Pajtás, 1972. július-december (27. évfolyam, 27-51. szám)

1972-07-05 / 27. szám

Világoskék lenge ruhája, arany­szőke haja van a királylánynak, de nem Hetedhét országban él, hanem Szegeden, és a tanévben leginkább a gyakorlóiskolában tölti idejét A ki­rálylányt Kovács Péternek hívják, legkedvesebb időtöltése a kajakozás. Most itt királylánykodik a pécsi Nemzeti Színház Kamaraszínházá­ban, ahová az ország minden tájá­ról érkeztek gyerekek, hogy a megyei elnökségek javaslatai alapján részt vegyenek a négynapos országos úttö­rő-színjátszó fesztiválon. A nézőtér jól mulat a szegediek műsorán, megtapsolják a Párduc őr­söt. Két pompás öregasszony-ala­kítás: Rébi anyó és Potykáné („A mennyet járt diák”-ból) A darabot a szentendrei szabadtéri teátrumban látta a hetedikes rende­ző, Rédei Ottó, s úgy gondolta, előad­ja őrsével a raj — ki mit tudón. És íme: az országos találkozóig jutottak el. A történet: egy pásztorlegény sze­reti a király lányát, de az öreg ki­rály hallani sem akar a dologról. Le­fejezteti hóhérjával a legényt, mire a királylány végez magával, de ezt már a király, sőt a hóhér sem éli túl. A történet a túlvilágon folytató­dik. Győz a szerelem, és a fiataloké a fele királyság, amit abból is láthat az ember, hogy Vágvölgyi András, a király kettészakítja a koronáját. Szellemes paródiája ez a király­­drámáknak. Semmi erőltetettség nincs bennük, úgy játszanak a fiúk, mintha nem volna színpad meg nézőtér. Csak ők vannak most — és a játék. A király iszik az ellenség véréből, csettint egyet, és olyan fintort vág, mintha azt mondaná: tűrhető. Hogy nevet a közönség ! ! * * * A fesztiválon legtöbben a pécsi Mátyás király utcai iskola úttörői­nek előadásáról beszélnek. A Háry JATSZ János című daljátékot adták elő re­mekbe formálva. Szövegmondásuk, éneklésük érett előadókat, művészi rendezést mutat! Tetszett a mágocsiak Április című verses összeállítása is és a sellyei 494. sz. Zrínyi Miklós Úttörőcsapat színjátszóinak „Csilicsala csodái” cí­mű mesejátéka. Pedig ez utóbbival kapcsolatban kétségeim voltak, ezt a darabot láthattuk már filmen, néz­hettük a tévében, hallhattuk a rá­dióban, vajon mit tud még ehhez hozzátenni egy maréknyi baranyai gyerek? Tudtak. Nem véletlenül nyertek járási és megyei aranyérmet. Jelenet „A mennyet járt diák” című középkori komédiából: A két Kukucska-lány a mennyeieket kéri, hogy akadjon végre legény, aki rájuk néz — Szia, mami! — Nekem szóltál? — Miért, van itt más ba­nya is?! Úgy látszik, Kacor kandúrt meg kell győzni valamiről...

Next