Orvosi Hetilap, 1978. július (119. évfolyam, 27-31. szám)
1978-07-02 / 27. szám - Somogyi Endre: Acut appendicitis: gondok és gondolatok
Semmelweis Orvostudományi Egyetem, Igazságügyi Orvostani Intézet (igazgató: Somogyi Endre dr.) Acut appendicitis: gondok és gondolatok Somogyi Endre dr. Az Orvosi Hetilap újraindulásának 30. évfordulójára, a szerkesztőség felkérésére írt tanulmány Fitz (z) bostoni kórboncnok 90 évvel ezelőtt nevezte el a processus vermicularis addig paratyphlitisnek nevezett gyulladását appendicitis acutának. McBurney (21) 3 évvel később laparotomiát ajánlott. A történeti adatokat részletesen ismertette Roessler (28). A hazai szerzők közül elsőként Herczel (9) végzett a múlt század végén appendectomiát. Abban az időben a betegek 25%-án következett be perforatio és 12,8%-os volt a mortalitás. A Német Demokratikus Köztársaságban az acut appendicitis következtében bekövetkező halál bejelentési kötelezettség alá esik. Az NDK 17 millió lakosa közül évente kereken 100 000 betegszik meg appendicitisben s pl. Magdeburg körzetében az utóbbi évek egyikében 3580 betegből 40 halt meg, ami 1,1%-nak felel meg. A német és az angolszász irodalmi adatok szerint a perforált appendicitises betegek 3,6%-a hal meg (30, 31, 32). Perforatio nélküli nagy anyagon — 70 000 eset — a halálozás 0,1% körül volt (3). Az appendicitis perforativa halálozása ma is jelentős s a világirodalom szerint a perforatio előfordulása 3,6 és 21% között változó (38). Kevés hivatalos hazai statisztikai adattal rendelkezünk. Az országban évente mintegy 40 000 appendectomia történik. Ez az összes műtéteknek több mint az egyötöde (14). Az Egészségügyi Minisztérium Információs Központja (ESZTIK) 1973- ban megállapította, hogy a hospitalizált betegek között az appendicitisesek a harmadik helyen állnak, tehát az appendicitis a has leggyakoribb betegsége. Tasnády és mtsai (36) 2680 esetéből 240- ben a debreceni sebészeti klinikán a makroszkópos és mikroszkópos lelet negatív volt, az appendectomiát mindamellett elvégezték. Halálos esetük 7 volt, mind szövődményes (perforatio). A műtét a betegség kezdete után a 3—6. napon történt, az exitus a műtét utáni 3—5. napon következett be. Dubecz és másainak (2) nagy statisztikája szintén csak egy intézetre vonatkozik, de az 1962—73-ig terjedő évtizedre terjed ki. Adataik röviden: az összes halálozás 0,49%, a perforatio nélküli esetekben 0,16%, perforatio fellépése 5,25%, a perforáltakból meghalt 6,6% (régebben 9,29%) A VIII. Nemzetközi Haláloks Névjegyzék szerint Magyarországon 1974-ben 182, 1975-ben 170 személy halálát okozta a féregnyúlvány betegsége. Az elhaltak között férfi és nő egyenlő számban szerepelt (1). Intézetünkben az 1972—1976-ig terjedő 5 év alatt 31 olyan személy hatósági boncolását végeztük, akik appendicitis acuta ■— perforatio és peritonitis — következtében haltak meg. Csökkent a mortalitás, de ez nem mondható el a szövődményekre és azokra az esetekre sem, amelyeket hatósági vizsgálat vagy büntetőjogi eljárás követ. Ezek az eljárások gyakran foglalkoztatják az Egészségügyi Tudományos Tanács Igazságügyi Bizottságát (a továbbiakban IB) is. Ilyen a következőkben ismertetett 5 eset is. Az eljárás elindítói az elvesztett beteg hozzátartozói vagy ritkábban a hatósági boncolást végző orvosszakértő. Szereplői körzeti és intézeti orvosok, az intézetek között egyaránt szerepel kórház és klinika, a főváros és a vidék. Több hazai szerző hivatkozott Dieulafoy Herczel által idézett megállapítására: „Senkinek sem szabadna vakbél körüli gyulladásban meghalnia”. A megállapítás 100 év alatt sem vált valóra. Közleményem célja olyan tanulságok levonása, amelyek egyaránt szolgálják a beteg és az orvos érdekeit s elősegítik Dieulafoy megállapításának viszonylagos megközelítését. Eseteink 17 éves fiú 6-án hajnalban „lett rosszul”, de anyja csak 8-án délután vitte el a körzeti gyermekorvoshoz. Erről a vizsgálatról a rendelőben semmilyen feljegyzés nincs, a szolgálatot teljesítő orvosnő arra nem emlékszik. A második vizsgálat 9-én 18 óra körül történt. Az anya előadása szerint az orvos beutalót adott vér- és vizeletvizsgálatra s meghagyta, hogy utána sebészeti vizsgálatra menjenek. Mivel este volt, csak másnap, 10-én reggel vitte a gyermeket a laboratóriumba, s mivel a leletet csak este kapta volna meg, átmentek a kórház gyermeksebészeti osztályára. Ott sokan voltak, nem győzött várni, ezért átvitte a beteget egy ismerős orvosnőhöz a fertőzőosztályra. Itt felvették a gyermeket, sürgősen sebészi konzíliumot hívtak össze s annak alapján 13.50 órakor áthelyezték a beteget a sebészeti osztályra. A gyermek 4 óra hosszat volt a fertőzőosztályon. A második vizsgáló orvos állítja, hogy vizsgálata alapján sebészi konzílium mellett döntött és az anyának mentőcédulát, azonnali kórházi beutalót is adott. A beteget a sebészeti osztályra 10-én felvevő orvos haladéktalanul műtétet végzett, amelynek során perforált appendicitist észlelt. A beteg a műtét után 9 napig antibioticumokat, Stigmosant, vitaminokat és folyadékpótlást kapott. A lázlapból kitűnik, hogy a 3. napon beöntésre székletet nyertek, a továbbiakban azonban széklete nem volt. A kórlapi bejegyzés szerint a 11-én levezetett gyomorszondát 18-án eltávolították, de a következő napon visszahelyezték, ami szintén a passage-navarra utal. A műtét utáni 9. napon a kórlapban „nativ has” bejegyzés szerepel, ezt a vizsgálatot azonban nem végezték el, mert közben a betegnek széklete volt. Az orvosok a beteg állapotának napról napra való javulását állapították meg. A kórlefolyásra vonatkozó 16—18-i bejegyzések szerint a gyermek a műtét után nem láztalanodott le. A 8. napon 37,8 ° C hőmérséklete volt, időnként hányt, hasa puffadt volt. A gyermeket 23-án hazabocsátották. Távozása előtt a főorvos is megvizsgálta, jó állapotban levőnek találta. Orvosi Hetilap 1978. 119. évfolyam, 27. szám 1* 1639