Ciszterci rend Nagy Lajos katolikus gimnáziuma, Pécs, 1859

retek, tudományos, bölcsészeti és vallásos tanok, melyek az értelmi kifejlődésnek még csak böl­csőjében szendergő emberiség elméjére világot derítettek, vagy azt elhomályositák. A megszaporo­dott emberi­ nem egy része Asiából Afrikába költözvén, magával vitte a műveltséget és tudományokat is. S bár mind a két földrész ős­lakói egy ugyanazon forrásból meriték is ismereteiket, mégis e két különböző földrész ős népeinél két különböző, és egymástól igen eltérő nézetet találunk a műveltség és tudományok eredetéről. Asia népei a tudományokat tehetsége­s lelki nagyság által embertársaikon felülemelkedett nevezetes férfiaktól származtatók; az afrikaiak ellenben azokat az isteni kinyilatkoz­tatás közvetlen művének tekinték. E két különböző nézet és felfogásból két különböző irány támadott a művelődés és tudományosság terén. Asiában, hol a tudományokat emberi eredetűeknek tárták, minden ember felhiva érezé magát azokat ápolni, s további kifejlesztésekben közreműködni; s ha daczára e körülménynek a haladás lassú volt, vagy az igények, s várakozásnak nem felelt meg, oka az, hogy nem tudták a szétszórt erőket egy czélra egyesíteni, vagy az egyeseknek sikerült föl­fedezéseket másokkal közleni nehéz volt. Ott ellenben, hol az emberek a tudományokat — isteni ere­detűeknek tekintvén, — nem tarthatók közös tulajdonuknak, azok ápolása s kifejlesztése egy az em­beriségnek e czélra kiválasztott testületére bízatott. Így jön a papi osztály egyedüli kezelője Afriká­ban a tudományoknak. Azonban semmi tudomány közhasznú nem lehet, sem akadálytalanul előre nem haladhat, míg az valamely testület kiváltsága és titka marad; úgy történt ez a tudományokkal a papi kaszt kezében is. Szerintük a tudományok mind az istenektől származván, senki, bár­mennyire folyt volna is be kitartó szorgalma, s fáradhatlan kutatásai s észlelései által azok felvirágzására, nem tartható magát az általa fölfedezett egyes tételek, igazságok vagy ismeretek szerzőjének; idejárult hogy mind­az, mit az istenek kinyilatkoztattak nem tűrt kétséget, hanem azt, mint csalhatatlan igaz­ságot kellett mindenkinek elfogadni, annélkül, hogy a felett kételkedni, azt tovább kutatni, vagy annak okát keresni szabad lett volna. E káros körülmény okozá, hogy a papi testület egyes tagjai­nál hiányozván a nemes ösztön, mely őket a tudományok további művelésére, s az igazságok kiku­tatására serkentette volna, a hagyományként rajok szállott ősi ismeretek, s tudományok hanyat­­lani kezdettek. Az ős­kor minden tudománya egyes rövid tételekből, állítás­i mondatokból állott, mely­­lyek versekbe öntve, eredeti jelentésöket elvesztvén, nem ritkán érthetlenekké váltak. Ez volt — tehát egy neme a költészetnek — mit a görög műveltség előtt az afrikaiak tudománynak neveztek, s a mely tőlök a föld többi részeire szétterjedett, így állottak kezdetben a tudományok általában, s ily nézetek voltak azok eredetéről az ős­kor népeinél. A mi különösen a mennyiségtant, mint az értelmi kifejlődés, s művelődés hatalmas tényezőjét, s a tudományosság egyik legfontoss­ágát illeti, megjegyzendő, hogy bár a mértant az ős­kor népei különös szorgalommal művelték, azért náluk a számtanra mint a mértan ikertestvérére is elég gond és figyelem volt fordítva. A mennyiségtan első nyomait China és Egyptomban találjuk. Kezdetét — mint minden tudományét a titokszerű homály borítja; annyi azonban biztos kútfők hiányában is a valószínűség­nél bizonyosabbnak látszik, hogy az egyptomiaknál mint az ős­kor egyik legműveltebb nemzeténél virágzóbb volt, mint Asia bármely népeinél. Az egyptomiak által megállapított mennyiségtani eszmék bővebb kifejlődést ott nyertek, hol az ős­kor két népfaja közelebbi érintkezésbe jővén, eszméiket s ismereteiket egymással kölcsö­nösen közölheték. Azon kies és áldott tartományok, mellyeket a persa tengeröbölbe siető Eufrát hullámai szegnek keresztül, valának színhelyei a népek évezredekig tartó egyesüléséből származott

Next