Pajtás, 1947 (2. évfolyam, 1-24. szám)
1947-01-01 / 1. szám
A Kollégium Athia kutatóujját ráteszi a csengőre, azután megint visszahúzza. Így játszik már vagy egy órája Köles Jóska a tiszteletet parancsoló tölgyfakapu előtt, de nem mer becsöngetni. Húsz kilométeres gyalogút van mögötte, reggel hatkor indult útnak, most meg késő délutánra jár az idő. Nagy karéj zsíroskenyérrel vágott neki a világnak, a kenyér mellett két alma is volt a tarisznyában, de bizony az már mindilfogyott. De elfogyott a Jóska bátorsága, meg az önbizalma is, amint laposodott a tarisznya és közeledett a város. Még a nyáron történt, hogy kijött egy fiú a faluba, amolyan csizmás parasztgyerek és azt mondta, hogy ezentúl mindenki iskolába járhat, aki arra érdemes. Pénzbe se kerül, csak levelet kell írni Pestre. Húsz fillérért vásárolt akkor a Jóska két ír papírt meg egy borítékot, aztán szépen megírt rajta mindent, hogy ő állatorvos szeretett volna lenni világ életében, dehát csak az ötödik osztályig jutott el, akkor el kellett mennie napszámba, öt holdat műveltek felesben vagy tizenöt éve, abból puszta kenyérre is szűkösen tellett. Megírta még azt is, hogy a tanító úrtól szokott könyvet kapni, meg, hogy a Marika négy esztendős volt, amikor magára rántotta a tűzhelyről a nagy fazekat, a forró leves végigömlött a karján meg a mellén, aztán visítozott keservesen. Ő akkor elszaladt a patikába, kenőcsöt akart hozni, dea kenőcs két pengőbe került, annyi pénzük nem volt. Reggelre meghalt a Marika, a többi hat gyerek pedig sivalkodott, mert az egész napi drága ennivaló, a bableves is odaveszett. Két héttel ezelőttmegérkezett a válasz: jelentkezzék a szomszéd város kollégiumában. Kézről-kézre járt a hivatalos írás a faluban, az öregek legtöbbje tamáskodva csóválta a fejét: — El ne menjél abba a kollégiumba, Jóska. Úri huncutság lesz abból, ismerjük az ilyesmit. A Rácz-fiú is elkerült a városba még harmincötben, ott aztán ídoktor urat neveltek belőle, de olyat lám, hogy ide se gyütt többet, amikor meg az édesanyja felment hozzá Pestre, hát csak hiszent, hogy nem fogadhatja . . . — No, énbelőlem ugyan sose nevelhetnek olyat, hogy megtagadjam az édesanyámat! — kapta fel a fejét. Köles Jóska. — Nem is ettől félek, édes fiam — sírja el magát az édesanyja. — Csúfolni fognak abban az idegen városban. Nincs még egy rendes gúnyád sem, a csizmád talpa is kását kér. Ott áll a Köles Jóska a kollégium kapuja előtt és az édesanyja szavára gondol. Hát igazán, nem lesz baj abból, hogy ilyen elnyűtt ruhában, foltos lábbeliben jött ide? Kockás zsebkendő van a nadrágzsebében, azt előhúzza, törülgeti vele a port a rongyos csizmáról, de nem lesz az egy szemernyivel se fényesebb. Csak a zsebkendő válik feketére. . ! . Becsöngetni nem mer. Hazafordulni szégyel. Csak álldogál szegény Köles Jóska és azon tűnődik, lesz-e belőle állatorvos valaha, nem lett volna jobb, ha sose küldi el Pestre azt a levelet? — Mit csinálsz itt, békás? Felriad. Vállas, fekete fiú áll előtte. Tizennyolc-húszéves lehet. A ruhája semmivel se különb a Jóskáénál. A vállán ablakráma. Odamegy a kapuhoz, nagyot lök rajta, — kinyílik az szépen. — Te idevaló vagy? — kérdi Jóska félénken és megfogja az ablakkeretet, segít felcipelni a lépcsőn. — Ide bizony — mondja a másik. — Itt voltam a Zörgő Laliéknál a szomszédban, megszegettük az ablakrámát, hogy a tanulószobát rendbehozhassuk. Akarsz segíteni ? — Persze hogy. — No, akkor gyere. Fölmennek a tanulóba. Ott már javában folyik a munka. Fúrnak, faragnak a fiúk. Berecz Jani az otthonáról mesél: földes szobáról, sok-sok gondról, nyomorúságról. A Török Pista már a háborút is megjárta, elvitték a németek, aztán odakinn idegenlégióba akarták sorozni, úgy szökött meg. Tetszenek a fiúk Jóskának. Csak azt nem tudja elképzelni, milyen ember lehet az igazgató. Mord, szigorú ember, annyi szent, mert folyton ilyeneket mondanak. Holnap reggel ötkor kell fölkelni, különben nem készülünk el a rajzokkal!» «Azám, én meg nem írtam meg a József Attila életrajzot» — mondja a másik — e pedig nem szeretem a büntetést!» — Milyen büntetés járja nálatok? — kérdi Jóska szorongva. — Hát, aki nem tanul, vagy nem viselkedik rendesen, azt egy hétre kizárjuk a közös éneklésből, vagy nem beszélünk vele. — Aztán verni nem szokott az igazgató? Harsány nevetés a válasz: — Nem az igazgató büntet itt, hanem mi, magunk szabjuk meg a rendet és magunk jelölünk ki fegyelmi bizottságot. — És nem féltek az igazgatótól? — értetlenkedik újra Köles Jóska. — Tőlem? — kérdi az a fiú, aki az ablakrámát felcipelte. — Talán olyan félelmetes vagyok ? Köles Jóska szeme tágra mered. Nézi a feketehajú «igazgató urat» és a szíve boldog, felszabadult indulót ver. Itt nincs félelmetes igazgató, nincs gúnyosnevetés a lyukas cipő miatt, nincs nádpálca, csak szabad, boldog tanulás van, testvérek, jóbarátok között. Csak áll, áll, könnybeborult szemmel, mint aki messzi útról hazaérkezett. Fehér Kéni A Pajtás boldog újévet kíván minden olvasójának és megígéri, hogyha szorgalmasan olvassátok a lapot és sok új előfizetőt szereztek, akkor az új esztendőben hamarosan hetenként és nagyobb terjedelemben, színesen jelenik meg.