Pápai Lapok, 1877 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1877-01-13 / 2. szám
IV. évfolyam. Előzizetési és hirdetési díjak, felszoblásulások, Waj Cht S Károly könyvkereskedésébe, megyeházzal szemben , inléVegyes tartalmú társadalmi hetilap A pápai jótékony nőegylet- az ismeretterjesztő egylet, kertészeti társulat, lövész- tűzoltó-egylet Megjelenik e lap hetenkint egyszer,szombaton, Hélyegilij mindig külön szeletaló. Felelőn szerkesztű: Ibiire <li All>ilX. 2. szám. A. llir cletéísi <líjak térfogat szerint simílálnak: 18Q oenlim. 20 kr, 50Q centiméterért öü kr, 70Q centiméterért 70 kr, 100 TJ centim. I Tri,50Q eentim. 1 frt 40 kr, 200Q centim. 1 ft, 80 kr, 300Q e julin.. 2 frt, 10 kr, 400Q centim. 3 frt. A közbeeső térfogalóknál a következő magasabb fok díjjá számítalik. Kiadó: Wajdils láx'oly A lap szellemi f'osztSt illető közlemények a szerkeSZtÖ laká'sai'a '. l'exilra 20. sz. emelet, 7. ajtó, küldendők. /iMidők. Papa, 1971. január 13. Előfizetési díjaid Egy évre 6 fr. Kétévre 5 Ir. Negyedévre 1 Ir. 50 kr. T Iszaeretterjesztő-tígyletük ki'ős mereteket gyűjteni, a szellemet kimivelni, az'embernek hivatása. De mit érnének a leggazdagabb ismeretek is, ha azok az egyénben el lennének zárva, ha azok mással nem közölt lennének? A tudomány közkincs, s ép azért azt mások elöl elzárni nem lehet, hanem inkább közölni kell. — Nagyon helyesen mondja a rómaiak jeles szónoka, Cicero: „Impellinumr na tura ul prodesse velimus quam phirimis imprimisque doeendo ralionibusque prudenliae traden dis. Ilaque non facile est invenire, qui qnod sciat ipse non Iradat alleri. Ila non solnm ad discendum propensi sumus verum eliam ad doeen dum. (De fin. 3. 20.) Az emberi természetben fekszik tehát, hogy másoknak leginkább oktatás és ismeretterjesztés által hasznára legyünk. A szellemi érettség fő forrása az egyéni és társadalmi jólétnek, míg annak ellenkezője, a szellemi éretlenség, a legtöbb hibának és bajnak okozója. Igaz az, hogy a legfőbb, mi egy társadalmat, egy népet tiszteletre s a valódi műveltség nevezetére méltóvá tesz, nem a gazdagság- és politikai tekintélyben, sem a műipar és mesterségek általi kitünésben, sem a fegyvertények és világhírű diadalok szemkápráztató fényében, hanem a lehetőleg általánossá lett értelmi és erkölcsi álJ. érettségben Ez előtt három évvel alakult városunkban egy egylet, melynek célja: az erkölcsi és értelmi művelődést közhasznú, az életre gyakorlatilag kiható ismerettárgyakból tartandó nyilvános felolvasások által előmozdítani, s ezen egy let a z i s m e r e 11 e r j e s z l ö-e g y I e t. Mit és mennyit tett, megfelelt-e kitűzött céljának, most nem fejtegetjük azt annál is inkább, mert működése nyilvános vala s így a közönség ítéletet hozhat róla. — Az alapszabályokban kitűzött 3 év eltelvén, az egylet újra alakul. Felhívjuk tehát a l. közönséget, pártolja az egyletet annál inkább is, mert legújabban népszerü munkák kiadásai tűzte ki célul Ez által azt akarja elérni, hogy a nép jó, erkölcsnemesítő olvasmányokat kaphasson, s igy megóvassék azon lelketlen irodalmi lovagoktól, kik halomszámra szórják a nép közé irataikat s megmérgezik annak erkölcseit. Az úgynevezett „ponyvairodalom" ellensúlyozására és kiküszöbölésére törekszik tehát az egylet, s már ezen cél maga is megérdemli, hogy minél nagyobb pártolásban részesüljön. Bizton reméljük, hogy városunknak különösen értelmiségi osztálya, mely már annyiszor adta jelét a jóra, szépre és nemesre való törekvésének , most sem fogja megvonni lelkes pártolásai. EGY ERDÉSZ TŰNŐDÉSÜL Ajánlja L. Shaniera kisasszonynak..) II. ddog valék! édes remény : Virult lelkem zöld levelén. A barátság és szerelem Mosolyogva jártak velem. De csalódás szegett körül; Fájó szivem minek örül?! Minden nyomon csak azt látom: Nincs kedvesem, nincs barátom . . . Mint űzött vad, ide jöttem. Minden oly uj itt köröttem. Oly alkalmas ez az uj táj Feledtetni a mi ugy fáj . . • Ölelem a füvet, fákat; Fii,a, virág bi tanyát ad. O itt senki sem bánt engem. Panaszomat, bátran zengem. Mosolyogj rám édes tájam! Hogy kedvemet föltaláljam. Híved leszek télen nyáron. Szivenyhemet tőled várom . . . Hajsza Barna. Az ipar érdekében. E lapok folyó évi 1-ső számában „egy m. i. (ha nem csalódom, ,,malom-ipar") testületi tag némi észrevételeket tett közzé, s cikkében (úgy látszik legalább) az iparosokhoz intézett felhívásomban foglaltakat általában véve helyesli ugyan, mégis, nyilvánít nézeteket, melyeket viszont én nem hagyhatok észrevétel nélkül. Cikkíró feljajdul, hogy ha társulati jövedelmek szakoktatásra fordítatnak, hol maradnak saját érdekeik ? — Én csak azt hoztam fel, hogy az ipartársulatok jövedelmeiknek legalább részét kötelesek szakoktatási célokra fordítani, s felhívtam mindannyi társulatot, hogy e lapok útján közöljék s adják át működésük eredményét a közönségnek, hadd tanuljon, hadd lelkesüljön egyik társulat a másiktól . . . s cikkíró a helyett, hogy a molnárok ipartársulatának 2—3 évi működését vázolta, s az általa fontosaknak jelölt külön érdekeket felszámlálta volna, elégnek hiszi az egyesülés lehetetlenségének bebizonyítására felhozni, hogy a társulatoknak saját érdekeik is vannak. Én pedig tagadom, hogy volnának, s különösen, hogy a molnár iparosoknak — volnának az egyesülést gátló külön érdekeik. — Van nekik — nem tagadom — egy speciális érdekük, ami nem azonos más társulatokéval — s ez azon körülmény, hogy a molnár ipartársulat a malmok építése, malomfejek — vizeset, vizárok tisztogatása stb. fölött némi felügyeletet gyakorolt. — Ámde ez eljárást az egyesülés sem fogná akadályozni, elkerülhetlen lévén egyesülés esetén szakosztályok alakítása, de másrészről a malmok felméretése a t. megyei bizottmány által már el van rendelve, s a felügyelet bizonyosan a közigazgatási tisztviselők kezébe leend Akit még az Isten is megvetett. (Regényes elbeszélés). Irta: Gajmássy János Iván. III. I^tOSZ. 4. Két gyermek apja. (18. folytatás. A sors nem tagadja meg az embertől az örömöket, csak azért talán, hogy annál inkább érezzük a keserűséget. — Mert a ki folyton fájdalom között tölti életét, vajmi kevéssé fáj az ujabb csapás ; mig ellenben, ki környezetében örömet, boldogságot talál. — nem tudja felejteni egyhamar azt, ha elveszíti, Arthur az esküvő óta mindinkább kezdte érezni, hogy Rózát nem szereti úgy, mint szerette addig, míg Júliával viszont nem találkozott. — De másrészről meg bármennyire iparkodott Róza eltakarni ellenszenvét, nem bírta elpalástolni azt úgy, hogy Arthur észre ne vette volna. Ő ezt saját hidegségének tulajdonítá, s így Róza fájdalma is reá nehezedett önsúlyával. Iparkodott felvidítani s mikor ez neki nem sikerült — még jobban elkeseredett. A családi élet csak akkor érdemes e szép névre, ha valóban is az , hogy pedig ez legyen, nem szükség fény és pompa, hanem az egymás iránti teljes őszinteség, a bizalom, mely nélkül a családi élet valóságos nyűg. És Arthúr távolról sem sejtetni bántotta nejét s ép azért nem is tudta megvigasztalni azt. — De nem is lehetett vala. — A szivet kielégíteni lehet csak, de megnyugtatni nem. Róza kilenc éves korától kezdve, a fővárosban nevekedett, s ott mint tizenöt éves leány, egy táncvigalmon ismerkedett meg egy ifjúval, ki a lelkészi pályára készült; ez ifjú volt szive választottja, s bár évek óta nem hallott hírt felőle, mégis szerette az öt, ki most egy kis falu lelkésze volt. Róza egyik barátnője leveléből értesült arról, hogy az ifjú hol van , s midőn ez kedélyében szokatlan változást idézett elő, Arthúr gyanakvó lett, s kémekkel veve körül ifjú nejét. Róza tehát felkérte barátnőjét, hogy ne írjon többé Gyuláról, így hívták az ifjút, — hanem ha úgy, hogy azt férje észre ne vehesse. Minden oda mutatott, hogy Arthúr még leveleit is elfogatja, s nem jutnak azok kezeihez. A barátnő elkeseredett ezen eljárás kegyetlenségén, s hihető, olvasni küldött könyvtáblára irá ama sorokat, melyeket a dombházi udvarház könyvtárának egyik könyvében írva találtam. És Gyula csakugyan nem sokat késett. Kevés idő múlva, rut zivataros éjszakán kocsi állt meg a dombházi udvarház kapuja előtt és bebocsáttatást kért. A kapu felnyílott. A kocsiból egy ifjú szállt ki, kinek oldalán kard csörgött, mit akkoriban a nemes emberek nem igen szoktak maguktól elhagyni. A házi ur épen honn volt, s vendége elé sietett. — Én Ladár Gyula lelkész vagyok. — mutatá be magát az ifju.