Orvosi Hetilap, 1982. július (123. évfolyam, 27-30. szám)

1982-07-04 / 27. szám - Széll Kálmán: A regionalis érzéstelenítés helye a korszerű anaesthesiológiában

Markusovszy Kórház-Rendelőintézet, Szombathely Anaesthesiologiai és Intensív Betegellátó Osztály (főorvos: Széll Kálmán dr.) A regionális érzéstelenítés helye a korszerű anaesthesiológiában Széll Kálmán dr. Az Orvosi Hetilap indulásának 125. évfordulójára, a szerkesztőség felkérésére írt tanulmány Valamely kérdés felmérésekor szinte elkerülhetet­len konvenciónak tűnik, hogy a vizsgáló a múltban keresse azokat a gyökereket, amelynek termését az idő mércéjében bemutat. Az orvostörténelem so­rán szinte törvényszerű, hogy bizonyos eljárások akkor bukkannak fel, amikor a feltételek össze­játszásakor alkalmazásukhoz az idő megérik, de azokra rendesen csak rövidebb-hosszabb késéssel reagál a tudományos közvélemény és a gyógyító gyakorlat. Egyeseket túlértékelhetnek, mások a fe­ledés homályába merülhetnek. Az igazán értékes eljárásokat azonban csak átmenetileg tudja háttér­be szorítani az uralkodó korszellem, vagy jobbnak látszó módszer, mert előbb-utóbb — rendszerint már a fejlettség magasabb fokán — jogos és mara­dandó helyet kapnak a gyógyításban. Bár a helyi érzéstelenítés kísérleteivel szinte az egész orvostörténelem során találkozunk, az eljárás csak alig 100 éve — 1884 után — indult fejlődésnek, amikor Koller osztrák szemorvos először használt cocaint helyi érzéstelenítéshez. Halsteadt 1885-ben már végzett ugyan infiltrácós érzéstelenítést, de az eljárást Schleich népszerűsítette, aki a Német Sebésztársaság ülésén 1892-ben e módszert már szinte semmelweisi elszántsággal propagálta. Az elnök ugyan megvonta tőle a szót, de két év elteltével elégtételt kapott (81). Ezután egymás után születtek a felfedezések. Bier 1898-ban végezte az első spinalis anaesthesiát, Braun 1903-ban adrenalint kevert a cocainhoz. Az elszigetelt és változó sikerű próbálkozások után Einhorn 1904- ben fedezte fel a szinte ártalmatlan „újkokaint” (pro­­cain, ill. novocain), ami valósággal megnyitotta az utat a helyi érzéstelenítés diadalútja előtt. Ha az anaesthesiológia történetét 3 szakasz­ra osztjuk, akkor talán nem járunk messze az igaz­ságtól, ha az 1846-tól 1904-ig terjedő időszakot a kezdetleges (csepegtetős) netheres maszknarkózis, míg az 1904-től az ötvenes évekig terjedőt a (főként infiltrációs) helyi érzéstelenítés korának nevezzük. Utóbbi időre esik többek közt a Sellheim-től 1905- ben alkalmazott paravertebralis, a Bier által 1908- ban kezdeményezett intravénás és a Dogliatti (22) szerint 1931-ben bevezetett periduralis anaesthesia. (A periduralis módszert egyesek Corning 1885-ös kutyakísérletének tulajdonítják, de ez nem tekint­hető tudatosan végzett epiduralis érzéstelenítésnek.) Orvosi Hetilap 1982. 123. évfolyam, 27. szám A múlt században szinte minden sebész kizárólag altatott, míg századunk első felében főleg helyi ér­zéstelenítésben operált s csupán akkor altatott, ha a helyi érzéstelenítés nem ígért eredményt. A két módszer jelenlegi „békés egymás mellett élésének”, sőt együttes alkalmazásának ugyanakkor ér­dekes módon kezdettől voltak hívei. Maga Schleich, majd Mikulitz és Finsterer azonos betegen egyidőben az altatást és helyi érzéstelenítést is alkalmazta (cit. 80). Manninger 1910-ben ún. „kombinatív érzéstelení­tést” használt (cit. 71), vagyis a helyi érzéstelenítés bizonyos szakaszaiban altatást végeztetett. Páka és Szabó (80), továbbá Mester és Bruzsa (70) 1955-ben hasonló módszerről számoltak be. Ez elkerülhetővé tette a veszélyes mély narkózist, ugyanakkor a helyi érzéstelenítés elégtelenségét is képes volt áthidalni. Arra is sor került természetesen, hogy az altatást egészítették ki helyi érzéstelenítéssel, amikor is a fe­lületes narkózis biztonságának fokozására az altatott beteg bizonyos reflexogén zónáit helyi érzéstelenítővel szűrték be (71, 94 stb.) Fábián és Schnitzler (26) vi­szont a korszerű altatás birtokában 1955-ben már amellett voltak, hogy ha a helyi érzéstelenítés előre­láthatólag altatásos kiegészítést igényel, jobb a műté­tet kezdettől altatásban végezni. A jelenleg is tartó harmadik időszakot képvi­selő korszerű anaesthesiológia elterjedését általá­ban a második világháború utánra becsülik, ami­kor ennek szakmai és szervezeti keretei is kiala­kultak. E korszaknak is két része van. Az elsőben az intratrachealis technika dominált, míg a máso­dikban ismét feltör­­— és a jelek szerint megtalálja végleges helyét — a regionalis anaesthesia. E két szakaszt nem lehet évszámok közé nyomorítani, mivel az angol, Ш, tengerentúli, továbbá az euró­pai — utóbbin belül is a nyugat- és kelet-európai — anaesthesiológia fejlődésében előbbi javára bizo­nyos fáziseltolódás volt észlelhető. 2. Helyi érzéstelenítés Magyarországon A hazai helyi érzéstelenítés első virágkora mindjárt annak bevezetésével kezdődött. Dollinger már két nappal Tuffier első erről szóló közlemé­nye után — hasonlóan mint Balassa, Márton első aether narkózisát követően — 1900-ban Budapes­ten már gerincvelői érzéstelenítéseket végzett (cit. 29). Ádám és mtsai, továbbá Frigyest gondoskod­tak arról, hogy a korán elért színvonal tartós ma­radjon (cit. 71). Szinte minden műtétet képesek (de kénytelenek is) voltak helyi érzéstelenítésben megoldani. Ádám 1930-ig a műtétek 81—91%-át (!) ily módon operálta (cit. 70), s 87 000 helyi érzéste­lenítés közül egy beteget sem vesztett el (cit. 71). Ma szinte hihetetlennek tűnik ez a szép eredmény. (Igaz, a beteganyag is más volt, mint ma, hisz a zürichi Clairmont (18) még 1936-ban is 50 évben ál­lapította meg az operálhatóság felső határát!) Ki­emelkedő eredményeket értek el még Bakay, Loeszl, Makai, Király, stb. A második virágkort — méltán nevezhető hős­kornak is — a szovjet sebészi iskola hatása jelen­tette. A szovjet sebészek a forradalom után még fennálló orvoshiány és a nagy hadisebészeti tapasz­talataik folytán igen magas színvonalon művelték /'“Ч a helyi érzéstelenítést. Mincsev (71) 1955-ben arról VÍZI számolt be, hogy a III. sz. Seb. Klinika 5 éves mű-----------­tétéi anyagának 78,2%-a helyi érzéstelenítésben 1651 1*

Next