Orvosi Hetilap, 1982. december (123. évfolyam, 49-52. szám)

1982-12-05 / 49. szám - Ozsváth Károly: Cuius crux: medicorum vel aegroti?

A Néphadsereg Egészségügyi Szolgálata Cuius crux­ medicorum vel aegroti? Ozsváth Károly dr. .. csapdás a mi pályánk .. Romhányi György Az Orvosi Hetilap indulásának 125. évfordulójára, a szerkesztőség felkérésére írt tanulmány A mindennapi orvosi szóhasználatban a crux medi­corum címkét többnyire azok a betegek érdemlik ki, akik orvostól orvosig, kórházból kórházba ván­dorolnak, megszámlálhatatlan vizsgálaton, gyógy­szeres próbálkozáson, olykor műtéten esnek át anélkül, hogy panaszaik, tüneteik, vizsgálati leleteik valamilyen megnyugtató következtetést tennének lehetővé. Nehezen működnek együtt, kevés bennük a gyógyulási hajlandóság és amikor egy-egy újabb orvos-beteg találkozásra érkeznek, a leletek és zá­rójelentések tömegével együtt az egészségügyi szol­gálattal szemben kialakult bizalmatlanságukat, csa­lódásaikat és többé-kevésbé leplezett indulataikat is magukkal hozzák. A változatos kórismék sorában előbb-utóbb felbukkan a neuropathia, hypochond­ria, sőt, az aggravatio, a színlelés, a betegséggel való visszaélés minősítés is. A számtalan terápiás kudarc arra készteti az orvost, hogy ellenérzésein felülemelkedve a kórházi jelentések között kallódó beteg ember iránt is ér­deklődjék. A címben megfogalmazott dilemma ko­runk orvoslásának egyre gyakrabban érzett feszült­sége. A magunk válaszát példázza néhány neuro­­psychiatriai konzíliumba küldött beteg története, akik „ez egy igazi crux medicorum” ajánlással ér­keztek. Vajon kié ez a kereszt? 1. Az „asztmás” frontmester A 33 éves bányász súlyos fulladásos rohamai miatt két év alatt hat intézetben feküdt silicosis, bronchitis spastica, emphysema, asthma bron­chiale kórismékkel. A bajmegállapítás végső állás­­foglalása: neuropathia gravis: nem rokkant. A táp­pénze kimerült. A körzeti orvos naponta többször adott iv. Diaphillinnel sem boldogult, a tüdőgyó­gyász megkönyörült a betegen, majd a funkcioná­lisnak talált dyspnoéja miatt ideggyógyászatra küldte. A beteg hónapok óta annyira fulladt, hogy jár­ni sem tudott, a suttogó beszéd is fárasztotta. Bi­zalmatlan, elutasító, követelődző. Felesége józan, túlérzékeny, zárkózott, könnyen sértődő, család­­szerető emberként jellemezte. Az üzemvezetője szerint mindig megbízható, pontos, soha nem mu­lasztó bányász volt. Mint bányamentő, a legvesző­ Orvosi Hetilap 1982. 123. évfolyam, 49. szám iyesebb feladatokra is vállalkozott. Az egyik men­tésen kezdett fulladni, azóta folyamatosan munka­­képtelen. A fulladásos panaszok a mecseki bányászban és üzemorvosában egyaránt a silicosis gyanúját keltik. A frontmesternél is a szervi elváltozást ke­resték, de végül a tüdőgyógyászati diagnózisok he­lyére a neuropathia, majd célneurosis került. Terá­piás próbálkozásaik sorra eredménytelenek voltak, a beteg a szemük láttára vált cachexiássá. Tehetet­lenségünkben elektrosokkot alkalmaztunk. Másnap­­ra megszűnt a fulladása, harmadnapra felkelt, bol­dog volt és reménykedett, hogy újra leszállhat a bányába. Az elbocsátást a kiújuló fulladásos roha­mai gátolták. Végül depresszív-paranoid állapota miatt került rokkantosításra. Otthonában teljesen izolálódott, családja számára alig viselhető teher­ként invalidizálódott, nemcsak lelkileg, testileg is dekompenzálódott. Az orvoshoz fordulás oka az első fulladásos roham volt. Ezt feltehetően a mentés izgalma vál­totta ki, gázmérgezést nem szenvedett. Ezt megelő­zően évekkel azonban álmatlansága, ingerlékenysé­ge, fáradékonysága már volt, de sem a beteg, sem környezete nem tulajdonított ennek jelentőséget. Orvosai sem gondoltak arra, hogy a frontmester ki­nevezés után változott meg, ami jelezhette volna, hogy új munkakörében érzelmi egyensúlyát csak jelentős többletráfordítással tudta fenntartani. Az érzelmi állapot és a légzés szoros kapcsola­tát a köznyelv is kifejezi: lélegzetelállító élmény, fullasztó légkör, torokszorongató érzés. A lámpaláz, az izgalom nem mindig érzékelt tachypnoéval is jár. Ezt fejezi ki a régiek globus hystericusa is, ami valójában az izgalommal járó laryngospasmus. A szorongás és a düh fokozza, a rémület csökkenti a légzést. A tehetetlen dühindulat hyperventillációs rohamot válthat ki. Ez már betegségértékű az egyén számára is. A roham feltételes reflexes me­chanizmussal rögzülhet, különösen akkor, ha az egyén érzelmileg kiegyensúlyozatlan, önbizonyta­lan, indulatait kellően szabályozni nem tudja. A szapora és felületes belégzés, nagy, sóhajtó kilég­zéssel a szorongó ember gyakori jellemzője, amit a légszomj, fulladásérzés panasz jelez: „nem tudom magam teleszívni levegővel”. Talán másként alakult volna a beteg sorsa, ha nem a fulladás marad meg központi tünetként, ha­nem a háttérben levő és a beteggé válást elősegítő környezeti tényezők is felkeltik az érdeklődést. 2. A colitist okozó megemészthetetlen élmény Egy nagyvállalat 48 éves főmérnöke hat év so­rán 12 alkalommal feküdt különböző kórházi osz­tályokon emésztési zavarai miatt. Az étvágytalan­ság, hányinger, bélpuffadás, váltakozó hasmenés és székrekedés hátterében az évente többször és több helyen elvégzett gastro-enterológiai vizsgála­tok — enyhe vastagbélhuruttól eltekintve — szervi elváltozást nem mutattak ki. A kétségbeesett beteg elmondotta, hogy 48-féle gyógyszert szedett már, de egyik sem segített. Meggyőződése, hogy rákja van, de az orvosok nem mondják meg, vagy nem találják. Az utóbbi időben azzal gyanúsították, 2999

Next