A Pécsi Pius-Alapítványi Jézus-Társasági Kat. Gimnázium Értesítője az 1931/32. iskolai évről (Pécs, 1932)
Diákélet a régi Rómában. Hát még ilyesmi is volt ott? — kérdezik talán meglepődve az én kedves tanítványaim. Volt bizony, mégpedig a javából. Mert ahol diák van, ott diákéletnek is kell lennie; diák pedig sok lehetett ott, ahol egykor annyi tanult szónok hallatta szavát a ragyogó márványcsarnokokkal ékes fórum viharverte rostráján, ahol az Annaleseket, a Captivit, az Aeneist és a többi sok, évszázadokra, sőt évezredekre szóló remekművet írták, ahonnan egy óriási világbirodalom sorsát intézték szinte végeláthatatlan emberöltőkön keresztül. Legalább is erre a következtetésre kell jutnunk, ha igaz az, amit a jól ismert vers mond: Planta fuit quercus, catulique fuere leones, Et didicit primas Tullius ipse notas. De minek is a sok beszéd? Most a szünidőben időtök van elég. Rajta tehát! Kössük fel a visszaemlékezés sasszárnyait, és aztán — egy, kettő, hopp! — ott vagyunk a régi Rómában, úgy a császárság kezdete táján, és megállunk egy utcasarkon, például ott, ahol a Vicus Longus a Viminalisszal találkozik, és addig várunk, míg egy igazi, hamisítatlan római kollégával szembe nem kerülünk. Mély csend ül még a máskor oly zajos világvároson, kora reggel van. De a gondosan elreteszelt kapuk megnyílnak lassan kint itt is, ott is; a házakból egyszerű, barnás ruhájú emberek, rabszolgák lépnek ki és gyorsan sietnek tova Róma jellegzetesen szűk sikátorainak kopott kövezetén. Kis kollégáinkra nem kell soká várnunk, hamar feltünedeznek ők is és szaporán igyekeznek a fórum irányába, mert bizony a római ,,ludus“, iskola jó korán kezdődik. Először is érdekes külsejük vonja magára figyelmünket. Fejük fedetlen, hosszú, fekete hajuk szép göndör fürtökben omlik vállukra. Arcuk színe olajbarna, melyen a nagyvárosias halványságot is jól fel lehet ismerni; nyakukon csinos arany szelencét, hullát hordanak. Érdekes, bíborszegélyű kis tógájukban bizony egész másként festenek, mint a mostani diákok! Külsejükön bizonyos komoly méltóság látszik; nem csoda, hiszen ők a „gens togotának“ világuralomra hivatott csemetéi. Hanem azért csak diákok ők is. Csakhamar összeverődnek hárman, négyen, és élénk társalgásba kezdenek. Beszélnek, vitatkoznak hevesen, lármájuk felveri a szűk utcák reggeli csendjét. Tudományukat is kipróbálják még egyszer, de hol? Az írószer drága, hát a görög abc-t a bronzstílussal a legközelebbi falra karcolják...címe: Erre nézve lásd: J. Horváth: De veterum Romanorum ludis grammaticis. Schirmer: Bilder aus dem altrömischen Leben. C. Krieg: Grundriss der rom. Altertümer. I. Müller IV., Rom. Privataltertümer stb. 2 Pompeiiben a falakon valóban találtak ilyen bekarcolt gyakorlatokat. Sőt amint a leletek mutatják, néha még az agyagedényeket is felhasználták a buzgó iskolások a gyakorlatírás céljaira.