Pajtás, 1956 (11. évfolyam, 1-42. szám)

1956-01-05 / 1. szám

»Szeretettel figyelem életedet...“ I simui ☆ ☆ ünnepi találkozóra gyűljetek most össze, úttörők, iskolások, újságunk olvasói! Gyertek el az ország minden részéből, nagy városok emeletes házaiból, dér- és hólepte falucskák, kicsiny tanyák iskoláiból. Gyertek mindnyájan, kicsik és nagyok, fiúk és lányok — emlékezzünk. Emlékezzünk arra, hogy harminchét évvel ezelőtt, 1918-ban bontotta ki zászlaját a Kommunista Ifjú­munkások Magyarországi Szövetsége, ifjúsági szövetségünk dicső őse. A párt és a nép hűséges fiai voltak ők, akik a pusztító háború után új életet hirdettek magyar földön. A párt nevelte, a párt tanította őket, s ők nem feledték soha a tanítást. Amikor rájuk tört a vész, az elnyomó hatalom minden fegyvere, akkor is vállalták a harcot és a szenvedést. A küzdelemben sokan elestek, de helyükre tizen és százan álltak újak. Tisztelet és dicsőség nekik! Legtöbbjük most is itt él és dolgozik közöttünk. Tanítanak bennünket, hogyan kell tanulni, dolgozni, ho­­gyan kell a hazát igazán szeretni. Sasvári Endrének egyik levelét olvashatjátok itt. E levél is a fogságban íródott, 1910-ben, amikor Horthy rendőrsége Ságvárit nyolch­ónapi börtönre ítélte. Amikor külső­ munkára vitték, megis­merkedett és megbarátkozott egy asztalossal. Tőle kapott papirost és ceruzát. A csendes börtön­ éjszakákon rótta a sorokat kishuzához, ait nagyon szeretett és Gyöngyikének becézett. 940. IX. 26. fides kis Gyöngyikém! Bi­zony, már nehezen vár­tam leveled, bár tudtam, hogy az iskolaév megkezdése ezb­ten igénybe fog venni. Azért tudod, robotnak nevezni a ta­nulás megkezdését ■— erősen túlzás. Tudod Te, hogy én mi­lyen boldog lennék, ha itt egész időmet tanulással tölt­­hetném, s nemcsak néhány órát, ami megmarad a „ro­­bot’-ból. Ha az ember sokat és nem felületesen tanul, el­jön az az idő, hogy az egész világot más színben látja, mint a tanulatlan emberek. Tele érdekességgel, tele kér­désekkel, amire izgalmas és szép dolog megkeresni a fele­letet. A tanult ember soha nem eshet kétségbe, bármit veszítsen is el, mert előtte van az egész felkutatásra váró mindenség. A te esetedben pe­dig még ilyen szén külön ju­talom is jutott, mint az óra. Remélem, segíteni fog, hogy ezentúl még jobban beosszad idődet. •— Komám! Szén a francia, lecke, de én olyan kel­lemetlenül kíváncsi vagyok, hogy újra megkérdezem, mi van a német leckékkel és fő­leg a német olvasással, amin körülbelül másfél éve lovago­lok. A nyaralási veszekedés ügyében, amint azt nekem megírtad, teljes mértékben igazat adok Neked. Én sem tettem volna másként. Nem árt, hogy megismerted az em­bereket. Abban azonban té­vedsz, hogy az embereket nem lehet megjavítani. S Ha erősen igénybe veszed törté­neti ismereteid, rá fogsz jön­ni, hogy az emberiség, ha na­gyon lassan is, mégis csak fej­lődött, s ha magad jellemén gondolkozol, akkor látni fo­god, hogy te is sokat fejlőd­tél, s minden gyerek közös tulajdonságától, az ösztönsze­rű önzéstől jó részben sikerült m­egsza­badulnod. Köszönöm a tanrended, s várom, mihelyt végleges lesz mind a délelőtti, mind a dél­utáni, újra megírod a teljest. Zongoraóra most háromszor van hetenként? A harmadik tornaórát teljesen pótolhatod, ha reggelenként tíz percet­­ tornázol. Jó volna, ha most már valóban rászoknál a tel­jes hideg zuhanyozásra min­dennap, kivétel nélkül. Én itt zuhanyozás helyett lemosdom minden reggel és este, s tor­nászom is reggel, este. A tan­rendben nem látom feltüntet­ve a német olvasást. Legalább kétszer egy héten egy órát rá kellene szánnod. — Szeret­ném, ha úgy tudnád beosztani az időd, hogy lehetőleg elő­ször végezz az iskolai lecké­vel és csak azután foglalkozz mással. Részletesebben majd csak a teljes órarend kézhez­vétele után szólok hozzá a be­osztásodhoz. Legalább napi másfél órát a levegőn kell lenned. Természetes, hogy eb­be beleszámítod­ a­z útjaid is, mert különben bajosan lesz ennyi időd. Ha­ jó az idő, isko­lába menet a levegős részét utadnak gyalog tedd meg és amíg lehet, az erkélyen, vagy téren olvass. Kedvesem, bizony a világ kérdőjelei később csak még meg fognak sokasodni. Még nagyon kevés kérdőjelre talál­tunk feleletet. De már felfe­dezni a kérdőjeleket is, óriási haladás az az emberiségnek és az egyénnek. Olvasom, hogy most már könyvtárba iratkoztak apu­­káék. Használd fel arra, hogy a Jókai-könyveket kezded ol­vasgatni. Ez elég is lesz, míg megjövök és újra együtt vá­logathatunk majó­, most már a nagy könyvtárban is. Gyöngyikém, nem kell, hogy üres legyen szívednek még a csücske sem, hiszen tudhatod, hogy innét is mi­lyen szeretettel figyelem éle­tedet, s alig várom, hogy köz­vetlenül is segítségedre le­gyek. — Azt hiszem, nem kell mondanom, hogy a nagy ta­nulásban meg ne feledkezz a játékról se, még a társaság­ról se, ezt magad is tudod. Ha hazamegyek, meg foglak tanítani sakkozni, most már ennek is eljött az ideje. Légy vidám kicsi Mókus­ként, és szeressed tovább is a te barátodat, Endrét. Emlékeim a Ha elmúlt éveimre visszatekintek, mindig hosszabban időzöm el az 1934-es évnél. Ekkor kerültem kapcsolatba a forradalmi ifjúsággal, a KIMSZ-szel. Egészen fiatal gyerek voltam. Cukrászinasként dolgoztam egy szőrösszívű mesternél, aki elbocsátott segédjének a mun­káját is velem végeztette el. Napi 14—16 órát dolgoztatott, beleértve a vasárnapot is. Egyszer egy leventefoglalkozáson — mert már oda is kötelező volt járnom — panaszkodtam bará­taimnak kegyetlen sorsom miatt. Emlékszem, két magasabb évfolyamú, vagy ahogy mi hív­tuk, „öreg levente“ is volt ott, akik hallva pa­naszaimat, odasúgták nekem: „Valamelyik este gyere el az újpesti munkásotthonba, majd megbeszéljük ügyedet.” Én el is mentem. Itt találkoztam azokkal a fiatalokkal, akik közül már akkor is többen a Kommunista Ifjúmun­kások Magyarországi Szövetségének tagjai voltak. Új barátaim elvittek túrákra, a ma­gyar munkásmozgalom egyik régi találkozóhe­lyére, a gödi sporttelepekre. Ezeken a túrákon, találkozókon nagyon sok vidám, harcos fiatal­lal ismerkedtem meg, akik a legdrágábbat, az életüket sem sajnálva küzdöttek a magyar nép szabadságáért. Életem első nagy próbái az 1936-os, 1937-es évek voltak. Részt vettem a KIMSZ nagy tün­tetésén, amelyet a spanyol szabadságharc tá­mogatására, a Franco-fasizmus ellen szervezett. Esténként pedig, amikor a városra ráborult a a sötétség, egymás után festettük a gyár falaira a különböző jelszavakat: „Éljen a spanyol sza­badságharc!“ „Éljen a spanyol nép szabadsá­gáért küzdő nemzetközi brigád!” „Szabadságot Rákosi elvtársnak!“ A forradalmi próbát, úgy látszik, kiálltam, mert három év után, 1937-ben, a legnagyobb titoktartás mellett közölték velem, hogy felvet­tek a KIMSZ-be. Kimondhatatlanul boldog vol­tam, pedig a kopók egész hada üldözte a kom­munistákat és a kommunista ifjúmunkásokat. Ettől kezdve mint KIMSZ-tag, nagyon sok megbízatást kaptam, nagyon sok emlékezetes akcióban vettem részt. Mindezek között azon­ban a legemlékezetesebb számomra az 1944- ben kapott megbízatás. Kerekes Pál elvtárssal együtt a magyar ellenállási mozgalom egyik tagjától azt a feladatot kaptuk: derítsük fel, hol vannak elhelyezve a németek nehéz ütegei, Mogyoród, Fót és a dunakeszi országúttól északra fekvő területen. Tudtuk, hogy nagyon nehéz ez a feladat, mégis vállaltuk. Katona­­ruhában, távozási engedéllyel felszerelve, ke­rékpáron indultunk Dunakeszi felé. A terep, amerre mentünk, egyáltalában nem volt valami biztonságos. Hol repülőgépek bom­bázták, hol meg a szovjet messzehordó ágyúk zúdítottak tüzet rá. Útközben megfigyeltük a német hadoszlopok alakulását. Én fel akartam jegyezni, amit láttunk, de Kerekes leintett. — Őrültség. Ha elfognak és megtalálják ná­lunk a rajzokat, nyomban agyonlőnek. Inkább fejben jegyezzünk meg jól mindent. Hamarosan kiderült, mennyire igaza volt ba­rátomnak. Bekarikáztunk Dunakeszire, ahol kerékpáromat egy felrobbanó akna szilánkja megrongálta. Javában javítgattuk, amikor két géppisztolyos német állt meg mellettünk. Sza­vunkat nem értve, bekísértek bennünket az egyik villaszerű ház pincéjébe, ahol a német parancsnokság székelt. Egy alacsony, véres­szemű német tiszt felületesen megvizsgálta iga­zolványainkat és megvetően széttépte.­­— Hol csavarogtatok erre? — meredt ránk. A tolmács gyorsan fordított. ■— Dunakeszin túl van egy villánk — füllen­tettünk, adva a nagy fiút. No és? — Értékeink vannak ott, azokat szeretnénk megmenteni az előrenyomuló bolsevistáktól. —­ Hazudtok. Szökevények vagytok. Hol van az alakulatotok? !— A Rákospatak mentén ...­­— Ha igazat mondtatok, majd átvesz benne­teket a saját tiszti járőrötök, s ha nem, agyon­lövünk titeket. Hű, a mindenit, most aztán halálos kelepcébe kerültünk! Épp a felszabadulás előtt kell meg­halni, ilyen ostoba módon! Egészen beleizzad­tam. „Be kellene csapni ezeket valahogy“ —­­ötlött föl bennem. Amikor megszólaltam, izgal­mamban dadogni kezdtem. — Mi-mi-az­ életünket át áldozzuk a né­met hadseregért. És ez, ez a hála? Dadogásom hallatára a német tiszt röhögni kezdett. Úgy látszik, a mesét is a szívére vette, meg aztán a közben előkerült ropogós sült­csirke is vonzotta, mert intett egyet. •­ Menjetek a fenébe! S mi mentünk is, egy csomó adattal a birto­kunkban. Vajon sejthette-e az a cinikus gyil­kos, hogy kinek a jóvoltából zúdult rájuk éjfél­tájban az a megsemmisítő ágyútűz? Tóm sAndor őrnagy. jVASJ jpRÖLi SALUÓ KAIAPj SZIK m MiiI­­q 3L u.. l tar, In lök IGAZ *

Next