Ciszterci rend Nagy Lajos katolikus gimnáziuma, Pécs, 1875
képviselő azt megtagadta és lerontotta. Vagyok bátor kérdeni egész tisztelettel: nem nagy figyelemre méltó jelenség ez mind általában az igazságra, mind alkalmazottan a gyermeknevelésre nézve? Szabad-e az embernek azért, mert képviselő, megtagadni az igazságot és félretenni a meggyőződést? Mi pedig a gyermeknevelést illeti, legyen bár a tanár nem csak tanító, de egyszersmind nevelő, és a tanintézetek nem csak tanító, de egyúttal nevelő intézetek, kérdem : nem a szülő-e a fő nevelő, akinek kezébe van letéve a gyermek sorsa? Ki, ha látja, hogy atyja komoly ügyben másként nyilatkozik, mint ahogy meg van győződve, nem jön-e zavarba, nem vezettethetik-e örökre tévútra? Nem hiszem tehát, hogy az idézett képv. nyilatkozatok ne volnának a legbehatóbb elmélkedésre és eszmefüzésre méltók, és nem hiszem, hogy, aki ezen eszmefüzésre vállalkozik és azt sajtó útján közli, azon érdemen kívül, hogy a nyomdában munkás kezeket foglalkoztatott, ne számíthatna érdeklődésre. A természetvizsgálók górcsövön át olvassák meg, hány ezer foga van a csigának, hány száz nyilásból bocsátja ki és szövi hálószálát a pók, s a művelt világ érdeklődéssel kiséri ezen kutatások eredményét; kevesebb érdeklődést érdemeljen-e az, ki az ember lelki életének mozzanatait elemzi, főleg, midőn e mozzanatok fontos következményeket vonnak maguk után? Hogy az étvezés határozott alakot öltsön, adok programmot. Szólani fogok az ember méltóságáról és czéljáról s ezzel kapcsolatban, minő tehetségekkel bír az ember az igazság megismerésére nézve ? Ezen tehetségek mellett czélja megvalósítására minő szellemi alkotmánynyal ruházta fel a Teremtő az embert? Mi a meggyőződés, miként jut el az ember a jellemességre ? Az igazság megtagadása és a meggyőződés ellen való cselekvés mily rombolást visz véghez a cselekvő egyénen, mily káros hatást gyakorol az embertársra, a tanuló ifjúságra, a gyermekekre, a társadalomra és az államra ? Vond le már egyszer, sanyarú igazság! A setét fátyolt bekötött szemedről, Vesd el a fátyolt! Kiderült egünkön Felviradt a nap. Szemeit törülvén Látni kezd minden, s te magad maradhatsz Ősi homályban? Verseghy. I. Az ember méltósága, czélja és szellemi tehetségei. Ha szemeinket bármely embertársra irányozzuk, annyira megszoktuk már, hogy őt a természet minden egyéb egyedétől megkülönböztessük, miszerint az emberben önkénytelenül is bizonyos kiváltságos, méltósággal és jogokkal felruházott, szóval, a természet körében nagy fölénynyel bíró lényt kell látnunk. A tűzvész, árvíz vagy egyéb elemi csapás alkalmával áldozatul esett emberélet fölött legjobban feljajdulunk, a csaták nagyságát rendesen az elesett emberek számától mérjük, a veszélyből megmenteni mindenek előtt az emberéletet igyekszünk, a jogtalan eltipratás, embertelen bánásmód szemléletére fellázadunk. Ha tagadhatatlan, hogy az embertársnak ily méltánylása magyarázható egyrészt onnét, mert nemünkből való, mert tagja a nagy emberi családnak; másrészt bizonyos, hogy az ember e kiváltságos helyzete, méltósága és fölénye magában az emberben rejlik, és szelleme, tehetségei, erkölcsi lényiessége, magasabb rendeltetése által indokolt. Mint tódul száraz nyárban, forró nap alkonyán a fris vizforráshoz ember és állat, hogy szomját, mely belül már égetőbbé vált, mint kivül a napsugár, eloltsa. szintúgy tódultak néhány évtized óta a világ minden részéből az emberek Californiába, és tódulnak oda ma is és Dél- Afrika Cap tartományába, hogy ott aranyat, itt gyémántot bányászván, a szerencse kedvezésével meggazdagodjanak . Sokrates embertársain ugyanezen kincsszomjat tapasztalván, eljárt naponkint Athene világpiaczának pénzváltó asztalaihoz és nemesebb bányászatra figyelmeztette embertársait, oda utalván őket, térjenek be magokba és bányászszanak ott szorgalmasan ; mit ha tesznek, az arany- és drágakőnél sokkal becsesebb kincseknek jutnak birtokába, értvén az önismeretet, az ember nemesebb részének, a lélek becsének megismerését, az ember erkölcsi képessége tudatát és ennek alapján az emberi hivatás és rendeltetés magasztosságát. Ha nem resteled, t. Olvasó, a fáradságot, betérni t. i. az ember belsejébe, olvasd tovább e sorokat! Egy hajó barangol a tengeren, közel már a partokhoz, mozgalmas hullámok hátán, megmenteni óhajtván drága terhét a révpartba. Az éji homályban, hogy sziklába ne ütődjék, vagy zátonyra ne kerüljön, nagy óvatossággal tesz a kormányos minden mozdulatot, aggódva tekintvén körül: midőn egy fordulatnál megpil-