Pajtás, 1956 (11. évfolyam, 1-42. szám)
1956-01-05 / 1. szám
»Szeretettel figyelem életedet...“ I simui ☆ ☆ ünnepi találkozóra gyűljetek most össze, úttörők, iskolások, újságunk olvasói! Gyertek el az ország minden részéből, nagy városok emeletes házaiból, dér- és hólepte falucskák, kicsiny tanyák iskoláiból. Gyertek mindnyájan, kicsik és nagyok, fiúk és lányok — emlékezzünk. Emlékezzünk arra, hogy harminchét évvel ezelőtt, 1918-ban bontotta ki zászlaját a Kommunista Ifjúmunkások Magyarországi Szövetsége, ifjúsági szövetségünk dicső őse. A párt és a nép hűséges fiai voltak ők, akik a pusztító háború után új életet hirdettek magyar földön. A párt nevelte, a párt tanította őket, s ők nem feledték soha a tanítást. Amikor rájuk tört a vész, az elnyomó hatalom minden fegyvere, akkor is vállalták a harcot és a szenvedést. A küzdelemben sokan elestek, de helyükre tizen és százan álltak újak. Tisztelet és dicsőség nekik! Legtöbbjük most is itt él és dolgozik közöttünk. Tanítanak bennünket, hogyan kell tanulni, dolgozni, hogyan kell a hazát igazán szeretni. Sasvári Endrének egyik levelét olvashatjátok itt. E levél is a fogságban íródott, 1910-ben, amikor Horthy rendőrsége Ságvárit nyolchónapi börtönre ítélte. Amikor külső munkára vitték, megismerkedett és megbarátkozott egy asztalossal. Tőle kapott papirost és ceruzát. A csendes börtön éjszakákon rótta a sorokat kishuzához, ait nagyon szeretett és Gyöngyikének becézett. 940. IX. 26. fides kis Gyöngyikém! Bizony, már nehezen vártam leveled, bár tudtam, hogy az iskolaév megkezdése ezbten igénybe fog venni. Azért tudod, robotnak nevezni a tanulás megkezdését ■— erősen túlzás. Tudod Te, hogy én milyen boldog lennék, ha itt egész időmet tanulással tölthetném, s nemcsak néhány órát, ami megmarad a „robot’-ból. Ha az ember sokat és nem felületesen tanul, eljön az az idő, hogy az egész világot más színben látja, mint a tanulatlan emberek. Tele érdekességgel, tele kérdésekkel, amire izgalmas és szép dolog megkeresni a feleletet. A tanult ember soha nem eshet kétségbe, bármit veszítsen is el, mert előtte van az egész felkutatásra váró mindenség. A te esetedben pedig még ilyen szén külön jutalom is jutott, mint az óra. Remélem, segíteni fog, hogy ezentúl még jobban beosszad idődet. •— Komám! Szén a francia, lecke, de én olyan kellemetlenül kíváncsi vagyok, hogy újra megkérdezem, mi van a német leckékkel és főleg a német olvasással, amin körülbelül másfél éve lovagolok. A nyaralási veszekedés ügyében, amint azt nekem megírtad, teljes mértékben igazat adok Neked. Én sem tettem volna másként. Nem árt, hogy megismerted az embereket. Abban azonban tévedsz, hogy az embereket nem lehet megjavítani. S Ha erősen igénybe veszed történeti ismereteid, rá fogsz jönni, hogy az emberiség, ha nagyon lassan is, mégis csak fejlődött, s ha magad jellemén gondolkozol, akkor látni fogod, hogy te is sokat fejlődtél, s minden gyerek közös tulajdonságától, az ösztönszerű önzéstől jó részben sikerült megszabadulnod. Köszönöm a tanrended, s várom, mihelyt végleges lesz mind a délelőtti, mind a délutáni, újra megírod a teljest. Zongoraóra most háromszor van hetenként? A harmadik tornaórát teljesen pótolhatod, ha reggelenként tíz percet tornázol. Jó volna, ha most már valóban rászoknál a teljes hideg zuhanyozásra mindennap, kivétel nélkül. Én itt zuhanyozás helyett lemosdom minden reggel és este, s tornászom is reggel, este. A tanrendben nem látom feltüntetve a német olvasást. Legalább kétszer egy héten egy órát rá kellene szánnod. — Szeretném, ha úgy tudnád beosztani az időd, hogy lehetőleg először végezz az iskolai leckével és csak azután foglalkozz mással. Részletesebben majd csak a teljes órarend kézhezvétele után szólok hozzá a beosztásodhoz. Legalább napi másfél órát a levegőn kell lenned. Természetes, hogy ebbe beleszámítod az útjaid is, mert különben bajosan lesz ennyi időd. Ha jó az idő, iskolába menet a levegős részét utadnak gyalog tedd meg és amíg lehet, az erkélyen, vagy téren olvass. Kedvesem, bizony a világ kérdőjelei később csak még meg fognak sokasodni. Még nagyon kevés kérdőjelre találtunk feleletet. De már felfedezni a kérdőjeleket is, óriási haladás az az emberiségnek és az egyénnek. Olvasom, hogy most már könyvtárba iratkoztak apukáék. Használd fel arra, hogy a Jókai-könyveket kezded olvasgatni. Ez elég is lesz, míg megjövök és újra együtt válogathatunk majó, most már a nagy könyvtárban is. Gyöngyikém, nem kell, hogy üres legyen szívednek még a csücske sem, hiszen tudhatod, hogy innét is milyen szeretettel figyelem életedet, s alig várom, hogy közvetlenül is segítségedre legyek. — Azt hiszem, nem kell mondanom, hogy a nagy tanulásban meg ne feledkezz a játékról se, még a társaságról se, ezt magad is tudod. Ha hazamegyek, meg foglak tanítani sakkozni, most már ennek is eljött az ideje. Légy vidám kicsi Mókusként, és szeressed tovább is a te barátodat, Endrét. Emlékeim a Ha elmúlt éveimre visszatekintek, mindig hosszabban időzöm el az 1934-es évnél. Ekkor kerültem kapcsolatba a forradalmi ifjúsággal, a KIMSZ-szel. Egészen fiatal gyerek voltam. Cukrászinasként dolgoztam egy szőrösszívű mesternél, aki elbocsátott segédjének a munkáját is velem végeztette el. Napi 14—16 órát dolgoztatott, beleértve a vasárnapot is. Egyszer egy leventefoglalkozáson — mert már oda is kötelező volt járnom — panaszkodtam barátaimnak kegyetlen sorsom miatt. Emlékszem, két magasabb évfolyamú, vagy ahogy mi hívtuk, „öreg levente“ is volt ott, akik hallva panaszaimat, odasúgták nekem: „Valamelyik este gyere el az újpesti munkásotthonba, majd megbeszéljük ügyedet.” Én el is mentem. Itt találkoztam azokkal a fiatalokkal, akik közül már akkor is többen a Kommunista Ifjúmunkások Magyarországi Szövetségének tagjai voltak. Új barátaim elvittek túrákra, a magyar munkásmozgalom egyik régi találkozóhelyére, a gödi sporttelepekre. Ezeken a túrákon, találkozókon nagyon sok vidám, harcos fiatallal ismerkedtem meg, akik a legdrágábbat, az életüket sem sajnálva küzdöttek a magyar nép szabadságáért. Életem első nagy próbái az 1936-os, 1937-es évek voltak. Részt vettem a KIMSZ nagy tüntetésén, amelyet a spanyol szabadságharc támogatására, a Franco-fasizmus ellen szervezett. Esténként pedig, amikor a városra ráborult a a sötétség, egymás után festettük a gyár falaira a különböző jelszavakat: „Éljen a spanyol szabadságharc!“ „Éljen a spanyol nép szabadságáért küzdő nemzetközi brigád!” „Szabadságot Rákosi elvtársnak!“ A forradalmi próbát, úgy látszik, kiálltam, mert három év után, 1937-ben, a legnagyobb titoktartás mellett közölték velem, hogy felvettek a KIMSZ-be. Kimondhatatlanul boldog voltam, pedig a kopók egész hada üldözte a kommunistákat és a kommunista ifjúmunkásokat. Ettől kezdve mint KIMSZ-tag, nagyon sok megbízatást kaptam, nagyon sok emlékezetes akcióban vettem részt. Mindezek között azonban a legemlékezetesebb számomra az 1944- ben kapott megbízatás. Kerekes Pál elvtárssal együtt a magyar ellenállási mozgalom egyik tagjától azt a feladatot kaptuk: derítsük fel, hol vannak elhelyezve a németek nehéz ütegei, Mogyoród, Fót és a dunakeszi országúttól északra fekvő területen. Tudtuk, hogy nagyon nehéz ez a feladat, mégis vállaltuk. Katonaruhában, távozási engedéllyel felszerelve, kerékpáron indultunk Dunakeszi felé. A terep, amerre mentünk, egyáltalában nem volt valami biztonságos. Hol repülőgépek bombázták, hol meg a szovjet messzehordó ágyúk zúdítottak tüzet rá. Útközben megfigyeltük a német hadoszlopok alakulását. Én fel akartam jegyezni, amit láttunk, de Kerekes leintett. — Őrültség. Ha elfognak és megtalálják nálunk a rajzokat, nyomban agyonlőnek. Inkább fejben jegyezzünk meg jól mindent. Hamarosan kiderült, mennyire igaza volt barátomnak. Bekarikáztunk Dunakeszire, ahol kerékpáromat egy felrobbanó akna szilánkja megrongálta. Javában javítgattuk, amikor két géppisztolyos német állt meg mellettünk. Szavunkat nem értve, bekísértek bennünket az egyik villaszerű ház pincéjébe, ahol a német parancsnokság székelt. Egy alacsony, véresszemű német tiszt felületesen megvizsgálta igazolványainkat és megvetően széttépte.— Hol csavarogtatok erre? — meredt ránk. A tolmács gyorsan fordított. ■— Dunakeszin túl van egy villánk — füllentettünk, adva a nagy fiút. No és? — Értékeink vannak ott, azokat szeretnénk megmenteni az előrenyomuló bolsevistáktól. — Hazudtok. Szökevények vagytok. Hol van az alakulatotok? !— A Rákospatak mentén ...— Ha igazat mondtatok, majd átvesz benneteket a saját tiszti járőrötök, s ha nem, agyonlövünk titeket. Hű, a mindenit, most aztán halálos kelepcébe kerültünk! Épp a felszabadulás előtt kell meghalni, ilyen ostoba módon! Egészen beleizzadtam. „Be kellene csapni ezeket valahogy“ —ötlött föl bennem. Amikor megszólaltam, izgalmamban dadogni kezdtem. — Mi-mi-az életünket át áldozzuk a német hadseregért. És ez, ez a hála? Dadogásom hallatára a német tiszt röhögni kezdett. Úgy látszik, a mesét is a szívére vette, meg aztán a közben előkerült ropogós sültcsirke is vonzotta, mert intett egyet. • Menjetek a fenébe! S mi mentünk is, egy csomó adattal a birtokunkban. Vajon sejthette-e az a cinikus gyilkos, hogy kinek a jóvoltából zúdult rájuk éjféltájban az a megsemmisítő ágyútűz? Tóm sAndor őrnagy. jVASJ jpRÖLi SALUÓ KAIAPj SZIK m MiiIq 3L u.. l tar, In lök IGAZ *