A Pécsi Pius-Alapítványi Jézus-Társasági Kat. Gimnázium Értesítője az 1931/32. iskolai évről (Pécs, 1932)

Diákélet a régi Rómában.­ Hát még ilyesmi is volt ott? — kérdezik talán meglepődve az én kedves tanítványaim. Volt bizony, mégpedig a javából. Mert ahol diák van, ott diákéletnek is kell lennie; diák pedig sok lehe­tett ott, ahol egykor annyi tanult szónok hallatta szavát a ragyogó márványcsarnokokkal ékes fórum viharverte rostráján, ahol az Annaleseket, a Captivit, az Aeneist és a többi sok, évszázadokra, sőt évezredekre szóló remekművet írták, ahonnan egy óriási világ­birodalom sorsát intézték szinte végeláthatatlan emberöltőkön keresztül. Legalább is erre a következtetésre kell jutnunk, ha igaz az, amit a jól ismert vers mond: Planta fuit quercus, catulique fuere leones, Et didicit primas Tullius ipse notas. De minek is a sok beszéd? Most a szünidőben időtök van elég. Rajta tehát! Kössük fel a visszaemlékezés sasszárnyait, és aztán — egy, kettő, hopp! — ott vagyunk a régi Rómában, úgy a császárság kezdete táján, és megállunk egy utcasarkon, például ott, ahol a Vicus Longus a Viminalisszal találkozik, és addig várunk, míg egy igazi, hamisítatlan római kollégával szembe nem kerülünk. Mély csend ül még a máskor oly zajos világvároson, kora reggel van. De a gondosan elreteszelt kapuk megnyílnak lassan kint itt is, ott is; a házakból egyszerű, barnás ruhájú emberek, rabszol­gák lépnek ki és gyorsan sietnek tova Róma jellegzetesen szűk sikátorainak kopott kövezetén. Kis kollégáinkra nem kell soká várnunk, hamar feltünedeznek ők is és szaporán igyekeznek a fórum irányába, mert bizony a római ,,ludus“, iskola jó korán kez­dődik. Először is érdekes külsejük vonja magára figyelmünket. Fejük fedetlen, hosszú, fekete hajuk szép göndör fürtökben omlik vállukra. Arcuk színe olajbarna, melyen a nagyvárosias halványságot is jól fel lehet ismerni; nyakukon csinos arany szelencét, hullát hordanak. Érdekes, bíborszegélyű kis tógájukban bizony egész másként festenek, mint a mostani diákok! Külsejükön bizonyos komoly méltóság lát­szik; nem csoda, hiszen ők a „gens togotának“ világuralomra hivatott csemetéi. Hanem azért csak diákok ők is. Csakhamar összeverődnek hárman, négyen, és élénk társalgásba kezdenek. Beszélnek, vitatkoz­nak hevesen, lármájuk felveri a szűk utcák reggeli csendjét. Tudo­mányukat is kipróbálják még egyszer, de hol? Az írószer drága, hát a görög abc-t a bronzstílussal a legközelebbi falra karcolják...c­íme:­ ­ Erre nézve lásd: J. Horváth: De veterum Romanorum ludis grammaticis. Schirmer: Bilder aus dem altrömischen Leben. C. Krieg: Grundriss der rom. Altertümer. I. Müller IV., Rom. Privataltertümer stb. 2 Pompeiiben a falakon valóban találtak ilyen bekarcolt gyakorlatokat. Sőt amint a leletek mutatják, néha még az agyagedényeket is felhasználták a buzgó iskolások a gyakorlatírás céljaira.

Next