Pajtás, 1967. július- december (22. évfolyam, 26-50. szám)
1967-07-06 / 26. szám
Kedves Barátom! ölcsönösen megígértük, hogy minden élményünkről beszámolunk egymásnak. Tudod, hogy apu harckocsizó. Parancsnok. Képzeld, az egyik nap azt mondja édesanyámnak: „Holnap reggel egyhetes kihelyezésre megyek. Légy szíves készítsd össze a szokott holmimat. De ne csak rám gondolj, hanem a fiamra is. Velem jön.” Hidd el, hogy egész éjjel egy percet sem aludtam. Állandóan az motoszkált a fejemben, milyen lesz végre közelről egy T-54-es harckocsi. Reggel, mire megjött apuért a gépkocsi, már én is útrakészen álltam. Másnap berendezkedtünk közös sátrunkban, utána, m irány a vezetési pálya! Erről a pályáról elmondhatom neked, hogy ugyancsak próbára teszi a harckocsivezetőket. Keskeny kapukon, zegzugos útvonalon, széles árkokra fektetett gerendákon, meredek lejtőjű mélyedéseken kell keresztülhatolniuk, ráadásul nem is valamiféle széles ablaküvegen nézelődve, hanem egy lőréshez hasonló nyíláson át figyelve a szörnyű nehéz terepet. Apu elmondotta, hogy a harckocsivezetők az ülésből egy bizonyos tért nem is látnak. Ez az úgynevezett holt tér, amit valósággal vakon küzdenek le. Elegendő egy parányi túlhúzás a botkormányon — két botkormány van a harckocsiban! — s máris kész a katasztrófa. Mindezt — s még sok mindent — apu, meg a harckocsizók magyarázták el tüzetesen, miközben naphoszszat figyeltem az acélkolosszusok mozgását, a vezetési pályán. A T-54-esek a világ legjobb harckocsijai közé tartoznak. Gyorsak, fürge mozgásúak, 100 milliméteres lövegük lövedéke képes átütni a legvastagabb páncélozott „ellenséges” harckocsikat is. Páncélfaluk nagyon vastag, megvédi a kezelőszemélyzetet a szemből, vagy oldalról jövő „ellenséges” lövedékektől, rakétáktól. Emellett ezeket a harckocsikat is ellátták infra-berendezéssel, aminek a segítségével a személyzet sötétben is jól látja az utat, a terepet, a felbukkanó, akadályokat. A harckocsi parancsnoka, aki rádión keresztül kapja elöljárójától az utasításokat, periszkópon át figyeli a terepet, s a parancsoknak megfelelően rádión irányítja három beosztottját. (A nagy dübörgés elnyomja a beszédet, ezért nélkülözhetetlen a rádió-összeköttetés.) A harckocsivezető a motorszerkezet gazdája, az egész acélóriás mozgatója. Leküzdi az útjába eső akadályokat, áthatol a szűk erdei utakon, gerendahidakon, sziklaszorosokon. Nélküle a harckocsi harmadik embere, az irányzó semmire sem menne, hiszen előremozgós, gyors fordulatok nélkül egyszerűen képtelen lenne irányzóműszereivel megcélozni az „ellenséges” célpontokat. A kilövést végző embert apuék töltőkezelőnek hívják. Fontos az ő munkája is. Azon a szűk helyen, ami egy-egy embernek a harckocsiban fut, a töltőkezelő szüntelenül le-fel hajolva emelgeti a több mint harminckilós lövedékeket, tölt és ürít, ráadásul kezeli a nehézgéppuskát is. Sok, nagyon sok gyakorlás szükséges ahhoz, hogy a T-54-es kitűnő adottságai győzelemre segítsék a személyzetet. Bármikor képesek egymás helyére állni, ha erre szükség van. Lassan be is fejezem soraimat. A stabilizátor ügyes kis szerkezet! Segítségével a T-54-es lövege állandóan a megcélzott „ellenségre” irányul, függetlenül attól, hogy éppen dombra kapaszkodik, vagy mély árokba ereszkedik-e. Amikor pedig elérkezik a lövés pillanata, akkor a töltőkezelő megnyom egy kis gombot, s máris repülhet célja felé a félelmetes gyorsasággal száguldó lövedék. Most pedig búcsúzom, ölel barátod: Zoli. Lejegyezte: BARKOVITS ISTVÁN őrgy. A LEVÉL ÍRÓJA: ODORICS ZOLI .