességgel végzett feldolgozása alapján készült el disszertációja, amelynek eredményeképpen 1961-ben az orvostudományok kandidátusa lett. Az Akadémiai Kiadó 1966-ban adta ki „Gyomorrák” című könyvét, amely nemcsak hazai, hanem a nemzetközi irodalomnak is egyik legértékesebb — ezzel a témával foglalkozó — monográfiája. A Pécsi Orvostudományi Egyetem hallgatóival éveken át sokat foglalkozott osztályán Szabolcs dr. és ennek az eredményes oktató-, nevelőmunkájának elismeréseképpen kapta meg 1968-ban az egyetemi tanári címet. Példát mutatott, hogy nemcsak a fővárosban és nemcsak egyetemi tanszéken lehet kiemelkedő szakmai és tudományos munkát végezni, hanem vidéken és kórházban is. Sebészi tudása és kiváló gyógyítási eredményei ismertté és híressé tették a nevét és személyét nemcsak Szombathelyt és Vas megyében, hanem az egész Dunántúlon. Megmutatta, hogy nehéz és fáradságos sebészi munkája mellett hogyan lehet kiterjedt közéleti, társadalmi és politikai tevékenységet is folytatni. Kiváló orvos lett és két ízben kapta meg a Munka Érdemrend arany fokozatát. Tagja volt a Tudományos Minősítő Bizottságnak és az Egészségügyi Tudományos Tanácsnak. A Magyar Sebész Társaság alelnöke és több nemzetközi sebésztársaság tagja. A Vas megyei orvosetikai bizottság, valamint a megyei kórház szakszervezeti tanácsának elnöke volt. A legkülönbözőbb területeken harcolt és küzdött az egészség megvédéséért, a betegségek megelőzéséért, azok korai felismeréséért, és a beteg emberek gyógyításáért. Kedves, humánus, mindig segíteni akaró egyéniségét betegei, munkatársai és tanítványai egyaránt szerették. Szabolcs Zoltán dr. professzor hirtelen halála szinte pótolhatatlan veszteséget okozott. Emlékét mindnyájan — akik ismertük és becsültük őt — kegyelettel fogjuk őrizni. Életét és munkásságát pedig példaképnek állítjuk a jövő nemzedék elé. Rubányi Pál dr. 1803