Pápai Közlöny, 1920 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1920-11-21 / 47. szám
Pápa, 1920 november ai^^VYVT^ 47. szám. ' "Thini .Mi H . i..^" —— — ^PA í^iVi Közérdekű független hetilap, ( Megjelenik minden vH^árufif). Előfizetési árak : Egész évre 50 K, félévre 25 K, negyedévre 1250 K. Egyes szám ára 1 korona. Laptulajdonos és kiadó : POLIATSEK FRIGYES. Hirdetések és Nyílt terek felvétetnek a főiskolai könyvnyomdában (Petőfiutca) és Stern Ernő könyvnyomdájában (Fő-tér). Csak kitartás ! Megtörtént, aminek meg kellett történni. Már hangoztattuk, hogy leírhatatlan erőszakkal állunk szemben, előre nyugodtan és okosan ki kell térnünk, amint kitértünk akkor, amikor megbízottaink Trianonban aláírták a békeszerződést. Ez a szerződés valami rendkívüli, valami páratlan a világtörténelemben. Sokan próbálták már jellemezni, de mindegyik jelző alul maradt a rémítő és embertelen valóságon. A győzők parancsa teljesült. Ratifikáltunk. Izgalmaktól, fájdalmaktól, szenvedésektől megtépett hangulat közepette tettük meg azt a lépést, de megtettük, mert kényszerítve voltunk reá, mert ha nem tettük volna, úgy — amint a nemzetgyűlés is igazolva látta — még katasztrofálisabb helyzetbe kerültünk volna, mint amelyben jelenleg vagyunk. Most már megtörtént és levonva az esetleges konzekvenciákat, adjunk hálát az Istennek, hogy úgy, ahogy túlestünk azon a fekete napon, amelyen a ratifikálást a nemzetgyűlés megszavazta. A nemzet életének egy új fejezete nyílik meg, talán a legkomiszabb, a legsúlyosabb. Most már gyorsított ütemben fog ránkszakadni a békeszerződés likvidálása, már amennyiben végrehajtásáról szó lehet. Nem bízhatunk senkiben és semmiben, csak önmagunkban és a jó Istenben. A határrendező és a jóvátételi bizottságokba vetett reménységeinket a lehetőségig le kell fokozni, mert kevés reménységünk van arra, hogy kicsikarjunk valami keveset ellenségeink karmaiból. A fődolog az, hogy időt nyertünk s ha okosan élünk vele, akkor nincs okunk a csüggedésre. Históriai megállapítás, hogy bajban és nyomorban egymásra talál a magyar. Ebben a tudatban várjuk is a fejleményeket, mert mi szentül hisszük, hogy a magyar örökre megmarad históriai tényezőnek. És hogy históriai tényezőnek megmaradjunk, elsősorban összetartásra van szükségünk. Amikor a békeszerződést ratifikáltuk, ezzel, ismét a nemzetek sorába léptünk. Nem tekinthetnek többé bűnösöknek. Mint szerződő fél, egyenrangúvá váltunk. Tartozunk teljesíteni kötelezettségeinket s jogunk van követelni, hogy tartsák meg ezt ellenségeink is. Nem vagyunk megbízhatlanok és fölvethetjük a győztesek gának kérdését is. Számon megbízhatósákérhetjük a sok megszegett kötelezettséget, kezdve a fegyverszüneti feltételeken, melyeket egy pillanatig sem tartottak be. Számon kérhetjük tehetetlen kilakoltatásunkat románok által, visszatartását azoknak az a országrészeknek, melyek az ő ítéletük szerint is a mienk. Megaláztatásunk, a ratifikáció kaudiumi igája révén, íme jogokhoz jutottunk. Élni fogunk velük. Most szabadok és függetlenek vagyunk, de . . . csonka, igen csonka a hazánk. De ezt a csonka hazai földet, mint tigrisek, őrizni fogjuk. Többé nem fog a magyar fiú idegen földön és idegen földért hősieskedni. Kicsiny, nagy, szegény és gazdag, mind, mind egy szívvel, egy lélekkel hisznek, remélnek és bíznak — egy jobb jövőben. Ne csüggedjünk. A csüggedés, kishitűség nem méltó a magyar nemzethez. Legyünk okosak, előrelátók. Az érzelmi momentumok ne homályosítsák el észszerű tisztánlátásunkat. Letördelt határainkon most még karvalyok vihognak, de reméljük, hogy a helyzetnek még mi is leszünk urai és ehhez elsősorban összetartás kell. Fogjunk minél előbb odaadó munkához, hogy felemeljen a munka áldása. Az okos, a bölcs, kitartó, az ernyedetlen munka győzelmében bízzunk. Reményeinknek önmagunk értéke adjon tápot. Ez az erő éltet, alkot és feltámaszt. Ha minden magyar ember így fog gondolkozni és mondjuk: kötelessége így gondolkozni, akkor nyugodt lelkiismerettel és biztató reményekkel várhatjuk a bekövetkezendő fejleményeket. Ne csüggedjen el senki azért, hogy ratifikáljuk a békét. Meg kellett tenni, kényszerítelek reá bennünket, meg kellett tennünk, hogy a tisztviselő-, iparos-és a munkásosztály zavartalanul dolgozhasson. Meg kellett tenni, hogy elkerüljük egy újabbi rablóbandának bevonulását. Meg kellett tenni, hogy erőt gyűjtsünk egy szebb jövő megteremtésére. Nyugodjunk meg a békeszerződés ratifikálásában, de csak abban a tudatban, hogy ez a megnyugvás csak ideiglenes jellegű. Azon a gyásznapon, amidőn nemzetgyűlésünk a ratifikáláshoz némán hozzájárult, minden magyar érzésű ember szívében meggörnyedt önérzet: fölegyenesedett a — Feltámadunk! A fényűzési adó. A fényűzési adó december 1-én való életbe léptetése iránt intézkedő pénzügyminiszteri utasítás, az érdekelt kereskedők körében általános megütközést keltett, mert ez is egyike azoknak a kormányintézkedéseknek, melyek a gyakorlati élet tekintetbevétele nélkül foganatosítottak. Maga a fényűzési adó intézménye olyan terheket ró a kereskedelemre, amelyek egyáltalában nincsenek arányban az államkincstár részére ebből a forrásból várható bevételekkel. Az adó terheit nagy mértékben súlyosbítja az, hogy egyenesen a kiskereskedelmi forgalomra alapítja a törvény, a végrehajtási utasítás pedig szinte zaklató jellegű formaságokhoz köti az eladást, valószínűleg attól tartva, hogy a forgalom egy része esetleg kibúvik az adó alól. Nem elég, hogy a detailkereskedőnek pontos raktárkönyvet kell vezetnie, amelyben fel kell tüntetnie a raktár minden gyarapodását, darabszám, súly, hosszvagy ármérték szerint, az áruért elérni szándékolt árat és minden a raktárból történt elvonást, hanem még minden eladásról 8—10 rovatot tartalmazó eladási bárcát kell kiállítania és a vevőnek kiszolgálnia. Emellett persze minden érkező árutételt még külön be is kell jelenteni. Szinte elképzelhetetlen, hogy a derailkereskedő minden centiméter selymet vagy bársonyt elkönyveljen és megbízhatóan kimutasson. Még talán kisebb baj az, hogy a sok mindenről gondoskodó végrehajtási utasítás arról egy árva szóval sem emlékszik meg, hogy mi történjék a valamiképpen megsérülő, elkallódó, estleg ellopott pár selyemkeztyűvel, disztollal vagy hasonló tárggyal. Ha ezek után is fizetni kell a fényűzési adót, a legálisan eladott tárgyakat annyira drágítani fogja, hogy az üzletet majdnem lehetetlenné teszi. Sokkal egyszerűbb és a fiskus szempontjából is praktikusabb volna, ha a fényűzési adót nem a kiskereskedőtől szednék be, hanem a gyárostól, illetőleg a külföldről importált cikk után a vámkezelés alkalmával. A végrehajtási utasításnak a formaságokat előíró részei egyáltalában nin-