Pajtás, 1967. július- december (22. évfolyam, 26-50. szám)
1967-07-06 / 26. szám
TÁBORI HISTÓRIÁK AZ ÉBER ŐRS A BAKONYBAN Tegnap este 11 óra körül bekukkantott hozzánk a táborvezetőnk. Éppen javában nevetgéltünk. „Hm! De éberek vagytok még!” — jegyezte meg. Ma reggel ismét benézett. Mit csinálhattunk mást: nevetgéltünk. „Hm! De éberek vagytok már!” — mondta és mindjárt hozzá is tette: „A tejet kellene elhozni a faluból!” Abban a pillanatban talpra ugrottunk és az őrsvezetőnk, Puszter Józsi már vezényelte is: „Éber őrs vigyáz! Indulj!” Éber őrs? Nem is rossz név. Útközben elhatároztuk: ez lesz az ismertetőjelünk. Éberen vigyázunk a tábor rendjére. Visszafelé jövet már szükség is volt az éberségre. Negyvennyolc üveg tejet cipeltünk. Ráadásul egy rozzant fahídon is át kellett kötéltáncoznunk. Szerencsére egyetlen üveg sem törött össze. Esztergomban, a Duna partján vagyunk. Az úttörőház riporterképző táborának tagjai díszsorfalat állnak. Szülők, testvérek integetnek. — Szerencsés Hajózást! Víziszerencsét! — hangzik a búcsúköszöntés. Azután Bartók László túraparancsnok engedélyt ad az indulásra. Utolsó tisztelgés az evezőkkel. — A magyar úttörőmozgalom történetében először indulnak fekete-tengeri vízitúrára pajtások. A flotta négy őrsi csónakból áll. A felszerelés: gumimatracok, kempingsátrak, hálózsákok, élelem, meleg takarók, térképek, műszerek, magyar, jugoszláv, román és bolgár pénz. A várható élményekben gazdag utat a pajtások a MAHART szakembereinek segítségével készítették elő. Tőlük kapták például a térképeket, s a műszerek legtöbbjét. A veszélyekkel teli, zuhatagos Kazán-szorosban uszályok szállítják át a flottát. A pajtások bármelyik hajóról táviratot küldhetnek az otthoniaknak. A Dunán 1200 kilométert neveznek. Végállomás: a bulgáriai Russe. Innen vonaton folytatják útjukat Várnába, ahol a tenger mellett, az Aranyparton egy hétig táboroznak. Berde Mihályné OTTORO FLOTTA INDULT A FEKETE-TENGERHEZ RENDKÍVÜLI PARANCSOT KAPTAK A MAGYAR HAJÓK KAPITÁNYAI Az egyensúlyozást gyakoroljuk a gerendahídon Kedves Szüleim! Maholnap vége a vízitúrának, s nem ittam ki a Dunát, nem gázoltam le egyetlen tolóhajót sem, jogosítványom összes betétlapja megvan. Szóval potyára aggódtatok. Mindjárt az első sátorverésnél Puffancs olyan ügyesen célozta meg a fakalapáccsal a sátorcöveket, hogy két napig sántikáltam utána. A sátor különben nagyon érdekes csinálmány. A jó Duna menti csapadék, szúnyog, szél egyaránt könnyedén besétál nyílásain, de Puffancs valahányszor betolat, mindig szétdúlja az egész karosszériát. Voltam már őrségben is. Sajnos nem zajlott le incidens nélkül. A táborvezető ugyanis este szabatosan felolvasta, mi a jelszó. Utána elhagyta a tábort, s mire visszajött, elfeledte. Persze nem akartam beengedni, a szabál az szabál, de olyan szívhezszólóan kért, hogy végül is áthágtam a regulákat. Nem tudom, lágyszívűségem miatt nem kerülök-e maccsba. Mindenesetre kezeljétek diszkréten a dolgot. Felháborító, de tény: a bocskorom hűtlenül elhagyott. Dunafürednél még vidáman klappogott a lábamon, de mire Adonyba kikötöttünk, nyoma veszett. Ezekben a mai bocskorokban nincs semmi tisztesség. De azért ne haragudjatok rám, a szappanon és a fogkrémen megspóroltam az árát. Jól vagyok. Néhány ilyen bagatel dolog is történt. 1. A lapátok nagyobb hólyagot húztak a tenyeremre, mint ami Puffancs nyakán díszült, továbbá a pad is olyan kutya kemény, hogy éjszakánként kénytelen vagyok hasmánt aludni. 2. Pakson hideg vizet ittam, a mandulám kétszeresre dagadt, ami erősen hátráltat a repeta harcban. 3. Solton nem egészen piros almát csórtunk, minek következtében Bölcskéig ötször hajtottunk végre kényszerleszállást. 4. Közelebbi ismeretségbe kerültem két öntudatos darázzsal, s most olyan vörös az orrom, mint Izsák bácsié záróra után. Mondom, ezek a csekélységek nem zavarnak. Remélem következő beszámolómban is hasonló kellemes hírekkel tudlak megörvendeztetni benneteket. Szerető fiatok: Balek Benő