Pápai Közlöny, 1920 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1920-11-21 / 47. szám

Pápa, 1920 november ai^^VYVT^ 47. szám. ' "Th­ini .Mi H . i..^­" —— — ^P­A í^iV­i Közérdek­ű­ függ­etlen hetilap, ( Meg­jelenik minden vH^áru­fif). Előfizetési árak : Egész évre 50 K, félévre 25 K, negyedévre 12­50 K. Egyes szám ára 1 korona. Laptulajdonos és kiadó : POLI­ATSEK FRIGYES. Hirdetések és Nyílt­ terek felvétetnek a főiskolai könyvnyomdában (Petőfi­utca) és Stern Ernő könyvnyomdájában (Fő-tér). Csak kitartás ! Megtörtént, aminek meg kellett tör­ténni. Már hangoztattuk, hogy leírhatat­lan erőszakkal állunk szemben, előre nyugodtan és okosan ki kell térnünk, amint kitértünk akkor, amikor megbízot­taink Trianonban aláírták a békeszerző­dést. Ez a szerződés valami rendkívüli, valami páratlan a világtörténelemben. Sokan próbálták m­ár jellemezni, de mind­egyik jelző alul maradt a rémítő és embertelen valóságon. A győzők parancsa teljesült. Ratifi­káltunk. Izgalmaktól, fájdalmaktól, szen­vedésektől megtépett hangulat közepette tettük meg azt a lépést, de megtettük, mert kényszerítve voltunk reá, mert ha nem tettük volna, úgy — amint a nemzet­gyűlés is igazolva látta — még katasz­trofálisabb helyzetbe kerültünk volna, mint amelyben jelenleg vagyunk. Most már megtörtént és levonva az esetleges konzekvenciákat, adjunk hálát az Istennek, hogy úgy, ahogy túlestünk azon a fekete napon, amelyen a ratifi­kálást a nemzetgyűlés megszavazta. A nemzet életének egy új fejezete nyílik meg, talán a legkomiszabb, a legsúlyo­sabb. Most már gyorsított ütemben fog ránkszakadni a békeszerződés likvidálása, már amennyiben végrehajtásáról szó lehet. Nem bízhatunk senkiben és semmi­ben, csak önmagunkban és a jó Isten­ben. A határrendező és a jóvátételi bizott­ságokba vetett reménységeinket a lehe­tőségig le kell fokozni, mert kevés remény­ségünk van arra, hogy kicsikarjunk valami keveset ellenségeink karmaiból. A fődolog az, hogy időt nyertünk s ha okosan élünk vele, akkor nincs okunk a csüggedésre. Históriai megállapítás, hogy bajban és nyomorban egymásra talál a magyar. Ebben a tudatban várjuk is a fejlemé­nyeket, mert mi szentül hisszük, hogy a magyar örökre megmarad históriai té­nyezőnek. És hogy históriai tényezőnek meg­maradjunk, elsősorban összetartásra van szükségünk. Amikor a békeszerződést ratifikáltuk, ezzel, ismét a nemzetek sorába léptünk. Nem tekinthetnek többé bűnösöknek. Mint szerződő fél, egyenrangúvá váltunk. Tar­tozunk teljesíteni kötelezettségeinket s jogunk van követelni, hogy tartsák meg ezt ellenségeink is. Nem vagyunk megbízhatlanok és fölvethetjük a győztesek gának kérdését is. Számon megbízhatósá­kérhetjük a sok megszegett kötelezettséget, kezdve a fegyverszüneti feltételeken, melyeket egy pillanatig sem tartottak be. Számon kér­hetjük tehetetlen kilakoltatásunkat románok által, visszatartását azoknak az a országrészeknek, melyek az ő ítéletük szerint is a mienk. Megaláztatásunk, a ratifikáció kau­diumi igája révén, íme jogokhoz jutot­tunk. Élni fogunk velük. Most szabadok és függetlenek va­gyunk, de . . . csonka, igen csonka a hazánk. De ezt a csonka hazai földet, mint tigrisek, őrizni fogjuk. Többé nem fog a magyar fiú idegen földön és ide­gen földért hősieskedni. Kicsiny, nagy, szegény és gazdag, mind, mind egy szív­vel, egy lélekkel hisznek, remélnek és bíznak — egy jobb jövőben. Ne csüg­gedjünk. A csüggedés, kishitűség nem méltó a magyar nemzethez. Legyünk okosak, előrelátók. Az ér­zelmi momentumok ne homályosítsák el észszerű tisztánlátásunkat. Letördelt ha­tárainkon most még karvalyok vihognak, de reméljük, hogy a helyzetnek még mi is leszünk urai és ehhez elsősorban össze­tartás kell. Fogjunk minél előbb odaadó mun­kához, hogy felemeljen a munka áldása. Az okos, a bölcs, kitartó, az ernyedetlen munka győzelmében bízzunk. Remé­­­nyeinknek önmagunk értéke adjon tápot. Ez az erő éltet, alkot és feltámaszt. Ha minden magyar ember így fog gondol­kozni és mondjuk: kötelessége így gon­dolkozni, akkor nyugodt lelkiismerettel és biztató reményekkel várhatjuk a be­következendő fejleményeket. Ne csüggedjen el senki azért, hogy ratifikáljuk a békét. Meg kellett tenni, kényszerítelek reá bennünket, meg kel­lett tennünk, hogy a tisztviselő-, iparos-és a munkásosztály zavartalanul dolgoz­hasson. Meg kellett tenni, hogy elkerül­jük egy újabbi rablóbandának bevonulá­sát. Meg kellett tenni, hogy erőt gyűjt­sünk egy szebb jövő megteremtésére. Nyugodjunk meg a békeszerződés ratifikálásában, de csak abban a tudat­ban, hogy ez a megnyugvás csak ideig­lenes jellegű. Azon a gyásznapon, ami­dőn nemzetgyűlésünk a ratifikáláshoz némán hozzájárult, minden magyar ér­zésű ember szívében meggörnyedt önérzet: fölegyenesedett a — Feltámadunk! A fényűzési adó. A fényűzési adó december 1-én való életbe léptetése iránt intézkedő pénzügy­miniszteri utasítás, az érdekelt kereskedők körében általános megütközést keltett, mert ez is egyike azoknak a kormány­intézkedéseknek, melyek a gyakorlati élet tekintetbevétele nélkül foganatosítot­tak. Maga a fényűzési adó intézménye olyan terheket ró a kereskedelemre, ame­lyek egyáltalában nincsenek arányban az államkincstár részére ebből a forrásból várható bevételekkel. Az adó terheit nagy mértékben súlyosbítja az, hogy egyene­sen a kiskereskedelmi forgalomra alapítja a törvény, a végrehajtási utasítás pedig szinte zaklató jellegű formaságokhoz köti az eladást, valószínűleg attól tartva, hogy a forgalom egy része esetleg kibúvik az adó alól. Nem elég, hogy a detailkereskedő­nek pontos raktárkönyvet kell vezetnie, amelyben fel kell tüntetnie a raktár min­den gyarapodását, darabszám, súly, hossz­vagy ármérték szerint, az áruért elérni szándékolt árat és minden a raktárból történt elvonást, hanem még minden el­adásról 8—10 rovatot tartalmazó el­adási bárcát kell kiállítania és a vevőnek kiszolgálnia. Emellett persze minden ér­kező árutételt még külön be is kell je­lenteni. Szinte elképzelhetetlen, hogy a derailkereskedő minden centiméter sely­met vagy bársonyt elkönyveljen és meg­bízhatóan kimutasson. Még talán kisebb baj az, hogy a sok mindenről gondos­kodó végrehajtási utasítás arról egy árva szóval sem emlékszik meg, hogy mi tör­ténjék a valamiképpen megsérülő, elkal­lódó, estleg ellopott pár selyemkeztyűvel, disztollal vagy hasonló tárggyal. Ha ezek után is fizetni kell a fényűzési adót, a legálisan eladott tárgyakat annyira drá­gítani fogja, hogy az üzletet majdnem lehetetlenné­ teszi. Sokkal egyszerűbb és a fiskus szempontjából is praktikusabb volna, ha a fényűzési adót nem a kis­kereskedőtől szednék be, hanem a gyá­rostól, illetőleg a külföldről importált cikk után a vámkezelés alkalmával. A végrehajtási utasításnak a forma­ságokat előíró részei egyáltalában nin-

Next