Pajtás, 1952 (7. évfolyam, 1-53. szám)
1952-01-09 / 2. szám
261633 A DOLGOZÓ NÉPÉRT A DISZKÓT TÖRŐMOZGALOM ÁRA: 30 FILLÉR RÁKOSIVAL ELŐRE! Reggel van. . Sűrű pelyhekben hull a hó, de nem ér le a földre, mert a szél elkapja és felhőként sodorja magával. Száz méternél messzebbre nem is látni. Még a kutyák is védett helyre húzódnak. Nem látni a varjakat sem, a nyulak is elbújtak a barázdákban, hogy mennél kevesebb érje őket a tömből ásból. Kihalt a határ. Mégis, ott messze fent, az északi tanyák irányában apró emberek mozognak. Úttörők azok, iskolába ’mennek. Összeverődtek vagy tizen a szomszédos tanyákból, hogy bátrabbak legyenek és hogy „könnyebb legyen a gyaloglás”. Bátorságban nincs is hiány, csak hát az északi szél épen a szemeikbe vágja a havat, ez bizony könynyet facsar ki a pajtások szeméből. Nehéz a lépés is, mert mellüknek feszül az orkán és hátra-hátra dobja őket. Elöl mennek a nagyobbak. A nyolcadikos Szabó Pista nagy kucsmáját lehúzta fülére, annyira, hogy szeme sem látszik ki. Nyolcas Andris az út szélén lépked az árok partján. Hátán vászontarisznya lóg, meg-meglebben, ha erősebb a szél. Ilyenkor TIMMUI Andris megtántorodik és csepp fuja, hogy bele nem csúszik az árokba. Megkapja a mellette ziháló Kun Mária kezét. Mögöttük a kicsik bukdácsolnak, mint guruló labdák. Fogják egymás kezét erősen. — Messze van még? — kérdezi szipogva a pöttömnyi Dózsán Giza. — Mindjárt ott leszünk, ne félj! — mosolyog hátra Mária. Konokul mennek előre az iskola felé, amely ugyan nem látszik, de mégis tudják, hogy ott van a szokott helyén, az útkereszteződésnél. — Jaj! — kiált fel egyszerre Nyolcas és elvágódik az árok oldalán. Fájdalmas arccal f■*:1.m rí térdét. A többiek megállnak. Szabó Pista nyújtja a kezét:— Gyere Andris! Nem olyan nagy dolog az! — Nem megyek! — görbül dacos sirósra Andris szája és két nagy könnycsepp gördül ki a szeméből. — Haza megyek. Ilyen időben nem kívánhatja senki, hogy iskolába menjünk. Súlyos szavak ezek egy „nagytól”, egy nyolcadikostól. El is némítl mindenki. A kicsinyek hátat vetnek a szélnek és látott szájjal figyelnek. •—• Ne hagyd el magad Andris! —■ hajol le Kun Mária. — Nézd csak, már a szél is csendesedik. Nemsokára meglátjuk Rákosi elvtársat. Andrismegmerevedik ültében, aztán lassan próbál felállni. Persze! Hiszen egy nagy Rákosi képet tettek ki az épület sarkára. Minden reggel azon versenyeznek, hogy ki látja meg hamarabb a mosolygó arcvonásokat. Kicsit még mosolyogni is próbál: ‘ — Igazatok van. Örülni fog Rákosi elvtárs, hogy ilyen rossz időben is elmegyünk tanulni. Kicsit még sziszeg, tapogatja a térdét, de elindul. A mosoly lassan rátelepedik minden arcra. A szél ereje gyengül, utolsó hullámai már csak néhanéha borzoljákfel a puha hóbuckákat. — Nézzétek, ott van! — kiált fel Mária. Kezével előre mutat, ahol kétszáz méternyire tőlük, az út mentén felmagasodik az iskola. Sarkán a hatalmas kép. — Ugye mondtam, hogy vár bennünket? Majd meglátjátok, hogy mosolyog! Diadalmasan cseng Mária hangja.Mindenki gyorsabban szedegeti a lábát. A kicsinyek ágaskodnak, hogy a nagyobbak között ők is fussanak valamit. — Hallottad? — böki oldalba a kis Giza a mellette haladó Hevesi Miskát, aki szintén elsőosztályos. — Mosolyogni fog ránk Rákosi elvtárs. — Honnan tudod? —nyílik kerekre Miska szeme. — Hát az előbb mondták a nagyok. Mert hogy ilyen hidegben is eljövünk. ... Pár perc múlva ott mennek a kerítés mellett. Mintha, vezényszóra történne, mindnyájan a,...falra, néznek, ahonnan Rákosi elvtárs "tényleg mosolygó, derűs arccal tekint rájuk. Mielőtt a kapun belépnének, Nyolcas. Andris megáll és néz rá mosolyogva. Aztán önkéntelenül a felhorzsolt térde felé nyúl, megtapogatja és ennyit mond: — Csak eljöttem. Aztán, mint aki szégyeng befut a meleg iskolába. Dobicz János ! Örömmel írom ezeket a sorokat. Az a kitüntetés éri, hogy én is részt,vehetek a február 2-i országos sajtókonferencián, mint Hajdu-Bihar megye egyik küldöttje. Hálás köszönettel, tartozom ezen a Pajtásnak, mert elsősorban a Pajtással, való levelezés alatt szerettem meg a sajtót. Sokat tantálam, míg úttörő voltam és pajtástudósító. Azok a levelek, amelyeket a Pajtástól kaptam, sokat segítettek fejlődésemben. A pajtástudósítók első és második országos találkozóján is hasznos tapasztalatokat szereztem. Még úttörő voltam, mikor kapcsolatba léptem a megyei ,,Néplap"-pal majd mint DISZ-fiatal, a „Szabad Ifjúság"-gal. Két hónappal ezelőtt, dobogó szívvel, írtam első levelem a. ■„Szabad Nap’’-nek. Most, mint „Szabad Nép"-levelező megyek a Magyar Sajtó•. Országos Konferenciájára. Néhány sorban szólni szeretnék a pajtástudósítókhoz, levelezőkhöz a ..Pajtáson'’ keresztül. Úttörő Pajtások! Pajtástudósítók és levelezők! Használjátok fel munkátokban sajtótokat, a „Pajtás" segítségét, de Ti is segítsétek ezt. Írjátok bátran a Pajtáshoz, ott szívesen olvassák leveleiteket. Írjátok meg, kik a jó tanulók, de azt is, kik a rosszak. Saját hibáitokat, őrsötök, rajotok hibáit se hallgassátok el, mert a Pajtás segít ezek kijavításában. Írjátok meg vágyaitokat. Mit szeretnétek olvasni a Pajtásban és mit helyesellek különösen, de szívleljétek meg azokat a tanácsokat is, amiket, a „Pajtás” ad. Én is örültem, mikor a Pajtás megbírált, s most is szívesen fogadom a kritikát az újságtól. Pajtástudósítók! A tanulásban különösen példát kell mutatnotok, hi a csapat munkájáért jobban felelősek vagytok, mint társaitok. Helyt kell mindenben állnotok, mert a DISZ még nagyobb, s szebb feladatok megoldását, várja majd főjetek. Ne felejtsétek, hogy Rákosi elvtárs szeme Rajtatok van, s a DISZ vár benneteket. Szeretettel minden pajtásnak, Majsicz Miklós AAAAAA.A *AAA A Koreai pajtásaink szorgalmasan és vidáman tanulnak. Tanárok és tanyók is jöttek velük. De meg akarják ismerni a mi hazánk nyelvét is, hogy barátságunk szorosabb legyen. Pák Ung Szőrig az első magyar szót írja a táblára, dr. Sövény Aladár tanár vezetésével. Egyik kezemben a fegyverem, A másikat sem heveri etem, Jobb kezemben tartom kardomat, Bal kezembe veszek poharat Aki mostan nem tart én velem, Verje meg azt az én istenem, Vigyék el a kormos angyalok . . . A hazáért iszom, igyatok! Igyunk, fő barátim, mostanság, Bár a megtestesült bátorság. Pedig nekünk ez kell, nem egyébé Öntsünk hát magunkba hevenyén. Ki tudja, hogy mit hoz a holnap? Mire virrad, tán már dobolnak, Akkor aztán ki a csatára. Édes magyar hazánk javára! Koszorús a haza homloka, Szabadságból fontak azt oda, Ott is marad, örök mindénig. Azt ugyan le róla nem lépik. Egyszer volt csak rabnép a magyar, Többé lenni nem fog, nem akar, Most már meg van vetve a lába, S az úristen sem hajt igába. Szabadságunk, aki hozzád nyúl, Elbúcsúzhatik a világfál, Szikében vér s élet nem marad. Kiürítjük, mint e poharat! CSAKTA KÁROLY VSZÉgé A felnőttek, akik ismerték a múltat és látják a jelent, nem győznek csodálkozni azon, hogy szemük láttára hogyan fejlődik ki az új embertípus. Daloló ifjúságunk merőben másként él, mint ahogyan mi azt a magunk fiatalságában láttuk. A mi fiatalságunk már nem a nyerészkedés szenvedélyét, a kapzsiságot, a haszonlesést tanulja és látja. Az a közmondás, hogy „kaparj kurta, neked is lesz” fiatalságunk számára nem jelent tanácsadást. Mint szabad embernek, semmi sem állja útját. Ezek a gondolatok jutottak eszembe, mikor kint jártam a Ganz Hajógyárban. Hajókat építeni nem könnyű dolog. Nyáron a Duna tükre felett épülő hajókon égés a nap és előfordul, hogy a hajó testében dolgozó fiatalok közül a gyengébbek a 60-70 fokos hőségben, a vaslemezek között, a szűk helyen csak percekig képesek lentmaradni. Télen, a szabadban épülő hajón az emberek kezéhez szinte odafagy a szerszám. A Dunán állandóan fütyülő szél szinte hasítja az ember csontjait. Hősök születnek a munkában. Az emberek nem születnek hősöknek, hanem azzá válnak. Erre tanít bennünket a párt és Rákosi elvtárs. Akik a dolgozó népet eleve rossz és jó emberekre, hősökre és gyávákra bontják széjjel, nem a helyesülőn járnak. Rákosi elvtárs az elnyomatás sötét éveiben, a fasiszta háború borzalmai között is bízott a magyar népben. A felszabadulás után pedig nevelni igyekezett mindazokat, akik a múltban bizalmatlanul álltak szemben a szocializmus gondolatával. Meg kell tanítaniaz ingadozókat arra, hogyan lehet hősi módon helytállni, mikor egy egy nagy feladat elvégzéséről van szó. Azt javasolom nektek, hogy vegyétek elő Lenin, Sztálin és Rákosi elvtársak életrajzát és üljetek le az emberiség e nagyjainak képeilé és beszélgessetek az életrajzokkal. Meg fogjátok,ismerni a nagy szovjet nép harcát, a magyar nép harcát, a Magyar Kommunista Párt harcát, s majd "meglátjátok, hogy nagyon jó beszélgetni Rákosi elvtárása. Nagyon sok jótanácsot, segítséget, lehet fölé kapni, akkor is, amikor nincsen ott benn a szobában. Jusson eszetekbe Lenin elvtárs mondása: nem az az okos ember, aki sohasem követ el hibát. Ilyen ember nincs és nem is lehet. Az az okos ember, akinek hibái nem lényegbevágóak és aki könnyen, és gyorsan ki tudja javítani azokat. Hibáinkat nem szégyelni, hanem kijavítani kell. A tegnapi , megfutamodókból is lehet holnap szocialista munka hőse, csak követni kell a jó példát. Ehhez kell egy kis akarat is. Holnap reggel, ha nem, még ma lépj rá erre az útra-kemény elhatározással, büszkén és mi mindannyian, a sokmilliós magyar nép ott fogunk állni, melletted és a párt vezetni fog téged a boldog és vidám, de nehézségekkel megtűzdelt, hősi helytállást követelő mából,, a derűs, ragyogó jövendőbe. tt"