Pajtás, 1982. január-május (37. évfolyam, 1-20. szám)

1982-01-07 / 1. szám

ként lehet csukából, kuko­ricabajuszból a csutkaba­bának hajat fonni. Azt mondják, Vitéz né­ni talán még többet ját­szik, mint kislány korában. Lakásában egymást érik a játékok. A leghíresebb csutkababáiból, a Juliskák­ból is egy regimentre való található, és ezek a babák azonos nevüket egy orszá­gos zsűritől kapták. Még­pedig azért, mert ősi stí­lust képviselnek, ugyan­olyanok, mintha félezer évvel ezelőtt öltöztették volna fel őket a falusi lá­nyok. Juliskáit kiállították már a debreceni, budapes­ti múzeumokban és a gyűj­tők idezarándokolnak miattuk az ország legtávo­labbi részéből is. Boros Jutkáék is kaptak ajándékba babákat. Az ágy szélére ülve, a szőnyegre hasalva, a többi játékkal is eltöltöttek néhány önfeledt órát. — Ki készített már ott­hon magának vagy a test­vérének játékot? — kér­deztem tőlük. •— A tanyán, ahol fosz­tani voltam a múltkor, egy szálig elégettük a csuhét — felelte Vadnai Laci. — Nemcsak erre gondo­lok. Rohodi Csilla felemelte a kezét. — Szárból csináltam ök­röt, szekeret, vályút és ku­tat. — A művelődési házban, ahol időnként bemutatót tartok, tapasztalom, hogy kézügyesség dolgában nem állunk valami jól. És mint­ha kevesebb lenne a gyere­kek között a táncoslábú, jó hangú mókamester is — jegyezte meg Vitéz néni. Volt egyszer egy játék... Nosztalgiahullám ... Sze­retnénk, ha megismétlődne mindaz, ami szép emlék az életünkben. De lassan a fa­lusi kukoricafosztókról is csupán ezt írhatjuk: „Volt egyszer egy játék ...” Vi­téz néni nélkül a hajdúná­nási sem lett volna olyan igazi. Neki ugyanis hop­­mesterként sem akad pár­ja. Nem, nem lehet feltá­masztani a régi csuhés dél­utánokat. De az összejöve­telek, tereferék igényét, vi­dám hangulatát igenis át­menthetjük mai életünkbe. A téli napok alkalmasak arra, hogy felkeressük a környezetünkben élő Vitéz néniket, kifaggassuk nagy­apát, nagyanyát, össze­­gyűjtsük tréfáik, játékaik, táncaik és dalaik színe­­javát. És abba se nyugodjunk bele, hogy visszafejlődik a kéz! A kombájnok után is lehet fonásra alkalmas csuhét gyűjteni, s ahol nincs csutka, ott van fa, fém­, műanyag, amiből játé­kokat fabrikálhatunk. A Belkereskedelmi Mi­nisztériumtól megtudtam, hogy egy nagyobb ajándé­kozás alkalmával, mint például a karácsony, hat­száz millió forintot költ az ország játékra. Tengernyi pénz! Pedig én Hajdúná­náson, egy késő őszi dél­után azt láttam, hogy in­gyen is lehet játszani. Faragó György­Fotó: Wagner Margit Hunyósdi, kereplővel. Hol van az a lány, aki így rá ne találna a keresett legényre? Játékszekrény. Azt mondják, hogy Vitéz néni ma többet játszik, mint kislány korában

Next