Ciszterci rend Nagy Lajos katolikus gimnáziuma, Pécs, 1861
A. Adatok az intézet történetéhez. Nehogy „Értesitvényeink“ fonala megszakadjon s az utókor bennünket azon méltó váddal terheljen , hogy midőn alkalmunk volt egybegyüjteni intézetünk történetének főbb mozzanatait, azokat följegyezni vétkes hanyagságból mulasztók el; egy futó pillantást akarunk vetni a lefolyt évre , hisz ki tudja, nem fognak-e eme magukban véve csekély jelentőségű, de következményeikben az egyház és hazára nézve roppant horderejű események — mind megannyi becses adatok gyanánt szolgálni arra, hogy a szorgalmas történetbúvár e szerény lapok hasábjain találhassa meg ama mozgalmak kulcsát, melyek vágyaink és törekvéseink, küzdelmeink és reményeink irányát kijelölték; hogy továbbá a mélyebben vizsgálók nem fogják-e e sorokban fölismerni azon szellemet, mely akár a tanári kart magát, akár és méginkább a tanrendszert átlengős lelkesíté? Igaz, a tanélet körében fölmerült események nem szülnek korszakot alkotó világrendítő tetteket, de hisz ki tudja a nevelés az iskola kiszámíthatlan befolyását az életre, ki a Bölcs eme mondatát: „Adolescens juxta viam suam etiam cum semerit, non recedet ab ea,“ vagy a jeles Horácz eme szavait fontolóra veszi : „Quo semer imbuta recens servabit odorem — testa diu,“ az komolyabb szempontból vizsgálva az életet, épen nem lehet közönyös az iránt, várjon mit mivel, minő szellem és irányban halad az iskola? az a tanoda szerény falai között előforduló csekélyebb jelentőségű eseményeket is figyelmére méltatja s belőlök következtetést von az egyház és haza jövő sorsára nézve. Ez oldalról tekintve a lefolyt eseményeket, talán mégsem cselekszünk haszontalan dolgot, ha azokat a tanügy barátai és az utókor számára följegyezzük. Ha jelentésemet azon pontnál kezdem, mely intézetünk átalakításától fogva 1I éven át foglalkoztató elménket, úgy kétségkívül a sokszor és sokféleképen pengetett lyceumi ügyet kell először is fölemlítenem. Meglehet ugyan, hogy ez ügyben olvasóim unalmára leendek; de tehetek-e arról, hogy a fiúi kegyelet édes érzelmeivel csüggök ez intézeten, mint kiképeztetésem egyik eszközén, s ifjúkorom kedves emlékén ? Tehetek-e arról, hogy a férfikorban velem éreztetett jótétemények öntudatában hálaérzettel vélem magamat lekötve azon intézet iránt, melynek köszönhetem azt, ami vagyok ? Múlt évben táplált reményeink lyceumunk újjáébredése tekintetéből ez évben ismét eltűntek, eltűntek igen, de el nem enyésztek. Vagy hogyan hihessük, hogy a mit ész, erő és oly szent akarat, mint amilyen felejthetlen alapítónkat lelkesíté, — hozott létre, az az enyészet örvényébe merüljön? Aztán az eredet azon törvénye szerént, melynél fogva az az állapot ellenkezőjéből származik, mert ne következtethetnék , hogy a mint az életből halál, úgy a halálból élet fog támadni? Vagy azért, mivel reményeink legszebbjei gyakran teljesítlenül maradnak, megszűntünk-e remélni? Hisz a múlt év nagyobbszerű reményeket is eltemetett, de várjon ki nem várja közülünk azok feltámadását? Ennek okáért mi annál biztosabban várjuk a szebb jövőt a leendő újjáébredést, minél jobban tudjuk, hogy intézetünk kegyes pártfogójában nem csekélyebb ész, erő és akarat küzd az újjálétesítés műve mellett, mint küzdött nagyratörő alapítónk lelkében, hogy a föltámadást csak a kedvezőtlenebb körülmények hatalma !.