Pápai Lapok, 1878 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1878-06-30 / 26. szám
Assasex-losiztő ófe> Iciadóhivatal Waschit « Kár* oly kisriyvkereskedésében van, ahova az előfizetési és hirdetési dijak is intézendők. Ké.iratok nem adamsik vissza. 30 VAS. K 3. Pál emléke)^ 1 Hétfő. Tivadar »Simon ap.f— 2 Kedd Sarlós Bold. Assz.).* V. 2. LuciajK 29 •) Tibolt >g 30 Roschodes ") Oltó \~ 1 TuamusR. )~ Vegyes tartalmú hetilap. Heti naptár 3 Szerda Kornél, Soma (kath.), Heliodor (prot.j/a\zr.~) Előfizetési dijait: Egy évre 6 fr. — Félévre . 5 fr. — Negyedévre 1 fr. 50 kr. Egy számára 15 kr. Hirdetések 6 hasábos petitsorban 5 kr. UL3 7"Írttél*Ti>en soronkint 25 krral vétetnek fel. Bélyegdij mindig külön fizetendő. 4 Csüt. Ulrik püspök j Osena 5 Péntek Vilm. Apái, Domichij Vilma> Szombatizaiás próféta Ezaiás Pálpa, JUH. 30 Mindegy. Veszprém városában a közel multban bárkivel találkozott HZ ember mindenki csak ezzel állt elő: , no v szép a viola ha dufla"; borban, vízben, örömben, búban mindenütt kedves refrain volt. A ...dufla"1" szó „,f" í betüje meglehetős adag nyegleséget árul el; de a ,.viola" coloraturája bizonyos nonchalance-szá változ tatja s ezm nonchalance-ot a dupla viola annyira fel élénkíti, miszerint lépten nyomon azt bizonyítgatja egész Veszprém, hogy ő még épen nem mondott le az élet örömeiről; sőt midőn simpla viola helyett dupla violát kivan, nyíltan azt árulja el, hogy ő progressiv megy, lépést tart a természetnel; ugrani nem ugrik, de megyen szépen előre. Szép tőle nagyon! íja a városoknak Paris világ város mintájára devise-ket kellene felvenniük s ha Paris a „Fluctuat nec mergilur* ..Hányadik vetődik — t. i. hajója — de nem merül el" devisel vette fel s ha Veszprém városának: Ugy szép a viola ha duí'la" devise-t kellene kapnia, ugy Pápa városa devise-ét ezen egyetlen egy szó képviselhetni: mindegy. A devise-eknek meg van az a jó oldaluk, hogy magoktól jönnek nem kell rajtuk gondolkodni. Városunk 1873 óta annyi támadó próbáltatáson ment keresztül egész a tegnapig, miszerint épen nem csoda, ha már publicumunk egykedvű, a jóra raszra és még egykedvűebben fogadja el az amúgy is szájról szájra járó röviden végző ,,mindegy"-et devise-ül. Városunkban ma már nincs többé ,,adjon Isten" vagy „fogadj Istekv — ma igy köszöntjük egymást, mi iindegy! — A kenyértől az élet magasabb öröméig való roppant téri, a rövid „mindegy"* tölti be nálunk s megcsontozódva néz egyik végletről a másikra mintha mindig azt mormogná: mi iindegy! Borzasztó, rémisztő fekete szó ez a „mindegye. Na városunkon valahogy e szó rajt ragadna, úgy még Dante is kikelne sírjából, hogy pokla kapujának fel iratát: „Lusciate con ogni speranza voi quivi intrale.— Hagyjatok fel minden reménnyel ti kik ide jöttök" a „mindegy"-gyel váltsa fel. „Mindegy, ez egy szó, az egységet, az örök és változhatlan egységet képviseli. Dante felirata korhadt vegyülék s csupa jószívűség e kegyetlen örökké élő maró mindegyéhez képest. Midőn Dante a poklát megírta, mindenki meg volt győződve, hogy ez embernek ördögnek kell lennie s egyenest a pokolból kellett jönnie, mert különben ily minutiosusan s hiven nem lett volna képes a poklát megírni: mi meg már ott vagyunk, hogy ha e „mindegyénél még tovább is időzünk, ugy magunk hisszük el magunkról, hogy valóságosan a pokolban vagyunk. Félre tehát desperatio; félre te megcsontosodott közöny; félre te gyilkos ;mindegye; konyhameszelés lesz, el veled tűzhelyünktől! Igen, konyha meszelés lesz, éléskamra takarítás s udvarseprés! Nincs többé ..mindegy", hanem „előre"! A capite felet piscli, — a hal fején kezd büdösödni. Régi közmondás az, de mégis igaz marad. — Ma — háztartásunk s önkormányzatunk van s ez van élén Pápa városának. Alig pár nap s itt van a konyha meszelés, — a tisztujjitás ! Ha megnézzük, hogy a 72-diki meszelés meddig tartott s minő, magunk is elszomorodunk, hogy annyi jó akaratnak csak a vegetatio a, tengődés a sikere. — Van jogügyi osztályunk, mely csak az állampénztár cassájára exequál, de saját keserves szabályrendeleteinket a molyoknak adja s hízeleg magának, hogy meghozza, a végrehajtás már sok gond volna; van építési víry osztályunk, de csak a tehetetlenek ellen, s az egységesek tüdejének végtelen örömére; van egészségügyi osztályunk a Kelcz-féle cinca és az irhás, és büdös közök nagyobb virágzására; van gazdasági ügyosztályunk, mely 6 éven keresztül 20 — 25 db. fát ültetett a piac körül és por behozatalra évenkint kiadott körülbelől 5000 frtot; van tanügyünk is, de osztálya nincs neki és senki sem törődik az iskolák felügyeletével; van rendőrségünk is, csak hogy az az anyagi igazságszolgáltatást sokkal kényelmesebbnek tartja, mint a rendőrieket s a rendőrséget is arra használja s mig ehhez tehetetlen, addig amahoz nem ért; — adó és illetékügyi osztályunk is van, az az egy osztály felfelé nagyon kitűnő, mert a felszólalás is hasztalan volna ellene, de lefelé annál rendezetlenebb és gondolom formára megy, mindenkor azonban az egyesek contójára s exequal derűre borura, egyik ágyról a másikra épen abban az időpontban, midőn alig van megehető kenyérkereset, szóval a 72-diki meszelés életében csak heteket lehet számítani, ezeket is csak addig, míg a tisztújítás mámora a szükséglet terhes munkájává vált: a munkában már egészben nincs köszönet, az egyes pedig hiába törekedett! Ma holnap itt lesz a tisztújítás, ettől függ városunk sorsa újabb hat évre. Nem hisszük, hogy"akadna bárki is, ki a régi lespedést, tengődést, hátrányokat háztartásunk körül tovább folyni kívánná; nem hisszük, hogy a multak nyomorult tapasztalatai figyelmessé ne tennék az intézőket és résre ne állítaná azon legjobbakat kik feltudják fogni, hogy az egyesek jólétével a város is emelkedik s a város emelkedésével az egyesek is virágzásnak indulnak s a város bukásával egyesek is buknak. Az egyesek és a város közt mindig egyenes viszony van. Együtt élünk, együtt halunk. A „mindegye helyett ujabb jelszót ajánlunk: résre, meszelésre! Szegény beteg ügyünk rendezéséhez. Két hónap óta pusztít a kanyaró és hökhurut (Reuchhusten) városunk gyermekei között és csak ezen kettős járványnak tulajdonítható, hogy városunk lakossága fatális közönyösségében egy kissé meg lett zavarva. Beszélünk az ország reményeinek nagy halandóságairól, és hogy kellene ezen bajon segíteni. Ezen járványok hetek múlva el fognak múlni, és mi bizonyosan azonnal visszaesünk szokott a pathiánkba, pedig járvány nélkül is borzasztó nagy a gyermekek halandósága Pápán, mint azt ezelőtt 3 évvel e lapok hasábjain kérlelhetlen számokkal kimutattuk. Két rendbeli cikk jelent meg a „Pápai Lapok" utolsó számában ez ügyben. Az első cikk írójában látjuk a nemes hazafiúi keblet és valóságos humanistikus szivet, mely minden lehető módon iparkodik a meglevő bajon segíteni; psyhhologiai fejtegetései igen helyesek és igazak valamint éles logikai következtetéssel adja elő hol és kinek áll hatalmában a népet jobb útra terelni. A második cikk orvosi kézből eredt; az orvos constatálja a járvány létezését, hivatkozik a közegészségi törvényre, mely szerint a gyermekek egészségi állapota hatósági felügyelet és intézkedés tárgyát képezi és néhány óvintézkedés felszámítása után egy járvány orvos kinevezését sürgeti. Csakhogy ez által a bajon még koránt sincs segitve. Hogy az orvost ingyen megkapják, azt szegényeink jól tudják, de hogy mégsem fordulnak ehhez segélyért annak az indolentián és szivtelenségen kívül sokszor még az az oka, hogy nem tudják a szjiék, hogy az orvos által irt orvosság árát miből fizetik; ki Pedig a betegnek az orvosságon kivül még szüksége van kellő étel és italra, tisztaságra és gondos ápolásra Mily sokszor történik meg, hogy egy napszámos gyermeke beteg; az apa és anya kénytelen kenyérkeresés végett egész napon át a háztól távol lenni; mit ér most már ily családnak ha van orvosa? lehet ez bármily szorgalmas, fáradozása bizony haszontalan lesz ha nem eszközli ki az említett szükségletek megvevését. Pedig ez nem áll az orvos hatalmában. Városi hatóságunk sem törvényes sem emberséges szempontból nem indult ki akkor, midőn azt vélte, hogy eleget tett kötelezettségének avval, hogy egy városi orvost választott kit nyomorúságosan — 200 forinttal — díjaz. Kell, hogy a város nem csak szegény orvosról gondoskodjék, hanem még arról is, hogy az orvosa által rendelt gyógyszerek a szegények számára ingyér — azaz a város költségén szolgáltassanak ki. Ez ugyan pénzbe kerül, de ki merné ezen igazságos követelést megtagadni? van-e a városnak oly képviselője aki nem látná be, hogy ezen 5 vagy 600 forint újabb teher által igen számos élet menthető meg a haza javára? Minél sűrűbb a népesség, minél több a munkaerő, annál jobban van biztosítva egy nemzet függetlensége, szabadsága és jövője, annál többet produkál, miáltal anyagi jóléte, gazdagsága gyarapodik. A sűrű népességű Angol és Franciaország, Belgium és Hollandia igen gazdagok; a ritka népességű Orosz és Törökország szegények, pedig ez utóbbiak természettől fogva sokkal termékenyebb országok mint amazok. Ismételjük, a város tartozik gondoskodni arról, hogy a szegények nem csak orvost, de gyógyszert is kapjanak ingyért. Ezzel megfelelt kötelességének. De a szegény mint említettük még nincs segítve avval ha van ingyen orvosa és gyógyszere; kell neki még ezen kívül a neki illő élelmezés gondozás és ápolás. Ha volna kórházunk, akkor volna a bajon segítve, mert ott a beteg mindenben részesül mi minél gyorsabb meggyógyulásához szükséges. De miután kórházunk nincs, kell hogy a társadalom pótolja azt mire a városi hatóság már nincsen hivatva. Hát ez mikép történjék? Szerkesztő ur utolsó vezércikkében utalt a zsidókra, kik csakugyan ezen feladatot már régtől fogva meglehetős jól oldották meg. A jót el kell sajátítani bárhonnan ered is és igy nem lesz szégyenünkre ha e tekintetben tanulunk a zsidóktól. Már elsajátítottuk azoktól a nőegyletet, mindnyájan tudjuk mily üdvös és jótékony ennek működése. Ezért legyen szabad röviden előadnom azt, hogy a szegény beteg ügy a zsidóknál miképen van rendezve. Kétezer ÓYi üldöztetés és nyomor megtanította őket saját magukon segíteni. Első sorban megemlítendő a Chewra Kadisha (temetkezési egylet.) Ily egylet minden zsidó községben van kivétel nélkül; tulajdonképeni működése ott kezdődik hol valamely beteg haldoklik. Ez időtől fogva az egylet veszi át a teendőket. Ö teríti ki a halottat, ő határozza meg a családdal egyetértve a temetés napját és óráját, ö késztelti el a koporsót, mely gazdag és szegény számára tökéletesen egyforma, ö mosdatja a halottat és ölemeli el minden pap és községi elöljáróság beleavatkozása nélkül. De nem csak a halottakról gondoskodik ez egyről hanem a szegény betegekről is. Van ez egyletnek saját kórháza, amelyben oly betegek, kik otthon nem részesülhetnek kellő ápolásban, felvétetnek és ingyen gyógyítatnak. De még sokkal üdvösebb ezen egylet működése annyiban, hogy a szegények számára ő fizeti az orvosságokat. Míg a helybeli zsidók között a szakadás be nem állott az az 1875-ig, havonként 60—70 forintot fizetett gyógyszerekért. A 1875 óta ezen egylet jövedelme igen megfogyott, azóta nem lehet oly bőkezű a gyógyszerek ingyeni kiosztásában, de dacára a szigorúbb megítélésnek és megtakarításnak havi számlája most is 30 forintra megy. Ha valamely szegény egyleti tag veszélyes beteg, a Chevra Kadischa ápolót rendel melléje az egylet költségén. Megjegyzendő még az, hogy a szegény elnevezés a legliberálisabb és legbővebb értelemben vételik, mi által igaz sokszor visszaélnek az egylet jótékonyságával, de mindig elv volt az, hogy inkább csalják meg egyszer másszor az egyletet, mintsem szigorú megítélés folytán egy csakugyan szegény méltánytalanul bűnhődjék. Második helyen áll a „Gamlé Dalim" az szegényeket segélyző egylet. Mindenki ki havonként tíz krajcárt fizet az egylet pénztárába megbetegedése esetén hetenként kap 2 forintot. A szegények csaknem valamenyien tagjai ez egyletnek, és bár nagy részük a havi befizetéssel hátralékban van, azért a segélyt betegségük esetén mégis megkapják. Természetes, hogy az egylet vagyonosabb tagjai, a segélyezést el nem fogadják. Még csak egy ide tartozó egyletet kell megemlítenünk, hogy tökéletes képét adjuk annak mi történik egyleti segéllyel a beteg zsidók érdekében; ezen egylet a „Bikur CholinT" a betegeket látogató egylet. Befizetési díj havonkint tíz krajcár. Megbetegedés esetén az egyleti tag kap hetenként két forintot a ki nem egyleti tag, egy forintot. A mellett az elnökség vagy választmány két tagja a betegséget időnként meglátogatja. A két utolsó egylet csak a beteg férfiakat segélyezi. A beteg szegény nők segélyezésére van egy beteg segélyző nőegylet; havi díja tíz krajcár, a beteg szegény nőknek hetenként ad 2—3 forintot. Minden egylet teljesen független és maga administrálja magát, az elnöki és választmányi hivatalok tiszteletbeli állások révén az egylet administratiója semmiben sem kerül. Csak egy roszul díjazott szolgája van minden egyletnek, ki a havi díjakat beszedi. A Chewra Kadischának oly nagy a tekintélye, hogy ha valaki annak rendes tagja lenni óhajt, azt drága pénzért — vagyona szerint — kell megvásárolnia. Pedig a tag a nem taghoz képest úgyszólván semmi előnyben sem részesül, ha csak azt nem akarnánk előnyül tekinteni, hogy a tagság által megszerzi magának a jogosultságot, a halottakkal elbánni. Vannak ezen kívül más egyletek, melyek a tulajdonképeni szegényeken iparkodnak segíteni, de mi csak a szegény betegek körüli eljárást akarjuk kimutatni, ezért a többieket mellőzzük. Nem lehet ezen egyleteket példánykép felhozni, mert ezek organisatiójában és kezelésében vannak hibák, de álalában megfelelnek céloknak; mutatja azt a hosszú tapasztalat, mert a zsidók között koránt sem oly nagy a halandóság mint a keresztények között, ugy van ez Pápán, így egész Magyarországon sőt egész Európában. Ha sikerülne ilyféle egyleteket városunk keresztyén lakosai között is teremteni és fentartani, akkor bizonyosan elvárhatjuk áldásos és hasznos működésüktől, hogy városunk nagy halandósága apadni fog. A lelkészek volnának elsősorban hivatva ez egyletek kezdeményezését elősegíteni és különösen a vagyonosabbakat arra bírni, hogy ez egylet tagjai lennének, mert csak önmagukat védik avval, ha a szegényeken segítenek. Valamint a zsidóknál alig van nagykorú ki több ily egyletnek, de sokszor mindnek ne volna tagja, ugy a keresztyéneknél is oda kell hatni, hogy senki se vonja ki magát a szegények ily nemű segélyezése alól