Orvosi Hetilap, 1978. augusztus (119. évfolyam, 32-35. szám)

1978-08-06 / 32. szám - Sas Géza: A thromboemboliák elleni küzdelem korszerű stratégiája

Orvostovábbképző Intézet, I. Belgyógyászati Klinika (igazgató: Pálos A. László dr.) A thromboemboliák elleni küzdelem korszerű stratégiája Sas Géza dr. Az Orvosi Hetilap újraindulásának 30. évfordulójára, a szerkesztőség felkérésére írt tanulmány 6. § (1). A tudományos és a műszaki haladás kö­vetelményeinek megfelelően fokozni kell a tudományos kutatás eredményességét, s határozottabbá kell tenni a tudományos kutatás és fejlesztés eredményeinek gya­korlati alkalmazását. (A Magyar Népköztársaság Ötödik Ötéves Terve, 1976—1980) A tudományos kutatás során nemegyszer óriási anyagi és szellemi befektetés történik egy-egy je­lentős eredmény elérésére, amely azonban külön­böző tényezők és körülmények hatására végül is elsikkad a gyakorlatban. Talán alig tudnánk jobb példát felhozni a jelenség érzékeltetésére, mint a thromboemboliás megbetegedések területén tett elméleti haladás és a halálozási statisztikában ját­szott előkelő szerep közti feltűnő különbség té­nyét. Ehhez hozzászámíthatjuk még azt is, hogy számos ember válik fiatal korban munkaképtelen nyomorékká a postthromboticus syndroma súlyos tünetei miatt önmagának és a társadalomnak ter­het képezve. A közlemény célja ezen ellentmon­dás méreteinek és okainak feltárása, valamint a haladás útjának elemzése a gyakorlat szempont­jából legfontosabb mélyvénás thrombosisra és kö­vetkezményeire összpontosítva a figyelmet. Bizo­nyítani kívánom, hogy az elsődleges humánus szempontok érvényesítése megfelel a népgazdaság érdekeinek is, vagyis azt, hogy a mélyvénás thrombosis magasabb szintű egészségügyi ellátása nemhogy többletköltséget jelent, hanem nagy ter­het vehet le a népgazdaság válláról. Munkatár­saimmal ennek szellemében kezdtük el a throm­boemboliák átfogó epidemiológiai, kóroktani, diag­nosztikai és therápiás vizsgálatát. Törekvéseink körvonalait tartalmazza a tanulmány. A thromboemboliás megbetegedések jelentő­sége Az utóbbi két évtizedben az alvadásgátló ke­zelés jelentőségét a thromboemboliás megbetege­dések megelőzésében és kezelésében világszerte, így hazánkban is (13, 52) bizonyították. Orvosi Hetilap 1978. 119. évfolyam, 32. szám A statisztikai adatok azonban az ellenkezőjét tükrözik annak, amit várnánk: a halálos (masz­­szív) tüdőembóliák száma 3—4-szeresére emelke­dett az anticoaguláns kezelés megindulása óta. Romhányi (60) az 1952—1955 közti halálozások összehasonlítását végezte az 1965—1968 közti pe­riódussal kórházi boncolási adatok alapján. Ki­tűnt, hogy a második vizsgált időtartamban az összes halálozások közül 8,2%-ban szerepelt a tü­­dőembólia halálokként, az előző évtized 3 évének 2%-ával szemben. A tüdőembólia gyakoriságának országos szintű felmérése nyilvánvalóan csak hoz­závetőleges az adatgyűjtés és értékelés szubjek­tivitása és heterogenitása miatt. A számszerű emelkedés azonban ezekből mégis vitathatatlanul kitűnik. Angliai adatok 1943 és 1959 között a pulmo­nális embolia halálozási gyakoriságának hatszoros növekedését tükrözték. Ezt azonban nem lehet a második világháborúval magyarázni, mint koráb­ban gondolták, mivel az 1960-as években tovább emelkedett a halálos tüdőembóliák száma. A skót Anyakönyvi Hivatal halálozási statisztikája ezt egyértelműen mutatja: 1960 és 1970 között az 1 millió lakosra számított halálozásban 30-ról 90-re emelkedett a fatális tüdőembóliák száma (36, 63, 81). A hazai adatok is erősen emelkedő tendenciá­ról tesznek tanúbizonyságot. Amíg 1969-ben 1 mil­lió lakosra 60 halálozás esett vénás thrombosis és tüdőembólia miatt, addig 1975-ben ez az érték 174-re emelkedett (19, 20). A mélyvénás thrombosis és következményei azonban nemcsak a halálos kimenetelű tüdőembó­liák számának emelkedésében nyilvánulnak meg. A visszérgyulladásban, illetve vénás thrombosis­­ban szenvedő és hospitalizációra szoruló betegek száma igen nagy. A hospitalizációs morbiditás 1972—1973. évi felmérése során kitűnt (29), hogy egy év alatt hazánkban 6—7000 esetet kezeltek e megbetegedések következtében, tüdőembólia, ill. tüdő-infarctus miatt pedig mintegy 1500-at. A vé­nás thrombosisok és következményes tüdőembó­liák miatti összesített ápolási napok száma 200 000 körüli. Ha ehhez hozzávesszük, hogy az alsó vég­tagok visszértágulata miatt (melynek hátterében gyakran előzőleg lezajlott mélyvénás thrombosis áll, illetve a primaer varicositásra rakódó secun­­daer thrombosis súlyosbítja a klinikai állapotot további 7100 esetet kezeltek kórházban 130 000 ápolási nappal, nyilvánvaló a kérdés népgazdasági jelentősége is. Erre vonatkozóan azonban igen ne­héz számszerű becslést megadni az adatgyűjtés is­mert nehézségei miatt. A kórházi ápolási napoknál ugyanis sokkal több munkanap veszik el a terme­lés szempontjából, hiszen a betegek sokszor hosz­­szas otthoni kezelést igényelnek. Egy társadalom­­biztosítási statisztika (75) alapján valószínűleg meghaladja évente az 5 milliót a „visszeres beteg­ségek” kategóriába sorolt táppénzes napok száma hazánkban. Így nem tűnik túlzottnak az a becs­lésünk, hogy mindent összegezve eléri az évi 1 milliárd forintot a mélyvénás thrombosis és kö­vetkezményei által okozott népgazdasági kár (20, 29, 72). 1939 1*

Next