Orvosi Hetilap, 1976. november (117. évfolyam, 45-48. szám)
1976-11-07 / 45. szám - Füzi István: November 7.
1. November 7. A haladó világ figyelme e napon fokozott érdeklődéssel fordul a történelem első munkás-paraszt állama felé. Mi is köszöntjük a testvéri Szovjetunió népét és különös szeretettel üdvözöljük a szovjet egészségügyi dolgozókat a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 59. évfordulóján. 1917 a marxil leniai elmélet és a forradalmi gyakorlat egyesítésével először mutatta meg az utat egy új, igazságos társadalom felé. Olyan társadalom felé, amely az anyagi és szellemi jólét mellett a tömegek egészségének szervezett megóvását is programjába iktatta. Az egész nép egészségének biztosítása olyan törekvés, amely már a forradalmi eseményeket megelőzően foglalkoztatta az orosz társadalom legjobbjait. Anton Csehov, a nagy író műveit áthatja egy olyan társadalom megvalósításának óhaja, amelyben a tudomány vívmányai az emberi jólétet és egészséget szolgálják. Különféle zemsztvó-kórházakban szerzett tapasztalataiból tudta, hogy az orvos, önmagában, „bármennyire is telve van humanitárius eszmékkel” tehetetlen. Egyik orvos hőse, Ragin ezt mondja: „...én magamban, semmi sem vagyok, csupán parányi részecskéje az elkerülhetetlen társadalmi rossznak . .Nem véletlen, hogy az Oroszországi Szociáldemokrata (bolsevik) Munkás Párt már a kezdet kezdetén figyelmet szentelt e kérdésnek és a társadalombiztosítási, egészségügyi programot igyekezett összekapcsolni a forradalmi harccal. Az egészségügyi követelmények már a párt II. kongresszusán felvetődtek és az elkövetkező években bekerültek a különböző dokumentumokba, röplapokba, proklamációkba. Lenin maga is mélyreható érdeklődéssel kísérte a társadalombiztosításra és egészségvédelemre vonatkozó koncepciókat. 1912-ben, a párt 6. konferenciáján az állami biztosításról szóló vitában Ny. A. Szemasko, a későbbi egészségügyi népbiztos a Leninnel közösen kidolgozott referátumot terjesztette elő. „Működésünkben a legmélyebb nyomot — írta később Szemasko — a közegészségügy és az epidemiológia terén folyó vita hagyta és valamennyi alapvető határozatunkat, egészen az utolsóig, amely a köztársaság közegészségügyi szervezeteire vonatkozott. V. I. Leninnel együtt dolgoztam ki és azokat az ő támogatásával valósítottuk meg.” 1919. július 11-én V. I. Lenin aláírta a közegészségügyi népbiztosság megalakul Orvosi Hetilap 1976. 117. évfolyam, 45. számlájáról szóló dekrétumot, amely irányítása alá vonta a gyógyítás összes szerveit, intézményeit. E napot tartják a szovjet egészségügy születése napjának. A nép egészségének védelme az állam feladatává vált, megkezdődött az ingyenes orvosi ellátás rendszerének hosszan tartó kiépítése. A nagyszerű vívmány megvalósítása nem mehetett egyik napról a másikra. Az emberek legyengültek a háború okozta nyomorúság, éhezés következtében, kiütéses tífusz és más járványok, pusztító betegségek, magas csecsemőhalálozás tizedelték a lakosságot, közben lankadatlan, gigászi küzdelem folyt az intervenció kegyetlen rohamaival szemben. A fiatal szovjet állam, ha súlyos küzdelmek, áldozatok árán is, úrrá lett a megpróbáltatásokon és az ország gazdasági talpraállításával párhuzamosan megtette a legfontosabb lépéseket a világ első ingyenes, minden dolgozó számára hozzáférhető társadalombiztosítása és egészségvédelme létrehozására. A szocialista alapok megteremtésével azután mindinkább előtérbe került az egészségügy fő tartalmi követelménye a prevenció és megnyílt az út a megelőzés-gyógyítás szervezeti egységének biztosítására. Anatole France, mint annyi más kiváló humanista éppen azt üdvözölte a forradalomban, hogy az „hosszú évszázadok után meghozta a világnak a nép vezetése alatt álló és a népért való hatalom első kísérletét” és azt, hogy ez a kísérlet az ember minden alapvető igényének kielégítésére ezek sorában az egészség, a testi jólét megóvására is irányult. A történelmi körülmények úgy hozták, hogy Magyarország az első világháborút követően, a tanácshatalom létrejöttével, ha rövid időre is, a győztes oroszországi forradalom nyomdokaiba léphetett. Ezt a nagyszerű pillanatot — mert sajnálatos módon, történelmi léptékkel mérve csak annak bizonyult — a korszakváltás nagyszerűségében és tartósságában reménykedve köszöntötték a kor legjobb magyar írói. Tóth Árpád sorai híven tanúskodnak erről: „Szerényen s mégis segítve simul: A kicsiny, árva magyar jaj-patak A messzezengő nagy moszkvai árba, Mely most tisztára mossa a világot. . ..” Ha 1919-ben átmenetinek bizonyult is a munkáshatalom léte hazánkban, 1945-ben, a fasizmuson aratott világméretű győzelem, a Szovjet Hadsereg győzelmes felszabadító harcai eredményeképpen, Magyarországon is megteremtődtek az új társadalmi rend felépítésének lehetőségei. Történelmileg rövid idő alatt sikerült a háborús károk% 2715