Orvosi Hetilap, 1980. május (121. évfolyam, 18-21. szám)

1980-05-04 / 18. szám - Levendel László - Lakatos Mária: Asztmás betegek relaxáló kezelése

Országos Korányi Tbc és Pulmonológiai Intézet Bajcsy-Zsilinszky Kórház-Rendelőintézet Légzésrehabilitációs Szakrendelése Asztmás betegek relaxáló kezelése Levendel László dr. és Lakatos Mária dr. A hörgi asztma kór- és tünettanának több jelen­sége mutat a központi idegrendszer fokozott akti­vációs szintjére (arousal). Itt a légúti obstrukció egyik kardinális tünetére, a hörgőizomzat paroxis- musokban jelentkező spazmusára hivatkozunk, de gondolunk a rekesz és a többi légzési essentialis és auxiliaris izom electromyograph-fal igazolható (63, 36, 39) előfeszített állapotára (mellkasi dispraxia). Az asztmás betegséget kísérő pszichikus tünetek, főleg a rohamokat kísérő szorongás is a cortex kedvezőtlen gerjesztettségére mutat (overarousal), mely a vázizomzat tónusának fokozódásával és a vegetatív szabályozás zavarával jár együtt. Ezeknek a jelenségeknek a befolyásolása, a kezelés hathatósabbá tétele érdekében irányult fi­gyelmünk a relaxációs módszerekre. Az izomtónus és mozgás, a neuroendokrin és vegetatív történé­sek összefüggése a pszichikus állapottal régen is­meretes. E működések befolyásolása a pszichikum felől ugyancsak nem új keletű törekvés. A relaxációs módszerek olyan pszichoszomati­kus jellegű gyógyeljárások, melyek a fokozott tó­nus, elsősorban izom-dystonus csökkentésével tö­rekednek a megzavart pszichovegetatív egyensúly helyreállítására. A különböző relaxáló módszerek közül J. H. Schultz autogén tréningje (AT) terjedt el legin­kább. Schultz az eljárást a 20-as években dolgozta ki, egyrészt a hipnózis és szuggesztió tapasztala­taira, másrészt jógaelemekre támaszkodva. Könyve (53) 1932-ben jelent meg és 14 kiadása során szá­mos módosítás kiindulópontjává vált. Igen nagy- ■ számú irodalmát korábban ismertettük (9, 16, 17, 22, 25, 32, 45, 48, 49, 50, 52, 56). Magunk Kun Miklós szaktanácsa alapján kezd­tük el 1956-ban a módszert alkalmazni. Kövesházi Ágnessel az 1957-es németországi tanulmányúton szerzett tapasztalatok nyomán folyamatosan adap­táltuk az eljárást az egyes pulmonológiai betegség- csoportokra. Az első 100 betegen szerzett tapaszta­latokról 1959-ben számoltunk be (34), majd továb­bi dolgozatokban (33, 35, 37, 38). Magyarországon a 60-as évektől, elsősorban pszichiátriai vonalon jelennek meg közlemények autogén tréningről (Vargha 1963; Demcsák—Kelen 1966; Koronkai—Horváth 1967; Pertorini 1969; Arató—Koronkai—Sípos 1970; Hidasi 1971; Bagdy Orvosi Hetilap 1980. 121. évfolyam, 18. szám 1* 1977). Bagdy és Koronkay monográfiája (1978) a kérdés és az irodalom összefoglalását nyújtja. A relaxációs módszerek alkalmazása asztmás betegeknél több tanulmány tárgya, de a szuggesz- tiós és a hipnózis módszerekkel való együtt tár­gyalása zavarja az értékelést (6, 8, 12, 15, 44, 47, 55, 19, 20, 21, 10, 54, 26, 57). Üjabban a biofeed- back technikával együtt említik asztmás betegek relaxáló kezelését (11, 43). Sturm (58) szerint Seneca írta le először saját asztmájáról a pszichés befolyásolás lehetőségét. Jores és Kerékjártó (27) asztma monográfiájában már említi a relaxáló módszerek terápiás lehető­ségét, de az autogén tréninggel szerzett tapaszta­lataikról csak a 70-es évektől számolnak be a szer­zők. Katsura és mtsai (29) terápiarezisztens 40 éves nőbetegen elért eredményről tudósítanak. Falliers (18) 115 asztmás beteget relaxálással, 120-at hipnó­zissal kezelt. Mindkét csoportban jó eredményt észlelt, de a nők hipnózisra jobban reagáltak. Bräutigam és Christman (7) is ajánlja az autogén tréninget asztmásoknál, de elégségesnek tartja a gyakorlat alapfokát. Az utóbbi időben megjelent kézikönyvek (Weiss és Segal 1976; Weiner 1977; Edel és Knaut 1977) a relaxáló eljárásokat és ezen belül az autogén tréninget, mint az asztma kezelé­sében elfogadott módszert tárgyalják. Alexander és mtsai (1) gyermekek esetében ajánlják a relaxációs technikák elsajátítását, ők módosított Jacobson-tréninggel dolgoznak. Mathe (46), Vachon (59) a tréning tanulási lehetőségével foglalkozik. Auge (2) asztma „kinesietherapiá”-já- nak fontos eleme a relaxálás. Yorkston és mtsai (64) „verbal desensitisation”-nal párosítják a rela- xációt; Kahn és mtsai (28) a tréninget „ellentétes feltételes reflexek kialakításával” végzik és mód­szerüket biofeed-backkel ellenőrzik. A relaxációs eljárások lényege és módszerei Az embernek fizikai és szellemi tevékenysége nyomán a cortikális aktivációs szint csökkenésével járó nyugalomra van szüksége. Egészséges egyén­nél ez spontán, a napi ritmussal alakul ki. Szoma­tikus vagy pszichés zavar esetében kárt szenved­het a nyugalmi átkapcsolásra való képesség is. A relaxáló eljárások lényege ennek a képességnek a megszerzése, illetve visszaszerzése tanulással, gya­korlással, koncentrált tudatossággal. A relaxáció feltétele a vázizomzat ellazítását célzó nyugalmi testhelyzet és kellemes, szorongásmentes, nyugalmi élmény, ezt gyakran csak külső segítséggel, szug- gesztív behatással tudja megindítani, majd önszug- gesztióval segíteni. Magának a relaxációnak azon­ban nem a szuggesztív összetevő a lényege, hanem a tanulás, a tréning. Tekintve, hogy a relaxáció célja az autonóm működések szabályozási készsé­gének megszerzése, ehhez hosszú gyakorlat szük­séges. Pavlov és Miller eredményei után, ez a ko­rábban irracionálisnak tűnő törekvés, elméletileg is megalapozottá vált. Tanulással és gyakorlással kiválthatók és fenntarthatok a szervezet autonóm működését szabályozó reflexválaszok. A normali­zálódás folyamata visszacsatolási (feed-back) me­chanizmussal a tréning során felerősödik. Az ön­% 1055

Next

/
Thumbnails
Contents