Ózdi Vasas, 1971 (14. évfolyam, 1-52. szám)

1971-02-26 / 8. szám

ru érv VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Az Ózdi Kohászati Üzemek MSZMP bizottságának hetilapja XIV. évfolyam, 8. szám. Ara 50 fillér 1971. február 26. Á­prilis 25. Választások S­zombaton este már hallottuk a hírekben, vasárnap pedig ol­vashattuk a lapok­ban: az Elnöki Tanács április 25-re kitűzte az országgyűlési képviselők és a tanácstagok általános választását. Április 25-én, vasárnap az ország szavazati joggal rendelkező polgárai az urnák elé járul­nak, hogy élve a szocialista demokrácia nyújtotta joguk­kal, kinyilvánítsák egyetérté­süket szocializmust építő munkánkkal. ”. A Hazafias Népfront Or­szágos Tanácsának február 18-i ülésén Bencsik István főtitkár fogalmazta meg: „A szocialista demokratizmus fejlesztése mind az államel­méletben, mind a társadalmi berendezkedésben, az anyagi és szellemi erők gazdagítása az egész közösség és az egyes emberek jólétének növelése érdekében, ez a mi progra­munk a következő esztendők­­ben." Kádár János felszóla­lásában hangsúlyozta: az előttünk álló országgyűlési és tanácsválasztások a Magyar Népköztársaság társadalmi életében rendkívül fontos, nagy horderejű politikai ese­ményt jelentenek. Március 19-én lejár a kép­viselők és tanácstagok négy évre szóló megbízatása, ezért írta ki a Népköztársaság El­nöki Tanácsa a Hazafias Népfront kezdeményezésére, pártunk egyetértő támogatása mellett az új országgyűlési- és tanácsválasztásokat. A Hazafias Népfront választási programjában megfogalma­zott célok megfelelnek né­pünk vágyainak és szükségle­teinek. Ezt bizonyítja az el­múlt négy év, amely idő alatt jelentősen gyarapodtak társa­dalmunk anyagi erői, a dol­gozók jóléte, szociális és kul­turális ellátottsága magasabb szintre emelkedett, művelt­sége gyarapodott. Tovább szélesedtek és erő­södtek a szocialista demok­ratizmus, a szocialista köz­­gondolkodás jellemzői, elmé­lyült népünk szocialista egy­sége. Pártunk politikája él­vezte és ma is élvezi a nép egységes támogatását, mert ennek a politikának vezér­elve a nép szolgálata. Ez a politika adott útmutatást a Hazafias Népfront számára is ahhoz, hogyan lehet népün­ket összefogni, egységesen mozgósítani szocialista építő­­munkánk programjának meg­valósítására. Hol észrevehetőbben, hol kevésbé feltűnően városunk is gyarapodott az elmúlt évek során. E kevés helyen nem vállalkozhatunk még csak felsorolására sem an­nak, ami épült, szépült ná­lunk, amiben gazdagodtak Ózd lakói. Kétségtelen, nem vagyunk megelégedve sok mindennel még ma sem. Nem volt könnyű helyzetben en­nek a nehéz történelmi örök­séget hurcoló városnak az állami irányító testülete, a tanács. Mégsem kell szégyen­kezniük tanácstagjainknak, a vezetőknek. Akik szétnéznek, sorra látják beérni évek erő­feszítéseinek a gyümölcseit. z elmúlt években nem csupán a város álta­lános rendezési tervét sikerült megalkotni, hanem elkezdődött ennek megvalósítása is. Hosszú évek kellenek még ahhoz, hogy a megálmodott, külsőségeiben is esztétikai élményt nyújtó szép városunk legyen. Ahhoz is sok türelem kell, hogy igazi városi módon gondol­kodó emberek közlekedjenek pormentes utakon. Szabadjá­ra engedhetnénk fantázián­kat, megálmodhatnánk már ma jövőnket. A tervek isme­retében­ nem is lenne nagyon nehéz. Megvalósítása azon­ban még­ nagyon is sok fel­adat elvégzését igényli. Lesz bőven tennivalója az április 25-én megválasztásra kerülő új tanácstestületnek. Ha nem csupán ezen az egy napon, hanem az elkövetkező négy év során mindig élvezni fog­ják a mi, választóik támoga­tását, bizonyára eredménye­sen oldják meg feladatukat. A Ju­bileumok Február 17-én a hivatalház I. kistanácstermében dr. Für­jes Emil vezérigazgató-he­lyettes és Kecskés István, a nagyüzemi pártbizottság munkatársa adta át a jubile­umi jutalmat: 50 éves szolgálatért Fogli József­nek, az anyagellátási főosztály és Pál Ignácnak, a tűzállóanyaggyár, 40 éves ju­bileum alkalmából Czimer Géza acélmű, Zimonyi József durvahengermű, Szkladán Já­nos értékesítési főosztály és Tóth László anyagellátási fő­osztály dolgozói részesültek megérdemelt jutalomban. Örömmel számolunk be ter­melőüzemeink legfrissebb eredményeiről, hiszen lapzár­takor szinte valamennyi igen jó teljesítményről tett jelen­tést, sőt a múlt hónapban le­maradással küzdő két gyár­részleg (nagyolvasztómű, acél­mű) is egyre erőteljesebb ütemben törleszt. Valószínű, hogy e hó végére sikerül tel­jesen­ korrigálniuk a januári hiányosságot. A nagyolvasztómű esedékes tervteljesítése 111,4 százalék, a tömörítőműé pedig 105,3 százalék. A kohók múlt havi 6864 tonnás hiányukból már 5*245 tonnát „törlesztettek”. Nagyon fontos, hogy a ter­melés a továbbiakban is ilyen egyenletes, zavartalan legyen, mert Csepelre, valamint olasz és román exportra is jelentős mennyiségű nyersvasat kell szállítanunk. Az acélmű lapzártakor 106,1 százalékos eredményről szá­mol be. Jelenleg teljes — nyolckemencés — üzemmel dolgozik, januári 4136 tonnás lemaradásából már 3618 ton­nát sikerült legyártania. Az acélmű szempontjából döntő fontosságú, hogy a kemence­átépítéseket a KGYV határ­időre elkészítse, mert a kése­delem nagy kieséseket okoz. Másik igen fontos tényező a tűzálló téglák minősége, amit még tovább kellene javítani. Az­ LKM is hetenként érdek­lődik, mert egyelőre sajnos az acélmű nem tud számára öntecset szállítani. Nagyon kell tehát a segítség úgy a KGYV, mint a samott-tégla­­gyár részéről, hogy a meg­rendeléseknek eleget tudjon tenni az acélmű. A durvahengerműben vala­mennyi hengersor túlteljesí­tette esedékes tervét. A blokk­sor 103, a bugasor 102,1, a tartósor 101,3, a triósor 106,9 és a szállítás 105,8 százalékos eredményt ért el. Külön ki kell emelnünk a durvahen­germű és finomhengermű bu­gafelkészítő részlegét,.«пей az ex­por­tbu­ga- megrendelés ese­dékes részének határidőben, febr. 19-én eleget tettek (3000 tonna).­­A finomhengermű összes hengersorainak eredménye 97­ százalék. A kikészítés és a szállítás azonban túlteljesített 102,9 százalék, pl. 143,6 szá­zalékban. Szólnunk kell az oxigén­­gyár kollektívájáról is, aki­ket méltatlanul bár, de gyak­ran mellőzünk. Pedig mun­kájukkal a vállalat eredmé­nyeibe jelentősen­­leszólhat­nak, sőt bele is szólnak! Ja­­n­uári ötnapos és februári hatnapos betervezett javítási idejüket nem vették igénybe, ezen időszakok alatt is folya­matosan termeltek. Nagy fe­lelősség -­ de ugyanakkor nagy biztonságtudat is ez, hi­szen eszerint valamennyi be­rendezésünk kifogástalanul, megbízhatóan termel. Ha csak azt említjük, hogy az acél­gyártó kemencék fele oxigén­­befúvással működik, már ak­kor képet alkothatunk e 11 nap jelentőségéről a­­ vállalat gazdaságossága szempontjá­ból. B. M Megemlékezés Az Ózd város Hazafias Népfront Bizottsága és a vá­rosi-üzemi KISZ-bizottság 1971. február 23-án megemlé­kezést tartott a szovjet had­sereg megalakulásának 53. évfordulója alkalmából. A megemlékezésen részt vettek a fegyveres testületek képviselői, a munkásőrség, az Ifjú Gárda parancsnokai. Margittai István őrnagy elv­­társ ünnepi köszöntője után a József Attila Gimnázium irodalmi színpada rövid mű­sorral kedveskedett a megje­lenteknek, utána baráti be­szélgetéssel folytatódott a megemlékezés. Választás a kollégiumban Az Ady Endre Középisko­lai Kollégium tanuló ifjúsága folyó hó 22-én és 23-án új­jáválasztotta az 1971—72-es évre a kollégium ifjúsági ön­kormányzati szervét, a diák­tanácsot. A diáktanács elnö­kéül Török József III. osz­tályos tanulót, titkárának Lesseó Valéria ugyancsak III. osztályos tanulót választot­ták meg. ­­úl a nehezén Az elmúlt hónapban — fő­leg objektív okok miatt — a nagyolvasztómű gyárrészlege nem tudta tervét, teljesíteni. A nehéz téli napok után so­rozatos üzemzavarok akadá­lyozták a tervteljesítést. Ma már elmondhatjuk, hogy jól jött a kedvező időváltozás. A BEM megemberelte ma­gát, több tömörítvényt szállít, mint az elmúlt­ hónapban. A dolgozók és a szocialista bri­gádok is érezték, hogy többet kell ezekben a napokban pro­dukálniuk, a maximumot nyújtják. Diósgyőrben csúcsered­ménynek számít a napi 2200 tonna nyersvas gyártása, a mi nagyolvasztóművünk feb­ruárban nemegyszer túlszár­nyalta ezt az eredményt, de a 2200 tonna átlagnak számít e hónapban. Jó egy hónapja tartós ez az eredmény a nagyolvasztómű­ben. A BÉM normális, sőt esetenkénti túlszállításával kb­. 40 százalék a nyersele­­gyek termelése, bedolgozása. A gyárrészleg vezetői el­mondták, hogy tartósítható ez az eredmény, s a vállalat nem is csalódik a nagyolvasz­­tóműben. A csepeliek kérésé­re már eddig is 10 000 tonna fehér nyersvasat szállítottak, de megkezdik exportra az ed­dig megrendelt 40 000 torna szürke nyersvas termelését is. Az acélmű gyárrészlegének igényét is kielégíti a nagyol­vasztómű, s mint mondják, minőségileg is megfelelő nyersvassal látják el a test­vérüzemet, amely alkalmas lesz arra, hogy az eddigi le­maradásukat rendezzék. Vincze Fotó: Strohmayer László Gratulálunk Spisák Róbert, az energia­­szolgáltató gyárrészleg szak­munkása 1969 végén vonult be katonának, hogy eleget te­­­­gyen hazafias kötelezettségé­nek. Az egység parancsnoká­tól kapott levél azt tanúsítja, hogy — mint az „Egység élen­járó katoná­ja” — ennek a­ feladatának magas szinten tett eleget. Az egység pa-­ rancsnoksága, párt- és KISZ- bizottsága gratulációját mi is tolmácsoljuk. A meg­yei tournes vb ózdi ülésén jóváhagyták városunk rendezési tervét A megyei tanács végrehaj­tó bizottsága február 23-án, kedden Ózdon a Pártoktatók Háza tükörtermében ülése­zett. A helyszíni ülésre ez alkalommal azért került sor városunkban, mert a megyei tanács vb kimondottan ózdi témát, a gyárváros általános rendezési tervét tárgyalta. A helyszíni ülést dr. Ladányi József, a megyei tanács vb elnöke nyitotta meg, s a meg­hívottak között külön is kö­szöntötte Csépányi Sándort, a párt megyei végrehajtó bi­zottságának tagját, vállala­tunk vezérigazgatóját, Juhász Györgyöt, a városi pártbi­zottság első titkárát, Vajda Istvánt, a nagyüzemi pártbi­zottság titkárát és Szrogh Károlyt, a városi tanács el­nökhelyettesét. A városunk jövőjét meg­határozó téma előterjeszté­se előtt a vb­ tagjai megte­kintették az Ózdi Kohászati Üzemek életét, munkáját szemléltető színes, reprezen­tatív kisfilmet, majd város­nézés után, került sor a na­pirend megtárgyalására. Vá­rosunk általános rendezési tervjavaslatát Heckenast Pé­ter megyei főépítész terjesz­tette a vb elé. Elöljáróban hangsúlyozta, hogy Ózdnak a „rendezése” országos viszony­latban is a legnehezebb fel­adatok közé tartozik, mivel a régi, múlt században kiala­kult kolóniás települést kell városivá átformálni. Ez nem­csak nehezebb feladat, ha­nem költségesebb is mint egy új városrész megépítése. Városunk távlati rendezési terve ismert olvasóink köré­ben. A végrehajtó bizottság elfogadta a tervjavaslatot, mely Ózd és Hódoscsépány belterületének általános ren­dezési tervét foglalja magá­ban, s 68 ezer ember elhe­lyezését teszi lehetővé a vá­rosban. A rendezési terv többszintes lakóházak építé­sére a korábban ismertetett helyeket, a leendő új város­­központot és ennek folyta­tásaiként a „falut” jelöli meg. Új családi házak építésére — a jelenlegi foghíjak beépí­tése után — az Ural völgy­ben lesz lehetőség. A jelen­legi településszerkezet a be­építhető területek figyelem­­­bevételével a rendezési terv meghatározza, illetve ki­jelöli a lakóterületeket, az ipari területeket, a mezőgaz­dasági területeket, a zöld­területeket, a közlekedési te­rületeket, valamint a szük­séges belterületi határmódo­sításokat Ismeretes, hogy a kohásza­ti üzemen kívül mintegy 50 kisebb-n­agyobb üzem közel 100 telephellyel dolgozik vá­rosunkban. A rendezési terv a telephelyek összevonását, és ipari körzetbe való áthelye­zését javasolja többek között. A megyei tanács vb-ülésén felszólalt Juhász György és Csépányi Sándor elvtárs is. Mindketten hangot adtak an­nak a jogos igénynek, hogy városunk ismert nehézségei, hátrányos helyzete miatt, a megyei tanács a lehetőségek szerint megkülönböztetetten kezelje Ózdok­ ­ . 4.

Next