Pásztortűz, 1937 (23. évfolyam, 1-24. szám)
1937-01-15 / 1. szám
PÁSZTORICZ TRAMSZILVÁM IKODAUN ÉS MŰVÉSZETI FOLTOZHAT Feloldozás Az oromhoz két szuronyos fenyőfa kisért. Csuklómat bozót megkötötte. Lánc csikordult vagy patak csörgött, ott állotam birám előtt. Lerogytam térde hatásához és hozzákezdtem a vallomáshoz: „Bűnös vagyok és tévelyedett. Itt törvényeidet átalhágtam. Fellázadtam és szembeszálltam. Parancsaidat rendre összetörvén, magam kerestem, mi legyen a törvény. A napot kérdeztem, a földet kérdeztem, az eget kérdeztem és a véremet kérdeztem, minden válasznak a kételyét éreztem. Elhagyott a nap, mert sötét voltam, a föld elhagyott, mert feljebb törtem, az ég, mert visszahulltam összetörtén, a vérem, mert sanyargattam, harcba keveredtem mindegyik urammal, legyőzettem és magamra maradtam. Magasságos nagy Úr, havasi Csend és Béke, kinek százöles szikla az örök bírói széke, fenyők a poroszlói és a pallósa villám, légy Te az én könyörtelen, de igazságos birám. Ismerem ezer bűnöm és százezernyi vétkem, ítélj most felettem, ha csúnyán s rosszul éltem. Nyakszirtemet halálra készen villámod alá hajtom, kegyelemért könyörgésre ki nem nyitom az ajkam, akit kergetett és csábított millió üdére és örvény, most akarom, hogy teljesedjék, ami Te szerinted törvény.“ A szikla lágyan lehajolt és kezét a fejemre tette, a két poroszló szelíden mellém heveredett le, csend zúgta be a völgyekig a párás erdőtengert és az Isten megölelte a térdre hullott embert. 1936. julius 23. OLOSZ LAJOS 3