Orvosi Hetilap, 1978. augusztus (119. évfolyam, 32-35. szám)
1978-08-06 / 32. szám - Sas Géza: A thromboemboliák elleni küzdelem korszerű stratégiája
Orvostovábbképző Intézet, I. Belgyógyászati Klinika (igazgató: Pálos A. László dr.) A thromboemboliák elleni küzdelem korszerű stratégiája Sas Géza dr. Az Orvosi Hetilap újraindulásának 30. évfordulójára, a szerkesztőség felkérésére írt tanulmány 6. § (1). A tudományos és a műszaki haladás követelményeinek megfelelően fokozni kell a tudományos kutatás eredményességét, s határozottabbá kell tenni a tudományos kutatás és fejlesztés eredményeinek gyakorlati alkalmazását. (A Magyar Népköztársaság Ötödik Ötéves Terve, 1976—1980) A tudományos kutatás során nemegyszer óriási anyagi és szellemi befektetés történik egy-egy jelentős eredmény elérésére, amely azonban különböző tényezők és körülmények hatására végül is elsikkad a gyakorlatban. Talán alig tudnánk jobb példát felhozni a jelenség érzékeltetésére, mint a thromboemboliás megbetegedések területén tett elméleti haladás és a halálozási statisztikában játszott előkelő szerep közti feltűnő különbség tényét. Ehhez hozzászámíthatjuk még azt is, hogy számos ember válik fiatal korban munkaképtelen nyomorékká a postthromboticus syndroma súlyos tünetei miatt önmagának és a társadalomnak terhet képezve. A közlemény célja ezen ellentmondás méreteinek és okainak feltárása, valamint a haladás útjának elemzése a gyakorlat szempontjából legfontosabb mélyvénás thrombosisra és következményeire összpontosítva a figyelmet. Bizonyítani kívánom, hogy az elsődleges humánus szempontok érvényesítése megfelel a népgazdaság érdekeinek is, vagyis azt, hogy a mélyvénás thrombosis magasabb szintű egészségügyi ellátása nemhogy többletköltséget jelent, hanem nagy terhet vehet le a népgazdaság válláról. Munkatársaimmal ennek szellemében kezdtük el a thromboemboliák átfogó epidemiológiai, kóroktani, diagnosztikai és therápiás vizsgálatát. Törekvéseink körvonalait tartalmazza a tanulmány. A thromboemboliás megbetegedések jelentősége Az utóbbi két évtizedben az alvadásgátló kezelés jelentőségét a thromboemboliás megbetegedések megelőzésében és kezelésében világszerte, így hazánkban is (13, 52) bizonyították. Orvosi Hetilap 1978. 119. évfolyam, 32. szám A statisztikai adatok azonban az ellenkezőjét tükrözik annak, amit várnánk: a halálos (maszszív) tüdőembóliák száma 3—4-szeresére emelkedett az anticoaguláns kezelés megindulása óta. Romhányi (60) az 1952—1955 közti halálozások összehasonlítását végezte az 1965—1968 közti periódussal kórházi boncolási adatok alapján. Kitűnt, hogy a második vizsgált időtartamban az összes halálozások közül 8,2%-ban szerepelt a tüdőembólia halálokként, az előző évtized 3 évének 2%-ával szemben. A tüdőembólia gyakoriságának országos szintű felmérése nyilvánvalóan csak hozzávetőleges az adatgyűjtés és értékelés szubjektivitása és heterogenitása miatt. A számszerű emelkedés azonban ezekből mégis vitathatatlanul kitűnik. Angliai adatok 1943 és 1959 között a pulmonális embolia halálozási gyakoriságának hatszoros növekedését tükrözték. Ezt azonban nem lehet a második világháborúval magyarázni, mint korábban gondolták, mivel az 1960-as években tovább emelkedett a halálos tüdőembóliák száma. A skót Anyakönyvi Hivatal halálozási statisztikája ezt egyértelműen mutatja: 1960 és 1970 között az 1 millió lakosra számított halálozásban 30-ról 90-re emelkedett a fatális tüdőembóliák száma (36, 63, 81). A hazai adatok is erősen emelkedő tendenciáról tesznek tanúbizonyságot. Amíg 1969-ben 1 millió lakosra 60 halálozás esett vénás thrombosis és tüdőembólia miatt, addig 1975-ben ez az érték 174-re emelkedett (19, 20). A mélyvénás thrombosis és következményei azonban nemcsak a halálos kimenetelű tüdőembóliák számának emelkedésében nyilvánulnak meg. A visszérgyulladásban, illetve vénás thrombosisban szenvedő és hospitalizációra szoruló betegek száma igen nagy. A hospitalizációs morbiditás 1972—1973. évi felmérése során kitűnt (29), hogy egy év alatt hazánkban 6—7000 esetet kezeltek e megbetegedések következtében, tüdőembólia, ill. tüdő-infarctus miatt pedig mintegy 1500-at. A vénás thrombosisok és következményes tüdőembóliák miatti összesített ápolási napok száma 200 000 körüli. Ha ehhez hozzávesszük, hogy az alsó végtagok visszértágulata miatt (melynek hátterében gyakran előzőleg lezajlott mélyvénás thrombosis áll, illetve a primaer varicositásra rakódó secundaer thrombosis súlyosbítja a klinikai állapotot további 7100 esetet kezeltek kórházban 130 000 ápolási nappal, nyilvánvaló a kérdés népgazdasági jelentősége is. Erre vonatkozóan azonban igen nehéz számszerű becslést megadni az adatgyűjtés ismert nehézségei miatt. A kórházi ápolási napoknál ugyanis sokkal több munkanap veszik el a termelés szempontjából, hiszen a betegek sokszor hoszszas otthoni kezelést igényelnek. Egy társadalombiztosítási statisztika (75) alapján valószínűleg meghaladja évente az 5 milliót a „visszeres betegségek” kategóriába sorolt táppénzes napok száma hazánkban. Így nem tűnik túlzottnak az a becslésünk, hogy mindent összegezve eléri az évi 1 milliárd forintot a mélyvénás thrombosis és következményei által okozott népgazdasági kár (20, 29, 72). 1939 1*