Pajtás, 1957 (11. [12.] évfolyam, 1-48. szám)

1957-01-31 / 1. szám

GÁRDONYI GÉZA A tél szép. Csak köd ne volna benne, meg olykor szeles Idő! Mikor éjjel-nappal suhog a szél, s ember és éllat dide­regve, ködöt lehelve jár, ked­vetlen vagyok. Aggodalom száll meg, hogy a természet intéző hatalma benne felejti a világot a télben' Talán mink vagyunk az utolsó emberek' Ha mink is elmúlunk, a mindent intéző ha-* talom lepecsételi a Föld törté-* netét. Ilyenkor aztán virágcserepet azedek elő. Megtörnöm földdel. Vetek beléjük mindenféle vi-* rágmagot. Odaállítom a kály-* hám közelébe és öntözöm. Az idén egy tulipánhagymát is tettem a cserépbe Öntöztem. És míg odakünn zúgott a hó­zivatar. álltam a kálvha mellett és néztem a cserepeimet. Vajon kikelnek-e? Van-e még élet a földben? Van-e még re­ménység a Föld életében? Egy szerdai napon rozsda- izinbe játszó zöld gombocska emelkedett ki a cserép közepén. Örömmel néztem. A tulipán kelt ki, az én tiszta, szép, piros ta­vaszi virágom. A kályha mel­lett elhitte, hogy tavaszodik. Folébredt. És bontakozik kifelé • földből a világosságba. . . • v-asN,1..*.* ’j í*.*A*.t *• A !y\] > -fr: EÜ-.ttíl Apolgatom, takargatom. Ita­tós papirosból formálok neki köpönyeget, hogy mikor ablakot kell nyitni, meg ne fázzon. És öntözöm reggel, este lanpvos vízzel. Harmadnapra már akkora, mint a datolya magva. Egyre kijjebb emelkedik a földből. Egy napon már széjjel is nyitja üde vörös palástját, és megmutatja, hogy a palástja bélése zöld se­lyem. Aztán két vékony zöld gallérocska tűnik elő. A két gal­lér között egy gömbölyű zöld fej: az ő elburkolt orcája. Aliért lehet örülni az ilyen 1 semminek? Hogy zöld? Hi­szen annyi zöld növény terem nyáron a Föld kerekén, hogy a más csillagok lakói bizonyára zöldnek látják a mi csillagun­kat. Hogy virág? Hogy télen nő? Hogy nekem virul7 Kilenc óra előtt... Reggel van. Tanítás előtt benyitok a Budapest Gubacsi- hídfői iskola nyolcadikosaihoz. Az osztályban fiúk és lányok tanulnak együtt. Nem kell számolni ahhoz, hogy megállapítsa az ember több a lány, mint a fiú. Ahogy túl vagyunk az ismerkedés percein, máris panasz­kodnak. Sokáig tartó kényszerszünet után rengeteg a tanulni- való. Különösen a számtan okoz nagy fejtörést. Nevetve mesélik, ha volna egy bűvös pálcájuk, tíz Csupor Zsuzsikát varázsolnának az osztályba, mert ő számtan tanár­nak készül, fgy őreá bizton számíthatnak. Nem lennének fiúk a fiúk. ha el nem mondanák, hogy amikor a svájci gyerekek ajándék-csokoládéját megkapták, ők még ki sem bontották, s a lányok már meg is ették a csokolá­dét. (Vajon a tanulásnál is ilyen falánkok a lányok?) De ha van 13 játékos jókedv, a tanulás gondja bizony ka­cagást űző Még sem kell attól tartani, hogy szégyent hoznak iskolájukra a nyolcadikosok. Erre bizonyíték az is, hogy el­jövőben Halupka János tanár bácsi azt súgta nekem: „Szor­galmasak ezek a mi gyerekeink!” Nem. Az eletnek örül az em« bér. Az élet szemlélete gyönyö­rűség. És künn most az egész vi­lág határtalan nagy fehér temető* át van élet a földben? Van élet a fehér szemfedő alatt? Íme, ez a bájos virág megfelel reá: megélemlett a koporsójá­ban és kikéit. Az arca még bu­rokban van, de máris a világos­ság felé fordul. A világosság az ablak jégkérgén aránylik által* Ez a növény úgy szereti a na­pot, mint az emberi Már régen érzem, hogy van valami rokonság az ember és a virág között. Talán az élet ereje azonos bennünk! Talán* hogy az égi nap egy'— ős­anyánk. Talán a virág emberré válik holta után? Az emberből meg virág leszen? Künn tél az idő, és mi ketten együtt melegszünk a tulipánnal a kályhánál. Az ember meg­fagyna künn a hidegben, mint a virág. A virág él a meleg szo­bában, mint az ember. És nőtt a tulipán. Hogy sugaras napok követ­keztek, nőttében elhajlott az ablak felé. A nap felé hajlott* mint a gyermek az anyja felé* Odatettem az ablak párká­nyára, de háttal. Ha boldog tud lenni a virág, a tulipánom bizo­nyára boldog volt. Széles zöld levelei szinte itták a sugarakat. És ott is maradt. Már másnap kiegyenesedett és lebocsátotta maga körül vas­tag és széles palástját. A bim­bója felnyulladt. Nőtt napról napra. Végre egy februáriusi napon kinyitotta üde orcáját éz tartotta a napnak. Kinézett as ablakon a napfényes télbe, mini én. Nem ismerhetem a teremté­tit kait, de érzem, hogy az az ér-

Next

/
Thumbnails
Contents