Orvosi Hetilap, 1988. április (129. évfolyam, 14-17. szám)

1988-04-03 / 14. szám - Illés Béla: Az egészség megőrzése és a gyógyítás

Az egészség megőrzése és a gyógyítás Negyvenhárom évvel ezelőtt a felszabadulással bekövetkezett sorsforduló a háborús újjáépítést köve­tően az egészségügy szocialista átalakítása előtt is meg­nyitotta az utat. Az évfordulók méltán visszatérő té­mája a nyomasztó múltra való emlékezés, melyben népbetegségek pusztítottak, a tömegek anyagi és szel­lemi nyomorban éltek, az orvosok nagy része is meg­élhetési gondokkal küzdött, és a lakosság kétharmada kívül esett a társadalombiztosításon. A háború utáni fejlődés az egészségügyi ellátás­ban olyan eredményeket produkált, melyekre — nap­jaink gondjai ellenére — méltán büszkék lehetünk. A körzeti és üzemorvosi ellátás kiépítése, 250 ezer egészségügyi dolgozó, 100 ezer kórházi ágy és olyan korszerű intézmények létrehozása, mint a szombat­­helyi, győri, kecskeméti, dél-pesti kórházak vagy az országos intézetek, a hozzánk látogató keleti és nyugati szakemberek elismerését vívja ki. A mennyiségi és minőségi fejlesztés sajátos ellentmondásaként fekvő­beteg-intézeteink nagy részében egyidejűleg régi és új, korszerű körülmények közt működő ápolási és diagnosztikai egységek találhatók. Az 1980-as években megindított intenzív fejlesztés olyan kezdeti eredmé­nyeket hozott már eddig is, mint az ultrahang és az endoscopos diagnosztikai eszközök számának növe­kedése, a computeres tomográfia és a digitális angiográ­­fia vizsgálatok bővülése, a művesekezelés, a szív- és ér­sebészeti ellátás, a coronariaőrzők számszerű bővülése, az országossá vált baleseti sebészeti, véradó, onkológiai centrumok és jól működő hálózatuk megteremtése és felszereltségük magas színvonalra emelése. Az évforduló nem ment fel az alól, sőt felada­tunkká teszi, hogy szembenézzünk azzal a súlyos ne­gatívummal, hogy az egészségügyi hálózat fejlődése mellett romlik a lakosság egészségi állapota. Az egész­ségügy és a szociálpolitika problémaköre, a demográ­fiai mutatók romló tendenciája napjainkban éppen úgy heves viták tárgyát képezik, mint az egészségügyi szolgálat fejlettségével, társadalmi elismertségével, az anyagi javakból való részesedésével kapcsolatos össze­függések. E kérdések megítélésében — más társadalmi problémákhoz hasonlóan — sokféle, sokszor szélsőséges álláspont fogalmazódik meg. A kérdés lényege, hogy mivel magyarázható és milyen cselekvési stratégia határozh­ató meg annak az ellentmondásnak a feloldására, hogy az orvostudo­mány és az egészségügyi ellátás fejlődése ellenére az el­múlt két évtizedben a lakosság egészségi állapotát jel­lemző valamennyi mutató romlott. A kialakult hely­zet okainak feltárásával, illetve a kedvezőtlen tenden­ciák felszámolására alkalmas tennivalók megjelölésé­vel tudunk csak érdemi választ adni azoknak, akik a romló viszonyok között a hagyományos orvoslás vál­ságát, az állami egészségügyi szolgálat elégtelenségét látják és úgy vélik, a gyógyító egészségügy tehetetlenül áll az új kihívással szemben. A szociálmedicinával foglalkozó, felelősen gondol­kodó orvosok mindig is alapelvként vallották, hogy a nép egészsége megőrzésének és a megbetegedések gyó­gyításának két egyenrangú feladata van. Egyrészt az esélyegyenlőségen alapuló, hozzáférhető és a nemzet­közi standardoknak megfelelő, színvonalas egészség­ügyi ellátás, másrészt olyan társadalmi, gazdasági kör­nyezet, melyben a saját egészségéért felelősséget érző egyén egészséges életmódot tud és akar is folytatni, amint ezt a WHO, az I. Egészségmegőrzési Konferen­ciáján „Egészséget mindenkinek 2000-re” jelszóval meghirdetett. Úgy vélem, a helyes jelszó „Egészséges életmódot mindenkinek 2000-re”, mert csak ez utóbbi­nak van reális perspektívája a szív- és érrendszeri, a daganatos megbetegedések, az elhízás, a mozgássze­génység, az alkoholizmus, a dohányzás, a narkománia, a közlekedési balesetek és az öngyilkosságok magas elő­fordulási arányával terhes korunkban. A WHO helyesen ismerte fel, hogy az egészségügyi intézményrendszer mennyiségi és minőségi fejlesztésén túl, az egészségi állapotot nagyon sok olyan tényező befolyásolja, amely kívül esik az egészségügy hatósu­garán. Döntő szerepet játszik a gazdasági-társadalmi tényezők változása, az életmód deformálódása. Ha­zánkban is követhetjük e folyamat útját. A felszaba­dulást követő gazdasági és társadalmi változások, a vá­ros és vidék iparosodásának gyors fejlődésével, az ipari struktúra átalakulásával, az ipar és a mezőgazdaság arányainak módosulásával, a településszerkezet átren­deződésével, a foglalkoztatottság átformálásával jár­tak együtt. E folyamatok történelmi méretű társadalmi mobilitást, sőt átrétegződést okoztak, alapvetően meg­változtatva hazánk lakosságának gazdasági, társa­dalmi helyzetét és életmódját. Az életszínvonal növe­kedése, az életmód kedvezőtlen alakulása, az egészség­­ügyi ellátás iránti igényeket rendkívül megnövelte. Amíg számos betegség megelőzéséhez és gyógykezelé­séhez az orvostudomány fejlődése kedvező feltételeket teremtett, addig előtérbe kerültek és napjainkban meg­határozóvá váltak azok a megbetegedések, melyek az eltorzult életmód következményei. Ezek leküzdése az egészségügyön belül minőségi, szervezeti és szerkezeti változtatásokat, az egészség­ügyön kívül pedig számos ágazat, szinte az egész tár­sadalom együttműködését igényli. Ennek az együttes cselekvésnek a kereteit a hosszú távú prevenció, az egészségmegőrzés programja határozza meg. Sokakban az a téves elképzelés él, hogy a megelőző orvosi tevékenység olcsó, holott a szűrés-gondozás sokkal-sokkal költségesebb, mint azt a felületes szem­lélő gondolja. Hiszen a preventív tevékenység nemcsak tetemes munkaidő-ráfordítást igényel, hanem rendkí­vüli drága diagnosztikai eljárások is szükségesek an­nak további folyamatában, így például a renovascula­ris hypertonia felismerésének korábban invazív an­­giográfiával, szűrésszerűen vizsgálták meglétének le­hetőségét, mígnem hosszú évek alatt rájöttek, hogy előfordulása ritka és éppen ezért nem engedhető meg ennek az invazív és rendkívül drága eljárásnak szűrés­szerű alkalmazása. Míg azonban ehhez a döntéshez el­jutottak, feleslegesen 25-30 milliárd dollárt emésztett fel ez a „preventív” orvosi tevékenység az USA-ban. Természetesen ez a legkevésbé sem csökkenti a meg­előző szűrés-gondozás jelentőségét és szükségességét, jól átgondolt javaslat esetén, a „költség-haszon” elv érvényesítése jegyében. A modern medicina költséges­sége óhatatlanul követeli meg az egészségügyi tevé­kenység pénzügyi számvetését. E számvetés része kell 699

Next