Pannonhalmi Szemle 1930
Tanulmányok: - Kelemen Krizosztom: Rendünk XV. évszázadának küszöbén
szaggatták szépséges lombkoronádat! Hány sistergő villám cikázott körülötted! Emlékszel-e rá, vén fa, mikor Rákóczi gyűlésezett árnyékodban? Mikor vert hadak pihentek meg, midőn győzedelmes, ujjongó harci dalok születtek és csendültek föl lombsátorod alatt? Érzed-e, vén óriás, az egymásra nehezedő évszázadoknak a terhét? Soká élsz még, avagy ,,succisa virescis", kivágva is új sarjat nevelsz? Ilyenféle kérdések és érzelmek fakadtak lelkemen akkor is, midőn egy másik faóriásra Szent Benedeknek Monte Cassino ormára ültetett, 1400 éves életfájára tekintettem föl. Patriarcha vagy te, hatalmas fa, társaid között, amint ültetőd is patriarchája a nyugati szerzeteseknek. De hát időszerű-e ma, az autók repülőgépek, Zeppelinek, százkilométerekre hordó ágyuk, lángszórók, fojtógázok s egyéb új alkotások izgalmasan újszerű napjaiban Libanon öreg cédrusával bíbelődni? Igenis, időszerű. A modern Bábelnek szemünk láttára történt összeomlása, az a kínos, de hasztalan vergődés, menekülni akarás a romok alól, melynek szenvedő alanyai vagyunk, kinyitotta az emberiség jobbjainak a szemét. Ma már sokan látják, hogy kissé túlságosan kifelé néztünk, kifelé értünk a belső értékek rovására. Érzik, hogy messzebb mentünk, mint szabad lett volna. Ma már sokan látják, hogy a hírtelen növéssel nem tartott lépést, nem volt arányban a belső szerveknek a kifejlődése, hogy a száguldó technikai kultúra mellett messze a mélyben visszamaradt, aminek pedig vele párhuzamban kellett volna haladnia visszamaradt a benedeki „conversio morum", az erkölcsöknek folytonos javulása. Ma már látjuk, hogy morális teherbíróképesség nélkül összeroskad az emberiség a kultúra áldásai alatt. Bizony a háborút, az összeomlást, a forradalmakat, ezt a csúf békétlen békét, mind, mind a materiális és morális kultúra egyensúlyának hiánya okozta. Ezért nézünk ma, a kelő, múló divatok, a vakmerő nekilendülések, irgalmatlan összeomlások idején, szinte döbbenetes hódolattal szent Benedek gazdag, erős fájára, melynek 1400 év nem idő, melynek kicsi Európa, hogy árnyékát elfoglalja. A vitalitásnak mily megfoghatatlan princípiumát, a dimensióknak mily kolosszális mértékét kapta szent Benedek rendje örökül, hogy az arányok kifejlődését 1400 év múltán sem tudjuk elgondolni, hogy küldetésének korlátait a szinte másfél évezred sem tudja fölállítani! Nem ernyedt el szent Benedek rendje a térítésben, Európa félvad népeinek kulturnemzetekké nevelésében, a rokon törzsek dúló harcainak helyén a keresztény államok kialakításában. Sohasem merül ki e rend munkálkodása, mert dolgos kezét az imádságban pihenteti, fáradt szellemét a jókedvvel végzett munkával frissíti. Nem öregedett el, mert életcsírája Krisztusé, szent Benedeké csak a keret, melyet bölcs mérséklettel a keresztény család eszméjéből, Róma jogából és milítiájából szerkesztett össze szerzetesi fegyelemmé. Íme, az isteni elv egy világraszóló